Az induló színházi évad kérdésköre is megkerülhetetlen egy színidirektorral beszélgetve, de a most várható bemutatók számán és jellegén, a kísérőprogramokon, a finanszírozás ügyén túl az Újvidéki Színházat illetően egy másik megkerülhetetlen téma a szervezés alatt álló nemzetközi, nyelvi kisebbségi színházi fesztivál. Minderről Venczel Valentin, a teátrum igazgatója és a leendő rendezvény ötletgazdája nyilatkozott.

– Ismét tematikus, ezúttal szláv–magyar évadot hirdetett az Újvidéki Színház, s a mi szót állította középpontba ennek kapcsán. Nyilván művészeti koncepciót meghatározó elgondolásról van szó, amely azonban egyfajta gesztus is lehet, tekintve a teátrum földrajzi és művelődési pozícióját.

– Amikor egy-egy koncepció eredetéről, az évad projekciójának okairól beszélünk, el kell mondani, hogy az ötletek megszületése nagyon elementáris. Elsősorban abból indultunk ki, hogy olyan környezetben élünk, amelyben mindenki mindenki ellen van a zárt körök társadalmában, egymással szemben álló elszigetelődő csoportokat láthatunk. Ezek a szembenállások, hála az égnek, korántsem a nemzeti vagy kulturális körökhöz tartozások mentén alakulnak: vallási, filozófiai, nemzeti és kulturális identitásokon belül is megvannak. A valóságunkat jellemző másik paradigma, illetve állítás, hogy az elmúlt időszakban és a jelenben is, folyamatosan öndefiníciós törekvések jelentkeznek mintegy divatjelenségként, az önazonosságunkat pedig a másikkal szembeni másságban keressük. Turbulencia formájában jelenik meg az az egyéni és csoportos törekvésünk, amelynek során folyamatosan azt próbáljuk megállapítani, miben különbözünk a másiktól. A különbségek és az antagonizmusok kérdésköre helyett az Újvidéki Színház a következő évadban a hasonlatosság dramatikájával szeretne foglalkozni, ezt tárgyalná a színház eszközeivel.

– A 2016/2017-es évaddal kapcsolatos közlésük szerint nem kevesebb mint nyolc új produkciót visznek színre, ugyanakkor színpadon marad például az OFF című előadás is, amely a szerbiai művelődési életet érintő megszorításokat is tematizálja.

– Ezzel a produkcióval az Újvidéki Színház alapvetően nem a költségvetési hiányosságokra hívja fel a figyelmet, hanem inkább arra, hogy a szerbiai társadalom egy sor súlyos problémával küszködik, és azokat a forrásokat, amelyeket a kultúrára szándékozik fordítani, igen sanyarú körülmények között ugyan, de biztosítja. Ez véletlenül sem a felmentése a jelenleg regnáló politikai garnitúrának, de egy megértést jelent a részünkről például annak kapcsán, hogy Szerbia Európa harmadik legszegényebb országa. Ami az OFF-ot illeti: valóban arról is szól, hogy milyen az élete egy alkotóműhely tagjainak, de arról is, hogy mi mit választottunk. Azt választottuk, hogy itt maradunk, és a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel maximálisan élünk, az eltávozás lehetősége ellenére, ahogy az előadás végén is mindenki visszajön. Felvetjük tehát a problémákat, de a válaszadás kísérlete mellett.

A 2016/17-es repertoár vonatkozásában is köztudott, hogy minden színházi évad két költségvetési évet érint, az évad második felének pénzügyi biztosítása a költségvetési tárgyalások kimenetelétől függ: ez a realitás, nem pedig egy rosszat sejtető kijelentés. Az előírások szerint tehát elvileg nem beszélhetnék a jövő évi produkciókról, a professzionális korrektség és a szokásjog miatt mégis kész tényekként emlegetjük azokat is.

– Folytatódik az ARTrium elnevezésű társművészeti programsorozat is. Az Újvidéki Színház szerint az ilyen jellegű tevékenység a teátrum feladata is kell legyen, más intézmények működése mellett, mintegy azt kiegészítve, vagy valamilyen hiányt kívánnak ezzel pótolni?

– Mindig is úgy gondoltam, hogy a színház multidiszciplináris műfaj, magába foglalja a társművészeteket is, kezdve a képző- és zeneművészettől, egészen az akrobatikáig. A rendezők elé nem állíthatjuk feltételként, hogy ezt a multidiszciplinaritást a színpadon demonstrálják, ezért folyamodtunk ehhez a hagyományos módszerhez. Szerintem egészen alkalmas tereink vannak hozzá. Ehhez kapcsolódik az a próbálkozásunk is, amelyet olyannyira titokként kezelünk, hogy nem is jelentettük be: a cirkuszművészetet és akrobatikus színházat is meg kívánjuk jeleníteni a színházunk pódiumán. A színház egy közösségi intézmény, esemény, illetve a közösség képződménye, ez indokolja elsősorban a nyitási gesztust.

– A teljes évadterv kialakítása nyilván Lénárd Róbert művészeti vezetővel együttműködve történt, a munkát figyelve nem volt tapasztalható fennakadás, honlapjukat követve viszont azt láthatjuk, hogy nemrégiben történt változás a tisztségen.

– Tiszta vizet kellene önteni a pohárba az Újvidéki Színház művészeti vezetői posztjával kapcsolatban: ez a munkahely a hivatalos beosztás szerint a művészeti produkciós osztály vezetője, s emlékeztetnék, hogy több osztály is van, műszaki, pénzügyi, jogi, munkaügyi. Ezek mindegyikének van vezetője. Nem akartam megszakítani azt a hagyományt, hogy ez a munkatárs magát művészeti vezetőnek nevezi, mert például volt korábban olyan időszak is, amikor művészeti igazgatóként határozta meg magát. Ezt rábízom a munkatársamra, de belső munkaköri beosztásról van szó, s a munka nagyon szoros együttműködést követel az igazgató és a művészeti részleg vezetője között, akire én mellém rendelt munkatársként tekintek, viszont normatív és operatív szempontból az igazgató kénytelen beosztottként kezelni a bármiként is megnevezett művészeti vezetőt. Érdemes azt is megjegyezni, hogy időről időre voltak olyan törekvések, amelyek ezt a tisztséget a színházon belül hatalmi pozícióvá kívánták tenni, miközben minden felelősség – így a művészeti irányvonal és eredményesség iránti felelősség is – az igazgatóé.

– Nemrégiben volt friss a hír, hogy az Újvidéki Színház Synergy#WTF (World Theater Festival) elnevezéssel nemzetközi, nyelvi kisebbségi színházi fesztivált szervez. A most kezdődő évad és a fesztivál koncepciója között látok egy olyan párhuzamot, hogy a számunkra lokálisan is jelentős ügyet vagy jelenséget egy tágabb kontextusban vizsgálja, hiszen a bemutatók kapcsán megnevezett alkotók jelentősége is túlmutat a legszűkebb környezetünkön.

– A szerb–magyar kontextus kérdésének globális testvére tulajdonképpen a többség és kisebbség viszonyának problematikája. Globális tematikákkal kívánunk tehát foglalkozni, de annak lokális vetületétől nem tudunk eltekinteni. Hogy miért Esterházy, Basara, Kiš, vagy éppen a Csókos asszony? Az említett szerzők természetesen sokban különböznek egymástól, az viszont közös bennük, hogy szilárdan kötődnek munkásságukkal a kulturális gyökereikhez, s a problematikát szélesebb horizonton tárgyalják. Ugyanakkor a jövőben nálunk rendezők mindegyike szinte saját iskolát képvisel, mégis szembetűnő azonosság a módszerükben, hogy kiindulópontjuk az irodalmi mű, építkezésük középpontjában pedig a színész áll.

– A koncepció szerint a nemzeti és nyelvi kisebbségek hivatásos színházait, azok képviselőit hívja majd össze Újvidékre a tervben levő fesztivál, elsőként a jövő év októberében. Milyen fázisban van a szervezés?

– Amikor még Egerben dolgoztam, pályáztak az Európa kulturális fővárosa címre, ott javasoltam elsőként egy ilyen próbálkozást, majd a szervezőbizottság harmadik-negyedik ülésén az egyik tag felvetette, hogy a rendezvény sértené a kisvárdai fesztivál érdekét... Jelen fázisban a legfontosabb feladatunk a projekt alapvetéseinek megértetése.

Az Újvidéki Színház definíció szerint kisebbségi színház, noha alkotásunkkal, eredményességünkkel, témafelvetéseinkkel túlléptünk nyelvi és etnikai határainkon, s egy tapasztalatcsomaggal rendelkezünk erről a sajátos alkotói létről. A fesztivál tehát ismerettranszfer is kell legyen a hasonló pozícióban levő színházak között. Számunkra az egyik legfontosabb a kisebbség és többség közötti interaktivitás kérdése, és hogy az erre vonatkozó definícióinkat más alkotók hogyan látják.

Azokkal az intézményekkel vettük fel a kapcsolatot, amelyek a kisebbségi nyelvek európai kartáján szereplő nyelvek valamelyikén játszanak. Ezek hivatásos színházak, amelyek sok esetben jelentős hatással vannak környezetük színjátszásának egészére. Az is érdekes kérdés tehát, hogy milyen út vezet a kisebbségi közegből a többségi környezetben is meghatározó szerepig, erre is választ keresünk majd. Milyen utat járt be például a kolozsvári magyar színház vagy a bukaresti jiddis színház, esetleg a kurd nemzeti színház?

– A fesztivál részét képezi Újvidéki 2021-es Európa kulturális fővárosa projektumának. Hol látja az Újvidéki Színház helyét ebben a programban?

– A pályázati csapat művészeti bizottságának tagjaként a szervezés kezdetén azonnal felterjesztettem a fesztivál ötletét, és hordozójaként az Újvidéki Színházat. A teátrum jelentősége azzal is nő, hogy az átadott pályázat egyik hiányossága szerintem – és ezt ott is elmondtam –, hogy az újvidéki hagyományos kulturális intézmények nem elégséges mértékben a részesei, az Újvidéki Színház tehát ezt a hiátust is megpróbálja kitölteni. 2021-ig a fesztivál már tradicionális kell legyen, és bárhogy is módosulna a jogi státus, akkor is elidegeníthetetlen lesz az Újvidéki Színháztól, s tevékenységi körének fontos tárgyává válik.

Rizsányi Attila