Sport
Nincs elnökjelöltje a Szerbiai Labdarúgó-szövetségnek, bizonytalanná vált a tisztújítás
Betűméret:             

Egyetlen jelölt sem jelentkezett a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) elnöki tisztségére, és a végrehajtó bizottsági tagságra sem érkezett jelölés a határidő lejártáig. A szövetség hétfői közleménye szerint már felvették a kapcsolatot az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA), hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

A Szerbiai Labdarúgó-szövetség november 2-án hivatalosan is megerősítette, hogy a tisztújítási folyamatban senki sem nyújtotta be jelölését az elnöki vagy a végrehajtó bizottsági tisztségekre.

A szövetség közölte, hogy szakmai szolgálatai már egyeztetnek az UEFA és a FIFA illetékeseivel annak érdekében, hogy az FSS a nemzetközi előírásoknak megfelelően, zavartalanul működhessen mindaddig, amíg meg nem teremtődnek az új vezetőség megválasztásának feltételei.

A tisztújító közgyűlést november 14-ére hívták össze Ópazovára, ahol az elnök és a végrehajtó bizottság tagjai mellett a szövetség további testületeinek megválasztása is napirenden szerepelne. A jelölések hiánya miatt azonban bizonytalanná vált, hogy az ülést az eredeti tervek szerint megtarthatják-e.

A választási folyamat már korábban is többször elakadt. A közgyűlést eredetileg július 24-ére tervezték, majd szeptember 2-ára, később október 17-ére halasztották, végül november 14-ét jelölték ki új időpontként.

A Vreme a Sport Klub értesüléseire hivatkozva korábban arról számolt be, hogy Nikola Lazetić neve is felmerült lehetséges elnökjelöltként, a szerbiai politikai változások után azonban ez a lehetőség háttérbe szorult.

A sajtóban az is felvetődött, hogy újabb halasztás vagy akár átmeneti vezetés kinevezése jelenthet kiutat a helyzetből, erről azonban egyelőre nem született hivatalos döntés.

A Szerbiai Labdarúgó-szövetség közleménye nem tér ki arra, mikor folytatódhat a tisztújítás. A következő lépések az UEFA-val és a FIFA-val folytatott egyeztetések eredményétől is függhetnek – írja a Tanjug.

Harry Kane 2026 aranylabdása - illusztráció
2026. OKTÓBER 27.
[ 8:11 ]
Ma este kiderül, kié lesz az Aranylabda - illusztráció
2026. OKTÓBER 26.
[ 11:11 ]
A legutóbbi két kiírásban győztes, két forduló után éllovas Paris Saint-Germain a hozzá hasonlóan pontveszteség nélkül álló, második helyezett Barcelonát fogadja kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik körének rangadóján, írja az MTI. A PSG kezdésnek a Slovan Bratislavát lépte le 6-1-re, majd a jó...
2026. OKTÓBER 19.
[ 11:08 ]
Világbajnoki ezüstérmet nyert a magyarkanizsai Újhelyi Evelin a 23 éven aluli birkózók Las Vegasban zajló világbajnokságán, a női 76 kilogrammos súlycsoportban. Ezzel a szerbiai női birkózás eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét érte el. A szerbiai válogatott versenyzője a negyeddöntőben fölényesen, 12:2-re győzte le az...
2026. OKTÓBER 16.
[ 12:00 ]
Náci és antiszemita rigmusokat skandáltak a Hajduk Split keménymagjához, a Torcidához tartozó szurkolók az Ajax elleni Konferencialiga-mérkőzés előtti felvonuláson csütörtökön Splitben. A horvát kormány elítélte a történteket, a rendőrség pedig nyomozást indított annak megállapítására, kik vettek részt a...
2026. OKTÓBER 16.
[ 8:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó