Novak Đoković három játszmában, 6:7 (5–7), 7:5, 6:1 arányban legyőzte a monacói Valentin Vacherot-t a párizsi tenisztorna első fordulójában. A szerb teniszező elveszítette az első szettet, majd nagy küzdelemben egyenlített, a döntő játszmában pedig már magabiztosan játszott. A találkozó két óra 29 percig tartott.
A világranglista 11. helyén álló Đoković a rangsorban 27. Vacherot ellen lépett pályára a párizsi ATP 1000-es tornán.
Az első játszmában egyik játékos sem tudta elvenni ellenfele adogatását, így rövidítés döntött, amelyet a monacói teniszező nyert meg 7–5-re.
A második szett sem kezdődött jól Đoković számára: Vacherot rögtön az első játékban brékelt. A szerb játékos azonban a negyedik gémben visszavette elveszített adogatójátékát, és 2:2-re egyenlített.
Ezt követően sokáig fej fej mellett haladtak, mígnem Đoković 6:5-ös vezetésénél ismét elvette ellenfele adogatását, ezzel 7:5-re megnyerte a játszmát.
A döntő szettben már egyértelműen Đoković irányított. A második és a hatodik játékban is brékelni tudott, végül 6:1-re nyert, és biztosította helyét a második fordulóban.
A következő körben az ausztrál Rinky Hijikata lesz az ellenfele.
Đoković korábban hétszer nyerte meg a párizsi mestertornát, legutóbb 2023-ban – számolt be a Beta hírügynökség.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

