Vajdaság
Vajdaságban az utóbbi időszakban négyen haltak meg influenza következtében
Betűméret:             

A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetnek eddig 50 473 influenzás esetet jelentettek, továbbá négy halálesetet is, amelyek összefüggésbe hozhatók az influenzával.

Csak a múlt héten 13 ezer influenzás esetet jelentettek a Batutnak, ami kétszer több mint az azt megelőző héten. A legtöbb megbetegedést az 5-14 évesek körében jegyezték.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet négy halálesetet jelentett be, amelyek összefüggésbe hozhatók az influenzával. Az elhunyt személyek mind krónikus betegségben szenvedtek, s előzőleg nem oltották be őket influenza ellen. Dragana Dimitrijević, a Batut intézet epidemiológusa a Dnevnik napilapnak elmondta, az influenzaszezon valamivel előbb kezdődött az európai régióban, s Szerbiában is hasonló a helyzet.

„Szerbiában közepes intenzitású influenzavírus-aktivitást jegyeztek, ami megszokott az influenzaszezonban, s hasonló a helyzet sok európai országban is” – magyarázta Dimitrijević.

Az influenzavírus jelenlétét laboratóriumi vizsgálatok alapján 15 körzetben állapították meg, azonban járvány kihirdetésére nincs szükség. Akkor hirdetik ki az influenzajárványt, ha sok esetben jelentkezik a betegség súlyos formában, s megnő a komplikációk és a halálesetek száma, a vírusnak új altípusa is megjelenhet, ahogy 2009-ben is történt.

A Vajdasági Klinikai Központ egyes részlegek esetében a látogatások elhalasztását javasolja az influenza miatt. A fertőző betegségek klinikáján és a belgyógyászati klinikán tilos a látogatás.

Az év elején három gyerek került kórházba influenza miatt, hét felnőtt pedig meghalt, ami szintén az influenzával hozható kapcsolatba. (Dnevnik, 021.rs)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban