A Vajdasági Magyar Demokrata Párt aktivitása az elmúlt időszakban különböző okok miatt lecsökkent. Csorba Béla pártelnök úgy véli, hogy az elkövetkező 7–8 hónap során elválik, hogy egyáltalán talpra lehet-e állítani a pártot. A választásokon nem indulnak, viszont megkérdeztük Csorba Bélát, hogy támogatnak-e más politikai erőket, illetve hogy milyen a viszonyuk a VMSZ-hez, a többi vajdasági magyar politikai szervezethez, az anyaországban pedig a Fideszhez, illetve a Tisza Párthoz.

– Régen hallottunk a Vajdasági Magyar Demokrata Pártról. Az aktivitásuk csökkent az elmúlt időszakban, vagy a sajtónyilvánosság mellőzésével működtek?

– Ennek elsősorban nem túl vidám személyes okai vannak: onnantól kezdve, hogy 2021 tavaszán összeestem, és hosszabb időre bekerültem a Covid-osztály úgynevezett vörös zónájába, egyik baj után a másik ért. Ezt hamarosan szívműtét követte, majd három éve szélütés ért, és megbénult a jobb felem. Ismét életben maradtam, aminek nem biztos, hogy mindenki örül, de a csapás nem múlt el nyomtalanul, és ehhez azóta, ahogy lenni szokott, újabb kórok is társultak. Ilyen állapotban tartósan aktív politikai munkát végezni nem lehet, éppen ezért még a kórházi ágyon elhatároztam, hogy lemondok a VMDP elnöki posztjáról. Kétszer tettem ilyen ajánlatot, de vesztemre mindkétszer elvetették. Időközben meghalt az egyik alelnököm, a másik pedig, egyéni karrierjét fontosabbnak tartva, kilépett a pártból. Később mások is követték, hiszen a siker köztudottan nagy csábító, különösen, ha pozícióban vagy pénzben is mérhető. Az aktivitásunk csökkenésének ezek az elsődleges okai. Mindehhez hozzájárul, hogy szegény párt vagyunk, komolyabb infrastruktúra nélkül, és jól meg kell gondolni minden dinár útját, ennél fogva a vezetőség csak ritkán ülésezik, hogy ne kerüljön sokba a benzinköltség. A legutóbbi döntésünket például e-mailes és telefonos egyeztetés és szavazás útján hoztuk meg.

– A VMDP miként tervezi aktivitását? Újjászervezik-e magukat? Egyáltalán, milyen állapotban vannak a helyi szervezeteik, készek-e a munkára? Mik a főbb céljaik?

– Lerongyolódott állapotban vagyunk, az elkövetkező 7–8 hónap során elválik, talpra lehet-e állítani a pártot.

– Az elmúlt időszakban új szereplők bukkantak fel a vajdasági magyar politikai színtéren. Van-e velük kapcsolatuk, vagy tervezik-e a kapcsolatfelvételt?

– Az új szereplőkkel nincs. Eszméik számomra nem újak, nem kevés kétellyel kísérem megnyilvánulásaikat. Olyan érzésem van, hogy nem feladatokat, hanem gazdát keresnek maguknak, vagy már meg is találták.

– Szükség van-e Önök szerint vajdasági magyar–magyar párbeszédre? Ha igen, mit kellene megvitatni?

– Először világosan tisztázni kell a politikai pozíciókat. Az alapállást. E nélkül mindenki annyi szívhez szóló lózungot összehazudhat, amennyit csak akar, hiszen nem lehet szaván fogni. Párbeszédre pedig nem néhány héttel a választások előtt van szükség, hanem folyamatosan. A vajdasági magyar közéletből az elmúlt években teljesen kiölték a vitát, eluralkodott egy egypártihoz hasonló közszellem. A sajtóban legtöbbször még cenzúrára sem volt szükség, hiszen az önálló gondolatok, vélemények ilyen állapotok közepette meg sem születtek.

– Két választás is lesz még ebben az esztendőben. A köztársasági parlamenti választáson lesz-e listájuk?

– Talán az eddigiekből is már kiderült, hogy erre semmi esélyünk sincsen, anyagiak, infrastruktúra és mecénások nélkül végképp.

– Az utóbbi időszakban leginkább a VMSZ-szel közös listán indultak, vagy támogatták a legnagyobb vajdasági magyar párt listáját.

– A szerbiai választáson támogatjuk a VMSZ-t, mert ez a párt jelenleg az egyetlen épkézláb politikai erő a magyar térfélen. Kiindulópontunk, hogy a vajdasági magyarság önálló parlamenti képviselete létszükséglet, tényleges autonómia híján a magyar kisebbség önálló politikai alanyiságának a legfontosabb megnyilvánulása. Hogy aztán miként sáfárkodnak vele, az más kérdés. A VMSZ mindenesetre akkor tenné okosan, ha a választások után sem olvadna el túlságosan valamelyik győztes szerb politikai erő karjaiban.

– Marad a két párt közötti szoros együttműködés?

– Szorosabb együttműködésről csupán három önkormányzatban beszélhetünk, ezek közül a topolyai egészen jól működik, a temerinivel viszont nem vagyunk megelégedve.

– A VMDP milyen választási célokat, ígéreteket fogalmazna meg, vagy milyen választási program mellé tudna odaállni támogatóként a parlamenti választásokon?

– Ha indulni tudnánk, a legfőbb cél továbbra is a magyar kisebbségi autonómia politikai, közjogi és államigazgatási alapjainak a megerősítése lenne a mostani félmegoldás helyett.

– A VMDP hogyan viszonyul a két nagy blokkhoz, a Szerb Haladó Párthoz köthető tömörüléshez és az egyetemisták mozgalmához? Melyik oldalt szeretnék inkább hatalmon látni?

– Erről az egyszeri temerini szabómester jut eszembe, aki a televízió közvetítését nézte a fiával a jugoszláv–szovjet futballmeccsről. A fia megkérdezte tőle, kinek szurkol, mire a szabó: „Tudod, fiam, azon gondolkozom, mit kéne csinálni, hogy mindkét csapat kikapjon.” De a tréfát félretéve: a Szerb Haladó Párt és a Fidesz jó viszonyának köszönhetően a vajdasági magyarok életét befolyásoló több jó döntés született. Bebizonyosodott, hogy a nemzeti érdekek mentén is lehet jó kompromisszumokat kötni. Viszont azt is látni kell, hogy a többséget alkotó kormányoldal a hegemóniáját nem adta fel, sőt, ahol lehetett, tovább nyomult előre, elsősorban azoknak az önkormányzatoknak a területén, ahol a magyarság számbeli kisebbségben van. A simulékonyság ilyen helyeken kifejezetten káros, és ezen a politikán a VMSZ-nek változtatnia kell, a saját bejáratú pártérdekei miatt is, mert különben szerb koalíciós partnere elszipkázza a magyar szavazóbázis egy részét, hiszen akinek nincs munkája, az könnyen korrumpálható akár aprópénzzel is.

– A nemzeti tanácsi választásokon lesz-e önálló listájuk? Hogyan látják az MNT eddigi munkáját? Miben változtatnának? Vannak olyan vajdasági magyar szervezetek, amelyek a nemzeti tanácsok hatáskörének bővítését szeretnék. Ön szerint reális ez?

– A nemzeti tanácsi választásokon soha nem indultunk, mert nélkülözi a tényleges autonómia ismérveit. Lényegében a VMSZ politikai transzmissziója, olyan, kis túlzással, mint a Népfront volt a kommunizmus háború utáni éveiben. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne csinálnának hasznos dolgokat, de a lényeges ügyek sorsa nem ott dől el, ez nagyon gyorsan kiderül azok előtt is, akik majd most jutnak be a vezető testületbe. A VMDP tehát nem vesz részt ebben, és nem is támogat senkit. Annak ellenére sem, hogy épp most kaptam levelet egyik eminens tagtársunktól, miszerint elfogadta a VMSZ felkérését, hogy őt is feltegyék a választási jelöltlistára. Mint hozzám írott levelében írja, abban bízik, hogy a munkáját ezután majd jobban támogatják, de, ahogy mondja, legalábbis nem akadályozzák. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár, akár pontos az akadályoztatással kapcsolatos félelem, akár csupán képzelt, annál is inkább, mert ez már nem az első eset, a korábbi választások során is éltek hasonló, sumák eszközzel.

Az egész rendszert újra kell gondolni, de ez nem megy egyik napról a másikra, főleg nem a választási izgalmak hevében. Félő, hogy a szeptember végére magyarországi minisztériumi háttérrel Szabadkára tervezett tanácskozás kimerül majd a választásokra időzített habverésben. Egyébként a hatáskör bármiféle bővítése már önmagában üdvös. Hogy mi a reális, azt ebben a pillanatban még egyikünk sem tudja eldönteni.

– Közel 70 ezerrel csökkent az utóbbi két népszámlálás között a vajdasági magyarság létszáma. Mi okozta ezt a megdöbbentő fogyást, s meg lehet-e Önök szerint állítani ezt a folyamatot?

– Nem tudom. Mindenesetre anyaországi támogatás nélkül nem fog menni még a folyamat lassítása sem. Orbánék meglehetősen sokat tettek ennek érdekében. Tragikus volna, ha a kormánykeréknél most álló utódaik valami hülyeséget csinálnának, de az emberben néha sajnos ennek is fölsejlik némi realitása.

– Hogyan érintette a VMDP-t a magyarországi változás?

– Nem örültünk neki.

– Jó kapcsolatokat ápoltak a Fidesszel, marad-e velük az együttműködés?

– Évekkel ezelőtt hivatalosan közölték velünk, hogy a Fidesz vajdasági stratégiai partnerének egyedül a VMSZ-t tekinti. Ez nem lepett meg, hiszen a vajdasági támogatások feletti ellenőrzést már Kasza József idején egyoldalúan rájuk bízták. Azt is tudtam, hogy a Fidesz vezetőségének túlnyomó többsége egyáltalán nem autonómiabarát. Viszont a nemzetegyesítés, népszerű nevén a kettős állampolgárság politikáját mégis ők vezényelték le, és a rendszerváltás után mindenkinél többet tettek, hogy megnöveljék Magyarország pénzügyi, gazdasági, politikai szuverenitását. Ezzel is, de támogatáspolitikájukkal is önbizalmat adtak a határon túli magyaroknak, a vajdaságiaknak mindenképp. És ami a mi számunkra itt, a Balkánra nyíló kapuban szó szerint létfontosságú volt, szembeszálltak a migránsáradattal és az azt ösztönző esztelen EU-s politikával, majd a későbbi, még mindig viruló háborús hisztériával. Ezek, bárki bármit is hazudozzon, elvitathatatlan történelmi tettek, ezért nyerték el a szimpátiánkat, de szorosabb kapcsolatunk nem volt.

– Keresik-e a kapcsolatokat a Tisza Párttal?

– Eddig nem volt rá okunk, ők pedig már, ahogy látom, megtalálták partnereiket.

– Milyen anyaországi magyar–külhoni magyar kapcsolatokat látnának megfelelőnek a jövőben, és milyen támogatáspolitikát?

– Legalább olyan „rosszat”, mint amilyen Orbánék idején volt, de világosabb átláthatósággal és kevesebb egypárti beavatkozással és bürokratikus ide-odatoszogatással.