Sport
Három góllal nyert a Ferencváros Glasgow-ban
Betűméret:             

A Ferencváros 3–1-re győzött a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyitófordulójában. Borbély Balázs vezetőedző szerint csapata sikerének egyik kulcsa az volt, hogy felszabadultan és nagy önbizalommal futballozott.

A magyar bajnok vezetőedzője a mérkőzés után az MTI-nek elmondta, nem akarták túlságosan mélyen védekezve várni a Celtic támadásait, mivel a skót együttes veszélyes szélsői ezt könnyen kihasználhatták volna. Támadásban ugyanakkor arra építettek, hogy saját jó formában lévő szélsőik minél több egy az egy, illetve kettő a kettő elleni párharcot alakítsanak ki.

Borbély szerint az első félidőben a jobb oldali védekezéssel még akadtak problémák, ezen azonban a szünetben sikerült változtatniuk. A szakember kulcsfontosságúnak nevezte a gólok időzítését is: a Ferencváros a második találatát közvetlenül a szünet előtt, a harmadikat pedig rögtön a második félidő elején szerezte.

„Ez egy nagyon komplett teljesítmény volt” – értékelt Borbély, aki több játékos teljesítményét is kiemelte. Arzani és Yusuf mellett Bagi Ádámot, a gólt is szerző Zachariassent, valamint a több mint 13 kilométert futó Corbut és Nagy Ádámot is méltatta.

Külön kitért Daniel Arzanira, aki korábbi klubja otthonában lépett pályára, és góllal járult hozzá a sikerhez. Borbély szerint az ausztrál szélső nagyon várta a találkozót, és sikerült megmutatnia, milyen minőséget képvisel.

A kapuban ezúttal Varga Ádám kapott lehetőséget, mivel Dibusz Dénes kisebb sérülésével a szakmai stáb nem akart kockáztatni. Első európai kupamérkőzésén lépett pályára Bagi Ádám is, aki Borbély szerint élt a lehetőséggel.

A Ferencváros vezetőedzője hangsúlyozta, előre felkészítették a játékosokat arra, hogy a Celtic rendkívül intenzíven kezdi majd a találkozót. Úgy fogalmazott, labda nélkül is lehet kontrollálni a mérkőzést, de az igazi kontrollt a felszabadult, önbizalommal teli játék jelentette.

A Celtic vezetőedzője, Martin O´Neill csalódottan értékelt. Szerinte együttese bátran kezdett és több lehetőséget is kialakított, de a Ferencváros a lehető legrosszabb pillanatokban szerezte második és harmadik gólját. Úgy vélte, a közvetlenül a szünet után kapott harmadik találat lényegében eldöntötte a mérkőzést.

A győzelemmel a Ferencváros a hatodik helyen áll az Európa-liga alapszakaszában. A zöld-fehérek október 15-én a cseh Viktoria Plzent fogadják, amely 3–0-s vereséggel kezdte a sorozatot a belga Union Saint-Gilloise ellen.

Harry Kane, a Bayern München 33 éves angol csatára először nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. Kane a tavaly augusztus 3. és idén július 19-ig tartó időszakban az angol válogatottban és a Bayern Münchenben összesen 65 mérkőzésen 73 gólt szerzett, ezzel az...
2026. OKTÓBER 27.
[ 8:11 ]
Ma este Londonban adják át a világ egyik legrangosabb egyéni labdarúgó-elismerését, az Aranylabdát. Az idei díj legesélyesebb jelöltjei között Lamine Yamalt, Kylian Mbappét és Harry Kane-t emlegetik, de Lionel Messi neve is felmerült a lehetséges győztesek között. A döntésnél nemcsak az egyéni teljesítmény, hanem a...
2026. OKTÓBER 26.
[ 11:11 ]
A Ferencváros 4–1-re legyőzte a portugál másodosztályban szereplő Torreense együttesét a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, csütörtök este, hazai pályán. A zöld-fehérek a kezdeti nehézségek után egyre hatékonyabban futballoztak, és végül fölényes győzelmet arattak. Borbély Balázs, a...
2026. OKTÓBER 23.
[ 8:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó