Válasz
Sámliról színpad, színpadról iskolapad
Interjú Fülöp Tímea színésznővel
Betűméret:             

A nagybecskereki származású Fülöp Tímea csaknem négy éve Budapesten él és dolgozik szabadúszó színészként. A színjátszás már gyermekkorában meghatározó része volt az életének, az elmúlt években pedig a tanítás is egyre fontosabb szerepet kapott a pályáján: saját színjátszó iskolájában gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozik. A kezdetekről, a színészi pályáról, a művészeti világban tapasztalható változásokról, valamint a színjátszás és az oktatás kapcsolatáról beszélgettünk vele.

– Októberben lesz négy éve, hogy felköltöztem a magyar fővárosba. Az igazat megvallva, régóta vágytam arra, hogy kiszakadhassak a vajdasági létből. Az elmúlt években játszhattam az Átrium Színházban, amely azóta sajnos megszűnt, mert az akkori politikai helyzet ellehetetlenítette a működését. Most ugyanez a csapat Vörös Neon néven indított új helyet, amely egyszerre működik színházként, szórakozóhelyként és kabaréként, valamint stand-up esteknek és számos más programnak is otthont ad. Nekem is sikerült saját kulturális teret nyitnom Színláz – suli, műhely, pódium néven, ahol gyermekeket és fiatalokat oktatok, színjátszó csoportokat és műhelyeket vezetek. Ezzel próbáljuk a fiatalabb generációk körében is népszerűsíteni a kultúrát és a színház világát.

– Miként vált belőled színész? Mikor kezdtél el kacsingatni a nagybetűs pódium felé?

– Egészen pici koromban. Emlékszem, a nagyszüleim és édesanyám mindig mesélték, hogy már apró kislányként felálltam a piros sámlira, és amikor vendégek jöttek, verset mondtam nekik. Akkor nagyon szerettem, hogy én lehetek a figyelem középpontjában, és ez is közrejátszott abban, hogy később a színészi szakmát választottam. Általános iskolában rengeteget jártam szavalóversenyekre, amit tényleg nagyon szerettem, és természetesen drámaszakkörök tagja is voltam, magyar és szerb nyelvűeké egyaránt. Tizenkét-tizenhárom éves koromban már teljesen egyértelművé vált, hogy színész szeretnék lenni. Emlékszem, eldöntöttem, hogy tökéletesen megtanulok angolul és más nyelveken is, hogy később több lehetőségem legyen. Középiskolának így a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot választottam, ahol az angol szakirányra iratkoztam be. Később pedig egyértelmű volt számomra, hogy a színművészeti egyetemre jelentkezem, és így is lett. Az egész olyan természetes volt: nem kellett sokat törnöm a fejem azon, mi szeretnék lenni később.

– Voltak olyan személyek fiatalabb korodban, akik megerősítettek abban, hogy a színészetet válaszd hivatásul?

– Általános iskolában Prókin Eleonóra tanárnő biztatott arra, hogy folytassam a szavalást, mert látta bennem a tehetséget. Ő valóban sokat támogatott ebben. És természetesen édesanyám is. Ő korábban rendezéssel szeretett volna foglalkozni, és ez az álom sohasem hagyta el igazán, ezért elég kritikusan viszonyul a szerepeimhez és az előadásaimhoz, aminek én kifejezetten örülök. Ez azért is fontos számomra, mert annak ellenére, hogy az édesanyámról van szó, egyáltalán nem tekint elfogultan a karrieremre. Feltételezem, több kollégámmal is előfordult, hogy egy ismert színész hatására döntötte el: ezzel a mesterséggel szeretne foglalkozni. Nálam ez nem így történt. A barátaim és az iskolatársaim is látták, hogy van hozzá némi affinitásom, ezért ők is biztattak. Csak ismételni tudom magam: természetes volt, hogy ezt a pályát választottam, így könnyebben taposhattam ki magam előtt a még járatlan ösvényt.

– Hollywoodban az utóbbi években nagyot mentek az európai színészek, gondoljunk csak az osztrák Christoph Waltzra vagy a dán Mads Mikkelsenre. Te is az amerikai álomgyárban szerettél volna szerencsét próbálni?

– Az igazat megvallva, régebben ez lett volna a végső cél, de azóta már másra vágyom. Tényleg úgy tűnt, mintha az óceánon túl jobbak lennének a feltételek, viszont ez ma már közel sincs így. Rengeteg probléma adódik az Egyesült Államokban, és úgy érzem, mintha valamelyest romlott volna az ottani produkciók minősége. Ugyanakkor ez nemcsak az álomgyár filmjeit érinti: a színházi és általában véve a művészeti világban is azt tapasztalom, hogy a világpolitika és más tényezők miatt érezhető romlás következett be. Ez nem is meglepő, hiszen elég szélsőséges korszakot élünk.

A rendkívüli helyzetek miatt az igények is megváltoztak. Számomra érezhető például, hogy az emberek egyre inkább a pénzt hajszolják, és azok, akik a különböző intézmények élén állnak, szinte gyártósorrá alakították az alapvetően kreativitásra épülő cégeket. Sorra adják ki a művészi értéket csak nyomokban tartalmazó produktumokat, amibe belepusztulnak a színészek és mindazok, akik a háttérben dolgoznak, mert a cél már nem valami maradandó vagy éppen korszakalkotó létrehozása, hanem a profit. Ez nem az az út, amelyet be szeretnék járni.

A tanítás viszont már olyan szerep, amelyben magamra leltem, mert semmi más nem biztosít számomra akkora boldogságot és örömöt, mint amikor azt a húsz visítozó, nevető, cuki gyereket látom, ahogy élvezik az órát, és nem akarják, hogy vége legyen. Szóval nekem nem Hollywood a célom. Ettől függetlenül volt szerencsém angol és szerb nyelvű produkciókban is részt venni, és természetesen minden lehetőségnek nagyon örülök, de úgy vélem, ez már nem áll az első helyen az életemben. Ha egyszer majd adódik egy óceántúli lehetőség, abban biztos vagyok, hogy sokáig tanakodom majd azon, elfogadjam-e vagy sem.

– Hogyan néz ki a munka a fiatalokkal és a gyermekekkel?

– Fontos, hogy náluk nem az a fő cél, hogy kitanulják a mesterséget, hanem az, hogy a játékon keresztül sajátítsanak el bizonyos ismereteket. Az én feladatom ebben az egészben az, hogy szinte észrevétlenül folyjon a tanulás: a szórakozáson keresztül szívják magukba az ismeretfoszlányokat, amelyekből aztán idővel összeáll egy kerek egész. A Színláz suli nemrég lett kétéves, és a régebb óta hozzánk járó diákokon túlzás nélkül szemmel látható a fejlődés. Gondolok itt a szellemi gyarapodásra, arra, hogyan működnek egy közösségben, illetve milyen ismereteket sajátítottak el szinte észrevétlenül.

Különféle szociális háttérrel rendelkező gyermekek járnak hozzánk, ezért fontos, hogy megértsék, mit jelent az elfogadás: hogy az életben nem bántunk senkit, és segítünk annak, akinek szüksége van rá. Büszke vagyok arra, hogy jól működő csapattá tudom kovácsolni őket.

– Jól érzem, hogy az oktatásban egy új pályát fedeztél fel?

– Nem, nem változtattam pályát, és nem is fogok soha, hiszen képtelen vagyok, és nem is akarom magamat elképzelni a színészet nélkül. A színpadi játék a részemmé vált, és képtelen volnék megválni tőle. A jelenlegi helyzetben szerencsére nem is kell választanom a kettő között, aminek kifejezetten örülök. Abban ugyanakkor biztos vagyok, hogy a tanítás is szerves részévé vált a létemnek, és akárcsak a színészmesterséget, ezt is a végsőkig szeretném űzni.

Dudás Viktor
A Magyar Polgári Szövetség az elmúlt években elsősorban zentai helyi ügyek kapcsán nyilvánult meg. A párt elnöke, Rácz Szabó László egy ciklusban a Magyar Nemzeti Tanácsnak is a tagja volt, majd egyre inkább visszaszorult az MPSZ tevékenysége Zenta község területére. Ugyanakkor, amíg a vajdasági magyarság több politikai...
2026. JÚLIUS 14.
[ 12:21 ]
Tizenhat év után egy új magyar kormánnyal kell megtalálniuk a közös hangot a határon túli magyar politikai szervezeteknek. Egyelőre csak bemutatkozó jellegű találkozókra került sor, amelyeknek célja a bizalomépítés volt, hangoztatta például a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is. Jelen pillanatban egy ellenőrzés folyik....
2026. JÚNIUS 30.
[ 17:37 ]
Lassan végéhez közeledik a Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi összetételének a mandátuma. A nyári szabadságok után már a kampányidőszakba fordulunk. Sikerült-e megvalósítani az elmúlt időszakban a terveket? Az anyaországi változások után vajon hogyan tud majd működni az új MNT? Nemcsak Magyarországon, hanem a vajdasági...
2026. JÚNIUS 13.
[ 11:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó