Vajdaság
Hét új rendőrgyakornok Magyarkanizsán
Tavasszal további öt újonc érkezése várható
Betűméret:             

Fiatal, most végzett rendőrök és rendőrnők érkeztek november elsején a magyarkanizsai rendőrállomásra. A hét új rendőrgyakornokot ma délelőtt Rekecki Titusz magyarkanizsai rendőrfőnök és Dragan Jović, az észak-bánáti közigazgatási körzet rendőrfőnöke jelenlétében a magyarkanizsai városházán fogadta Fejsztámer Róbert, a város polgármestere.

Az érkezettek közül négyen a magyarkanizsai községből valók és magyar ajkú is akad közöttük. Kivétel nélkül mindannyian örülnek annak, hogy sikerrel fejezték be tanulmányaikat, annak pedig főleg, hogy legalább néhányan közülük saját lakóhelyükön teljesíthetnek szolgálatot, és a részben általuk is személyesen ismert polgártársaiknak lehetnek segítségükre.

A polgármesteri fogadáson a körzeti rendőrfőnök elmondta, hogy március végén, április elején újabb öt rendőrgyakornokkal bővül a magyarkanizsai rendőrállomás, ami azt jelenti, hogy röpke 5 hónap alatt 12-vel bővül az állomány létszáma.

“A minisztériumba felvett 203 rendőr közül igazgatóságunk 40 új kollégát és kolléganőt kapott. Március végén vagy április elején további 25 rendőrt várunk, közülük kerül még öt Magyarkanizsára. A minisztérium a körzeti önkormányzatoktól érkezett kérelmek mellett figyelembe vette a mi igényeinket is, ezért az új rendőrök szétosztásának első körében a Nagykikindai Rendőrigazgatóság kapta a legtöbb újoncot” - hallotuk a körzeti rendőrfőnöktől.

Fejsztámer Róbert polgármester elégedettségének adott hangot, amiért végre megkezdődött a község rendőrállományának feltöltése. A községi önkormányzat már a tavalyi migránsválság idején kérte a rendőrállomány erősítését, mivel az illegális bevándorlók tömeges jelenléte miatt kevés rendőr jutott a közbiztonsági feladatok ellátására, de a belügyminisztérium csak most tudott eleget tenni kérésének.

“Mi legtöbbször a migránsválsággal indokoltuk a rendőrállomány bővítése iránti igényünket. Most ugyan közel sem beszélhetünk és remélhetőleg nem is fogunk beszélni olyan méretű gondokról, mint amilyenek másfél évvel ezelőtt nyomasztottak bennünket, de a migránsprobléma ma is jelen van Horgoson és a migránsútvonalak mentén húzódó területeken. A migránsválság mellett nekünk a közbiztonság megerősítése miatt is szükségünk volt és van a rendőrállomány feltöltésére. Emiatt is örülünk annak, hogy végre az első újoncok megérkeztek hozzánk. Köszönet illeti a Nagykikindai Rendőrigazgatóságot, de a belügyminisztériumot is, amiért gondoltak Magyarkanizsára. Ezzel vélhetően a lakosok is megnyugodnak majd, mert a hét illetve a későbbi öt rendőr illetve rendőrnő érkezése mindenképpen hozzájárul majd a közbiztonság növeléséhez és a migránsok okozta gondok enyhítéséhez is” - fogalmazott a polgármester.

A község polgárai még nemigen hallottak a rendőrök érkezéséről, de akik igen, azok kifejezetten örülnek, hogy gyarapodott a létszámuk, nemcsak a migránsok, hanem a közbiztonság vonatkozásában is.

Noha a tizenkét új rendőrrel sem lesz teljes a magyarkanizsai község rendőrségének emberállománya, hiszen egy-két évvel ezelőtt alig hatvan százalékos volt a feltöltöttsége, a létszámnövekedéssel azonban mindenképpen javul a közbiztonság, kevesebb lesz a lopás és betörés is, és a polgármester szavaival élve Magyarkanizsa a kifejezés pozitív értelmében újra a csönd városa lesz a községhez tartozó többi tizenkét településsel együtt.

A polgármesteri fogadás baráti eszmecserével zárult, melynek során Fejsztámer Róbert szerény ajándékcsomagokat adott át az újonnan érkezett fiatal rendőröknek.

Bödő Sándor

Új képviselőcsoport alakult a Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselőházában Szerbia Központ (SRCE), Zöld-Baloldali Front (ZLF) – Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) néven. Svetlana Kozić, a PSG tartományi képviselője is az új frakció tagja lett – közölte a Szabad Polgárok Mozgalma. A PSG közleménye szerint Kozić...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 16:00 ]
Az év végéig nemzeti tanácsi választásokat tartanak Szerbiában – közölte közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Tanács. A testület arra ösztönzi a vajdasági magyar közösség tagjait, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. A szavazáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár szerepeljen...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 14:45 ]
Teljesen felújították és pénteken átadták a palicsi szecessziós Emlékkutat, amely Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült 1912-ben. A felújítás során helyreállították a sérült kő- és bronzelemeket, korszerűsítették a vízvezetékrendszert, valamint visszahelyezték a korabeli feliratokat. Az Emlékkút...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 19:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó