Vajdaság
Maglai: Aki hatalmon van, vállalja is a felelősséget
A tervezett befogadó központról vitáztak a Buckában
Betűméret:             

A migránsok szabadkai elhelyezésének kérdését vitatták meg az Esték a Buckában elnevezésű rendezvénysorozat szerdai összejövetelén. A meghívottak között volt Maglai Jenő, a Mozgalom a Polgári Szabadkáért elnöke, Huzsvár József, önkormányzati képviselő és Jávor Pál, a szervezet sétaerdei helyi közösségének vezetője.

Az est moderátora, Kókai Péter ismertette a vitaest apropóját, miszerint a Mozgalom a Polgári Szabadkáért részéről Maglai Jenő frakcióvezető kedden beadvánnyal fordult a városi képviselő-testülethez annak érdekében, hogy rendkívüli ülésen vitassák meg a szabadkai Gerontológiai Központ területére tervezett befogadó központ létrehozásával szembeni polgári ellenállás kérdését. Időközben a Vajdasági Magyar Szövetség közleményben emlékeztette Maglait, hogy a VMSZ volt az egyetlen párt, amely reagált a néhány hete napvilágot látott hírre, illetve azok mellé állt, akik aláírásgyűjtésbe kezdek a „migránslakások” építése ellen.

Maglai Jenő a Mozgalom a polgári Szabadkáért városi frakció vezetője rövid visszatekintést adva az elmúlt évek menekültpolitikájáról elmondta, az első menekültek 2014-ben jelentek meg, akkor még kis számban, de miután bebizonyosodott, hogy ez a kedvező útvonal számukra, később tömegesen érkeztek. A Maglai által irányított önkormányzat elébe ment a problémának, megtett minden intézkedést, ezért a polgárok alig érzékeltek valamit az itt áthaladó több tízezer ember jelenlétéből. Amikor a Kék szökőkútnál az első csoport sátrat vert, a rendőrség eltávolította onnan őket, így sikerült elejét venni, hogy a magyarkanizsaihoz hasonló helyzet alakuljon ki, az érkező csoportok a téglagyárban táboroztak le. Az önkormányzat kezdeményezésére a bajor ASB emberbaráti szervezet finanszírozásával a városon kívül, a szennyvíztisztító közelében épült ki egy ideiglenes befogadó központ, amely 150-200 embert tud egy időben befogadni.

Maglai arról is beszámolt, hogy az Aleksandar Vulin vezette minisztérium polgármesteri megbízatása idején komoly nyomást gyakorolt rá, hogy a kettes kaszárnyát bocsássa a város a Menekültügyi Biztosság rendelkezésére, ahol 1500-2000 menekültet helyeztek volna el, de ebbe Maglai nem egyezett bele, úgyhogy ettől el is álltak később.

Huzsvár József a Mozgalom a polgári Szabadkáért frakcióvezető-helyettese szerint a jelenlegi városi hatalmi többség ténykedésére megalakulása óta a titkolózás, a szabályok megkerülése jellemző és ebben az esetben is ilyen „suba alatti” döntéshozatal történt, ugyanis a polgárok a sajtóból értesültek arról, hogy menekültek részére terveznek lakásokat építeni.

Szerinte a haladó-VMSZ-es többség sok esetben nem a lakosság igényeit szolgáló döntéseket hoz, így volt ez akkor is, amikor Palicson utcát neveztek el Brana Crnčevićről, akkor sem mert a VMSZ a javaslat ellen szavazni, csupán tartózkodott, de egy szóval sem jelezte, hogy ellenezné – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint a mostani kérdésben is minden bizonnyal így lesz.

Jávor Pál a mozgalom sétaerdei helyi csoportjának koordinátora arról beszélt, hogy a tervezett lakások a Sétaerdő és a Zorka helyi közösségek határán épülnének fel, ami miatt ezen a területen nagy a lakosság felháborodása, ezért is sikerült a VMSZ-nek 3700 aláírást összegyűjtenie. Szerinte a párt ködösít, ugyanis először elkezdték az aláírások gyűjtését, később leálltak vele, majd újrakezdték. Ezt a fórum egyik részvevője is megerősítette, aki a VMSZ akcióját kamunak nevezte. Mint mondta, ő is aláírta a petíciót, ami szerinte teljességgel szabálytalan, hiszen semmilyen személyi okmányt nem kértek tőle, így inkább csak egy látszatakció volt.

Jávor szerint minden bizonnyal a VMSZ ezúttal is csendben marad és hagyja, hogy életbe lépjen a döntés.

Maglai szerint egyre valószínűbb, hogy a projektum megvalósul, hiszen ha a hatalom meg akarta volna ezt gátolni, akkor rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtak volna össze és hoznak egy elutasító politikai döntést, erre azonban nem került sor.

Mint mondta, a tervbizottság az, amely meggátolhatja a beruházást, amelynek tagjait a haladó párt és a VMSZ delegálta. Ha ez a bizottság elutasítja a tervet, akkor az nem valósulhat meg, ellenkező esetben viszont igen és az azt is jelenti, hogy ez a két párt áll a döntés mögött.

„Ennek a történetnek elsősorban arról kell szólnia, hogy aki hatalmon van, annak viselnie kell a döntései következményeit, az vállalja is a felelősséget. Egy hatalmi pártnak nem sajtónyilatkozatokkal kell a nyilvánosság elé állni, hanem végeznie kell a munkáját, a polgárok érdekeit szem előtt tartva” – mondta Maglai, célozva a VMSZ által a témában kiadott két közleményre.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
A topolyai Žibelben megkezdődött a másodlagos szennyvíztisztító próbaüzeme. Újabb lépésként tekinthetünk erre, ami a környezetszennyezés megszűnte irányában lett meglépve. Az Európai Unió, Valamint Svájc és Svédország kormánya támogatásának köszönhetően, a szerbiai környezetvédelmi minisztériummal...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:41 ]
Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak ma reggel egy sztapári házban, nem messze Zombortól. Az N1 nem hivatalos információi szerint ma reggel 6 óra körül egy nő (39) és egy férfi (46) holttestét találták meg. A nyomozás még folyamatban van. A sajtójelentések szerint gyilkosságról és öngyilkosságról van szó,...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:38 ]
Beolvasás folyamatban