Vajdaság
Paskó: Az itthon maradás legyen érzelmi döntés
Harmadikos középiskolások látogatták meg a vajdasági egyetemeket
Betűméret:             

A vajdasági egyetemi városokba szervezett egynapos tanulmányutat a Magyar Nemzeti Tanács. A harmadikos középiskolások Szabadka és Újvidék egyetemi karaival ismerkedtek meg a szombati napon.

Az MNT tavaly kezdeményezte az ingyenes tavaszi tanulmányutakat, amelyek célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a hazai felsőoktatási lehetőségekkel és az egyetemi városokkal – ismertette Paskó Csaba, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja a diákok fogadásakor. A közel 50 Óbecséről, Adáról, Zentáról érkezett tanuló elsőként Szabadka egyik legrégebbi épületével, a Ferencesek templomával ismerkedett meg, ahol a szerzetesrend és az egyetemek képviselői köszöntötték a fiatalokat, majd a csoport ellátogatott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és az Építőmérnöki Kar épületébe.

Az MTTK nevében dr. Czékus Géza várta a középiskolásokat, aki felhívta a figyelmet a most életbe lépett Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramra, az anyanyelvi továbbtanulás előnyeire, a karon belüli lehetőségekre és a szabadkai továbbtanulás nyújtotta pozitívumokra.

Újvidékre Szabadkáról, Topolyáról, Zentáról, Magyarkanizsáról, Óbecséről, Nagybecskerekről és Zomborból érkeztek a harmadikos diákok, akiknek lehetőségük volt ellátogatni arra a karra, amelyre felvételizni szeretnének, ugyanott egyetemi tanárok és felsőbb éves demonstrátori-hallgatók tájékoztatták a felvételizőket az adott szakkal kapcsolatos tudnivalókról.

Rendkívül fontos, hogy azok a harmadikos középiskolások, akik még nem döntöttek arról, hogy hol folytatják tovább tanulmányaikat, megismerkedjenek a helyben vagy a tartományban elérhető lehetőségekkel, hiszen az élményszerű egyetemi látogatások nagyban befolyásolják őket a jövőjüket érintő választásban – emelte ki Paskó Szabadkán. Hozzátette: Nem rejtett szándéka a nemzeti tanácsnak, hogy itthon tartsa a fiatalokat, mivel így sokkal nagyobb az esélye annak, hogy hosszútávon erősödjön a vajdasági magyarság. Paskó szerint fontos, hogy a fiatalok érzelmi döntést hozzanak az itthon maradás és a továbbtanulás kapcsán, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy megismerjék a történelmi múltat és személyes kapcsolatba kerüljenek a szabadkai és újvidéki tanárokkal és hallgatókkal.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban