A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a célja a Magyar Nemzeti Tanács depolitizálása. Amikor depolitizálásról beszélünk, nem apolitikus MNT-re gondolunk, hanem olyan Magyar Nemzeti Tanácsra, amely nem egyetlen párt érdekeit, hanem a teljes vajdasági magyar közösséget szolgálja, nyilatkozta a Vajdaság Mának Csonka Áron. A VMDK elnöke nyomatékosította, ez nem azt jelenti, hogy a nemzeti tanács ne foglalkozzon közügyekkel, hanem azt, hogy megszűnjön az a gyakorlat, amely a támogatásokat, a lehetőségeket vagy az intézményi döntéseket politikai lojalitáshoz köti.
A politikust a küszöbön álló nemzeti tanácsi választások mellett kérdeztük a köztársasági választások kapcsán arról, hogy miként viszonyulnak az egyetemisták mozgalmához és azok törekvéseihez, illetve arról, hogy hogyan kommentálják a magyarországi választásokat és milyen új nemzetpolitikára számítanak.
– Tisztújítás volt a VMDK-ban. Újraválasztott elnökként milyen programmal kezdi meg az új mandátumot?
– Mindenekelőtt szeretném megköszönni a küldöttek bizalmát. Ez nemcsak megtiszteltetés, hanem felelősség is. Meggyőződésem, hogy a következő négy év meghatározó lesz a VMDK és a vajdasági magyar közélet jövője szempontjából.
Az elnöki beszámolómban is hangsúlyoztam, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a párt megerősítése és megújítása. Folytatnunk kell a tagosítást, új lendületet kell adnunk a meglévő helyi szervezeteinknek, és ott, ahol erre igény mutatkozik, új szervezeteket kell létrehoznunk. Különösen fontosnak tartom a fiatalok bevonását, mert csak akkor lehet jövője a VMDK-nak, ha sikerül felnevelnünk azt a nemzedéket, amely egyszer átveszi a stafétát.
Ugyanilyen fontos számunkra politikai önállóságunk megőrzése. A VMDK mindig is a saját értékrendje és a vajdasági magyar közösség érdekei alapján politizált, és ezen a jövőben sem kívánunk változtatni. Természetesen programunkat is folyamatosan igazítjuk a megváltozott társadalmi és politikai körülményekhez.
Emellett fel kell készülnünk az előttünk álló választásokra, mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Tanács megválasztására. Ugyanakkor felelősséggel kell gondolkodnunk arról az időszakról is, amikor a jelenlegi SNS–SPS–VMSZ hatalmi együttműködés már nem lesz meghatározó. Minden politikai korszak véget ér egyszer. A VMDK feladata az, hogy amikor ez az időszak elérkezik, hiteles, felkészült és felelős alternatívát tudjon kínálni a vajdasági magyar közösség számára.
– A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a vajdasági magyarok első pártja, mégsem sikerült elérnie az elmúlt évtizedekben, hogy a pártszakadások után a VMSZ valódi váltópártjává váljon. Milyen szubjektív és objektív okok vezettek ehhez?
– Ennek több oka is van, és ezek között vannak olyanok, amelyekért nekünk is vállalnunk kell a felelősséget. A vajdasági magyar politikai életben az elmúlt három évtizedben túl sok volt a szakadás, az egymással versengő kezdeményezés, miközben a közösség lélekszáma folyamatosan csökkent. Ez önmagában is megnehezítette egy erős politikai alternatíva felépítését.
Legalább ilyen fontosak azonban az objektív körülmények. Évtizedeken keresztül egy politikai központ kezében összpontosultak a pénzügyi források, a fontosabb intézmények, a munkahelyek és a magyar nyelvű média meghatározó része. Az utóbbi években ezt a helyzetet a Belgrád és Budapest közötti politikai együttműködés tovább erősítette, ami rendkívül szűkre szabta a politikai verseny lehetőségeit.
Sajnos sokan személyesen is megtapasztalták, hogy egy másként gondolkodó politikai szerepvállalásnak ára lehet. Több tagunkat és szimpatizánsunkat érte hátrányos megkülönböztetés, ami sokakban félelmet keltett, és azt az érzetet erősítette, hogy nem érdemes vagy nem tanácsos más magyar politikai szervezetben közéleti szerepet vállalni.
Ennek ellenére a VMDK megmaradt. Ez elsősorban azoknak az embereknek köszönhető, akik a nehezebb időkben sem adták fel az elveiket. Számukra a közösség szolgálata, a politikai szabadság és az igazság fontosabb volt a pillanatnyi előnyöknél. Éppen ezért vagyok optimista. Ha ilyen körülmények között sikerült megőriznünk a VMDK-t, akkor nyitottabb és demokratikusabb viszonyok között képesek lehetünk ismét jelentős politikai erővé válni.
– A VMSZ-ből gyakran éri Önöket az a kritika, hogy tevékenységük kimerül a Facebook-közlemények kiadásában. Hogyan kommentálja ezt?
– Mosolyogni szoktam ezen a kritikán. Ha valóban csak Facebook-közleményeket írnánk, valószínűleg nem foglalkoznának velünk ennyit.
Valójában ez a kritika akaratlanul is elismeri azt a helyzetet, amelyben a vajdasági magyar nyilvánosság működik. A VMDK álláspontjai és képviselői hosszú éveken át alig vagy egyáltalán nem kaptak megszólalási lehetőséget az MNT által alapított médiumokban. Amikor egy politikai szereplő előtt bezárják a hagyományos nyilvánosság kapuit, természetes, hogy a közösségi médiához fordul.
De azt gondolom, valójában nem a Facebookkal van problémájuk, hanem azzal, amit ott elmondunk. Közleményeink sok emberhez eljutnak, és egyre szélesebb visszhangot váltanak ki. Különösen igaz ez azóta, hogy magyar és szerb nyelven is rendszeresen megszólalunk. A szerb közvélemény ma már sokkal nagyobb figyelemmel követi a vajdasági magyar közélet eseményeit, mint korábban.
Érdekes módon gyakran azt tapasztaljuk, hogy a szerb nyelvű média nyitottabban számol be a VMDK álláspontjáról, mint a vajdasági magyar sajtó. Nem egyszer előfordult, hogy egy közleményünket előbb idézték szerbiai országos médiumok, és csak ezt követően jelent meg magyar nyelven is. Ez jól mutatja, hogy nem az érdeklődés hiányzik, hanem a médiapluralizmus.
Ugyanakkor szeretném hozzátenni: a VMDK politikája ma már messze nem merül ki a közleményekben. Az elmúlt hónapokban tudatosan visszatértünk a terepre. Vásárokba, falunapokra, közösségi rendezvényekre járunk, mert hisszük, hogy a személyes találkozást semmilyen közösségi média nem tudja pótolni. Egy kézfogás sokszor többet ér száz Facebook-bejegyzésnél.
– Valóban az elmúlt hetekben sokat járták a terepet. Ahogyan mondta, minden nagyobb rendezvényen megjelentek. Ez már egy újfajta politizálás kezdetét jelzi?
– Igen, ezt tudatos döntésnek tekintem. Meggyőződésem, hogy a politikát nem lehet kizárólag irodákból vagy a közösségi médián keresztül csinálni. Az emberekkel személyesen kell találkozni, kezet kell fogni velük, meg kell hallgatni a véleményüket és a problémáikat.
Természetesen a közösségi média továbbra is fontos eszköz marad számunkra, hiszen a hagyományos magyar nyelvű médiában továbbra is korlátozottak a megszólalási lehetőségeink. De semmilyen online felület nem tudja helyettesíteni a személyes beszélgetéseket. Az elmúlt hetekben ezt újra és újra megtapasztaltuk.
Örömmel látjuk, hogy sokan odajönnek hozzánk, kérdeznek, vitatkoznak, elmondják a véleményüket, vagy egyszerűen csak kezet fognak velünk. Ezekből a találkozásokból sokat tanulunk mi is. A politika szerintem nem egyirányú kommunikáció, hanem párbeszéd.
A VMDK mindig is az emberek között érezte magát otthon, és ezt a hagyományt szeretnénk újra megerősíteni. A standjainknál nemcsak támogatói aláírásokat gyűjtünk vagy új tagokat várunk, hanem kapcsolatot építünk a közösséggel. Hosszú távon ez sokkal fontosabb minden kampánynál.
– A terepen aláírásokat gyűjtenek. Mi ennek a célja? Az egyik ilyen alkalommal készült videóban arról beszélt, hogy ez összefügg az MNT választói névjegyzékével. Kifejtené ezt bővebben?
– A Magyar Nemzeti Tanács választásán csak azok vehetnek részt, akik szerepelnek a magyar nemzeti kisebbség külön választói névjegyzékében. Ezért számunkra az első és legfontosabb feladat az, hogy minél több emberhez eljussunk, és tájékoztassuk őket arról, milyen feltételekkel élhetnek választójogukkal.
A személyes találkozásoknak azonban ennél jóval szélesebb célja van. Szeretnénk megismerni az emberek véleményét, bemutatni a VMDK programját, és felmérni, mekkora támogatásra számíthatunk azok körében, akik már szerepelnek a választói névjegyzékben. Akik pedig még nem regisztráltak, azoknak segítséget nyújtunk a feliratkozásban és elmagyarázzuk a folyamatot.
Ezek a találkozások egyben szervezetépítést is jelentenek. Új tagok csatlakoznak hozzánk, új önkénteseket ismerünk meg, és több településen már most körvonalazódik új helyi szervezetek megalakulása. Egy politikai közösséget nem lehet csak a választások idején felépíteni. A bizalom a személyes találkozásokból születik, és ezt semmilyen adatbázis vagy kampány nem tudja helyettesíteni. Mi nem adatbázisokat szeretnénk építeni, hanem közösséget.
– Miként szeretnének részt venni az őszre esedékes nemzeti tanácsi választásokon? A Vajdasági Magyar Plénum által kezdeményezett összefogásban miért nem kívántak részt venni? Egyedül indulnak, vagy továbbra is próbálkoznak koalíció létrehozásával más szervezetekkel?
– A VMDK kezdettől fogva abban volt érdekelt, hogy az MNT-választásokon a vajdasági magyar ellenzéki oldal minél egységesebben lépjen fel. Már februárban tárgyalásokat kezdeményeztünk a Vajdasági Magyar Plénummal, mert úgy gondoltuk, hogy csak egy szélesebb együttműködés teremthet valódi politikai alternatívát.
Az elmúlt választások tapasztalata egyértelmű, ha több ellenzéki lista indul egymás ellen, ugyan be lehet jutni a Magyar Nemzeti Tanácsba, de néhány mandátummal nem lehet érdemben befolyásolni a döntéseket. Mi ezen szerettünk volna változtatni. Nyitottak voltunk arra is, hogy közösen keressük meg az együttműködés jogi és szervezeti kereteit, figyelembe véve azt is, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a pártok és civil szervezetek közös listáját.
A zentai egyeztetésen végül más formátum fogadott bennünket, mint amiről előzetesen szó volt. Egy politikai pártnak azonban megvannak a saját döntéshozatali szabályai, amelyeket felelősen be kell tartania. Mivel nem rendelkeztem a szükséges felhatalmazással, a legkorrektebbnek azt tartottam, hogy ne hozzak olyan döntést, amely meghaladja a saját hatáskörömet. Ugyanakkor már ott jeleztük, hogy továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködésre.
A VMDK jelenleg minden forgatókönyvre felkészül. Ha szükséges, önállóan is készen állunk részt venni a választásokon, de továbbra is azt tartanánk a legjobb megoldásnak, ha sikerülne létrehozni egy szélesebb ellenzéki együttműködést. Ez azonban már nem kizárólag rajtunk múlik.
Ami rajtunk múlik, azt megtesszük. A vajdasági magyar közösség érdeke fontosabb, mint bármely szervezet vagy személy rövid távú politikai érdeke. Ha valódi összefogásra lesz lehetőség, a VMDK ott lesz az asztalnál.
– Milyen programmal készülnek az MNT-választásokra? Mik lennének a legfontosabb célok?
– Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom a célunkat, akkor azt mondanám, visszaadni a Magyar Nemzeti Tanácsot a vajdasági magyar közösségnek.
Meggyőződésünk, hogy az MNT nem egyetlen politikai párt intézménye, hanem minden vajdasági magyaré. Ezért elsődleges célunk az MNT depolitizálása. Amikor depolitizálásról beszélünk, nem apolitikus MNT-re gondolunk, hanem olyan Magyar Nemzeti Tanácsra, amely nem egyetlen párt érdekeit, hanem a teljes vajdasági magyar közösséget szolgálja. Ez nem azt jelenti, hogy a nemzeti tanács ne foglalkozzon közügyekkel, hanem azt, hogy megszűnjön az a gyakorlat, amely a támogatásokat, a lehetőségeket vagy az intézményi döntéseket politikai lojalitáshoz köti.
A Magyar Nemzeti Tanácsnak a közösséget kell szolgálnia, nem pedig napi pártpolitikai érdekeket. Nem fordulhat elő még egyszer, hogy olyan országos politikai kérdésekben váljon eszközzé, ahogyan azt például a REM Tanács tagjainak megválasztása során láthattuk.
Természetesen részletes programmal készülünk az MNT valamennyi hatáskörét érintő területen – az oktatásban, a kultúrában, a tájékoztatásban és a hivatalos nyelvhasználatban. Nem csupán bírálni szeretnénk a jelenlegi működést, hanem megvalósítható szakmai javaslatokat is le fogunk tenni az asztalra.
Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak nem szabad bezárkóznia a szűken értelmezett hatáskörei közé. Minden olyan kérdéssel foglalkoznia kell, amely törvényes keretek között érinti a vajdasági magyar közösség életét, legyen szó elvándorlásról, gazdasági lehetőségekről, fiatalokról vagy a közösség megmaradásáról.
Hosszabb távon pedig azért fogunk dolgozni, hogy erősödjön a Magyar Nemzeti Tanács intézményi súlya és önállósága. A kulturális autonómia csak akkor lehet valódi, ha megfelelő jogosítványokkal és átlátható, kiszámítható anyagi forrásokkal is rendelkezik.
A mi programunk végső soron nem a VMDK-ról szól, hanem arról, hogy a vajdasági magyar közösség ismét sajátjának érezhesse a Magyar Nemzeti Tanácsot.
– Őszre minden bizonnyal előrehozott parlamenti választások is várhatók. Többségi ellenzéki pártokkal képzelik el az együttműködést? Ha igen, mely pártokkal állnak kapcsolatban? Mi a véleményük az egyetemisták mozgalmáról és követeléseikről? Hogyan viszonyulnak a vajdasági magyar fiatalokhoz, és mennyire tudják megszólítani őket?
– A szerbiai politikai helyzet rendkívül gyorsan változik, ezért ma még korai lenne végleges döntésekről beszélni. A szerb ellenzéki pártok többségével rendszeres kapcsolatot tartunk fenn, korrekt a kommunikációnk, de arról, hogy egy esetleges parlamenti választáson kit és milyen formában támogatnánk, még nem született döntés.
Ami az egyetemista mozgalmat illeti, álláspontunk kezdettől fogva világos volt. Lehetőségeinkhez mérten támogattuk őket, tagjaink számos megmozduláson részt vettek, sokan közülük magánemberként az elsők között álltak ki az utcára. Ennek egyszerű oka van. Követeléseik jelentős része olyan alapvető demokratikus értékekre épül, mint a jogállamiság, a független intézmények működése, a korrupció visszaszorítása és a politikai felelősség érvényesítése. Ezek nem pártpolitikai, hanem társadalmi kérdések, amelyekkel a VMDK is azonosulni tud.
Úgy gondoljuk, hogy Szerbia számára az jelenthetné a legnagyobb esélyt a demokratikus változásra, ha az egyetemisták és az ellenzéki politikai erők megtalálnák az együttműködés formáját. Nem azért, mert bennünket a mandátumok vagy a pozíciók érdekelnek, hanem mert csak egy széles társadalmi összefogás teremthet valódi politikai változást. Az SNS - SPS- VMSZ rezsimet ellenzékbe kell küldeni. Ha ez nem valósul meg, akkor is azt a döntést fogjuk meghozni, amely a vajdasági magyar közösség érdekeit szolgálja a legjobban. A vajdasági magyar közösség érdeke fontosabb, mint bármely szervezet vagy személy rövid távú politikai érdeke.
A fiatalok szerepéről hasonlóan gondolkodunk. A vajdasági magyar fiatalok nemcsak a közösség jövőjét jelentik, hanem a jelenét is. Nem elég róluk beszélni, meg is kell hallgatni őket. Ezért igyekszünk minél több személyes kapcsolatot kialakítani velük, bevonni őket a közéleti munkába, és olyan programokat kidolgozni, amelyek az ő problémáikra is választ adnak. Legyen szó az oktatásról, a pályakezdésről, a lakhatásról vagy az itthon maradás lehetőségeiről, ezek mind olyan kérdések, amelyekkel a VMDK kiemelten foglalkozik.
Hiszem, hogy egy közösségnek csak akkor van jövője, ha a fiatalok nemcsak öröklik azt, hanem alakítói is lehetnek. Mi ezt a lehetőséget szeretnénk megadni számukra.
– Hogyan kommentálják a Magyarországon történt változásokat? Miként hat majd ez ki a vajdasági magyar közéletre?
– A magyarországi választások eredményét a demokrácia természetes működésének tekintjük. A magyar választópolgárok döntöttek, ezt a döntést tiszteletben kell tartani. A VMDK mindig is abból indult ki, hogy a mindenkori demokratikusan megválasztott magyar kormánnyal együtt kell működnie, mert számunkra a vajdasági magyar közösség érdeke az első.
Ugyanakkor bízunk abban, hogy az új politikai helyzet kedvezően hat majd a vajdasági magyar közéletre is. Reményeink szerint erősödhet a politikai pluralizmus, és természetesebbé válhat, hogy a vajdasági magyarságon belül több legitim politikai vélemény és szervezet is létezik. Egy közösség nem gyengébb attól, hogy sokszínű, hanem erősebb.
Azt is reméljük, hogy a jövőben a magyar nemzetpolitika még szélesebb körben hallgatja meg a külhoni magyar közösségek szereplőit. A vajdasági magyarság érdekeit többféle nézőpontból is meg lehet közelíteni, és meggyőződésünk, hogy a különböző vélemények meghallgatása mindig jobb döntésekhez vezet.
A VMDK készen áll arra, hogy minden olyan magyarországi partnerrel együttműködjön, aki a vajdasági magyar közösség gyarapodását és megmaradását tartja szem előtt. Mi nem új törésvonalakat szeretnénk, hanem új együttműködést építeni a vajdasági magyar közösség érdekében.
– Megtörtént-e már a hivatalos kapcsolatfelvétel a VMDK és a Tisza Párt között? Milyen együttműködésre számítanak?
– A VMDK jelezte kapcsolatfelvételi szándékát a magyar kormányzati szereplők felé, azonban hivatalos egyeztetésre eddig még nem került sor. Bízunk benne, hogy erre a közeljövőben lehetőség nyílik.
Mi ezt természetesnek tartjuk. A VMDK a vajdasági magyar közösség első demokratikusan megalakult politikai szervezete, több mint három és fél évtizedes tapasztalattal és következetes nemzetpolitikai munkával. Úgy gondoljuk, hogy ez a tapasztalat érték, amelyet érdemes meghallgatni és figyelembe venni.
Nem kivételezett bánásmódot várunk, hanem azt, hogy a vajdasági magyar közösség minden jelentős szereplőjének legyen lehetősége elmondani a véleményét. Azt szeretnénk, hogy a vajdasági magyar közösséget érintő döntések előtt a különböző vélemények és tapasztalatok is megjelenhessenek. Meggyőződésünk, hogy a nemzetpolitika akkor lehet igazán sikeres, ha nem egyetlen szereplőre épül, hanem a teljes külhoni magyar közösség sokszínű tapasztalataira.
A VMDK minden olyan magyarországi partnerrel kész az együttműködésre, aki nyitott a kölcsönös tiszteletre és a vajdasági magyar közösség érdekeinek képviseletére. Számunkra ez a legfontosabb szempont.
– Mit gondol, miként változik meg a magyarországi támogatáspolitika az elkövetkező időszakban?
– Korai lenne biztos következtetéseket levonni, hiszen a támogatáspolitika részleteit a magyar kormány fogja kialakítani. Azt azonban remélem, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kap az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a támogatások rendeltetésszerű felhasználása. Ez nemcsak a támogatók, hanem a külhoni magyar közösségek érdeke is.
Ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a nemzetpolitikai támogatások odaítélése ne kizárólag egyetlen politikai szereplőn keresztül történjen. Egy több szereplőt bevonó, szakmai szempontok alapján működő rendszer nagyobb bizalmat teremthet, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a támogatások valóban az egész közösséget szolgálják.
Több lehetséges modell is létezik Európában. Elképzelhetőnek tartanám például azt is, hogy – az olasz gyakorlat egyes elemeihez hasonlóan – a magyar külképviseletek nagyobb szerepet kapjanak a külhoni támogatási programok koordinálásában. Természetesen ennek konkrét formájáról a magyar kormánynak kell döntenie.
Ami számunkra igazán fontos, az egy alapelv: a magyarországi támogatásoknak nem politikai hűséget, hanem a külhoni magyar közösségek fejlődését kell szolgálniuk. Ha ez megvalósul, abból a vajdasági magyarság egésze nyerhet. Ez nemcsak igazságosabb, hanem hosszú távon a nemzetpolitika sikerének is a feltétele.
A VMDK harmincöt éve azért jött létre, hogy a vajdasági magyar közösségnek legyen szabad és hiteles politikai képviselete. Ez a küldetés ma sem változott. A célunk nem csupán egy sikeres választási eredmény, hanem egy olyan vajdasági magyar közösség építése, amely önbizalommal, politikai szabadságban és valódi önrendelkezéssel tekinthet a jövőbe.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

