Két nagy tábor, sok bizonytalanság és egy minden eddiginél élesebb kampány

Aligha volt az elmúlt másfél évtizedben olyan szerbiai parlamenti választás, amelynek kimenetelét ennyi bizonytalanság övezte volna. Az október 25-ére kiírt előrehozott választáson nem egyszerűen pártok mérik össze erejüket: két, egymással élesen szemben álló politikai és társadalmi tömb próbálja eldönteni, folytatódjon-e a jelenlegi hatalmi rendszer, vagy Szerbia politikai korszakváltás elé kerüljön.

Aleksandar Vučić államfő szeptember 9-én feloszlatta a parlamentet, és október 25-ére írta ki az előrehozott választást. A rendes parlamenti választás csak 2027-ben lett volna esedékes. Az államfő és a kormányoldal azzal indokolja az idő előtti voksolást, hogy a választás lezárhatja a hosszú ideje tartó politikai válságot, és világossá teheti, kinek van többségi támogatása az ország irányítására.

A választás közvetlen politikai hátterét azonban nem lehet elválasztani az újvidéki vasútállomás előtetőjének 2024. november 1-jei összeomlásától és az azt követő tiltakozáshullámtól. A tragédiában 16 ember vesztette életét. Az ügyből kiinduló egyetemi és társadalmi tiltakozás fokozatosan a korrupció, az intézmények működése, a politikai felelősség és a jogállamiság kérdése köré szerveződött, majd választási kihívássá alakult.

Vučić ismét a kormány élére készül

A kormányoldal továbbra is Aleksandar Vučić személyére építi kampányát. A Szerb Haladó Párt döntése szerint ő lesz a lista meghatározó arca és miniszterelnök-jelöltje. Vučić jelenlegi elnöki mandátuma után nem indulhat újabb elnöki ciklusért, és bejelentette: lemond államfői tisztségéről, hogy a választási küzdelemben vegyen részt, és győzelem esetén ismét kormányfő legyen.

A hatalmi oldal egyik legkonkrétabb kampányígérete egy gyökeresen karcsúsított kormány. Vučić szerint miniszterelnökként legfeljebb tizenkét minisztériumot tartana fenn, azzal az indokkal, hogy így világosabb lenne a felelősség, gyorsabb a döntéshozatal és könnyebben számon kérhető a kormány tagjainak munkája. A kampányban emellett várhatóan ismét jelentős szerepet kapnak a gazdasági eredmények, az infrastruktúra-fejlesztések, a béremelések, a nyugdíjak, az állami beruházások, valamint a stabilitás és az állami szuverenitás hangsúlyozása.

Az SNS mellett több kisebb párt sorakozott fel. A jelenlegi választási képlet szerint a haladók oldalát támogatja többek között a PUPS és a Zavetnici, miközben a Szerbiai Szocialista Párt külön koalícióban készül a választásra.

Ez azért is fontos, mert a választás nem feltétlenül dől el pusztán azon, ki szerzi meg a legtöbb szavazatot. A mandátumelosztás és az esetleges koalíciók döntő jelentőségűek lehetnek akkor, ha egyik nagy tömb sem szerez önálló parlamenti többséget.

A diákmozgalom politikai kihívóvá vált

A választás legnagyobb újdonsága a Studentska lista – Studenti pobeđuju, vagyis a Diáklista – A diákok győznek elnevezésű választási csoport megjelenése.

A tiltakozó egyetemisták mozgalma sokáig tudatosan távol tartotta magát a hagyományos pártpolitikától. Ez most megváltozott. Szeptember 9-én hivatalosan is megalakult a választáson induló polgári csoport, kampányát pedig szeptember 10-én Újvidéken kezdte meg.

A lista mögött egyetemi tanárok, szakemberek, közéleti szereplők és más, a tiltakozásokkal kapcsolatba került személyiségek jelennek meg. A teljes, 250 fős jelöltlistát fokozatosan hozzák nyilvánosságra. A mozgalom azt állítja, hogy részletes társadalmi és politikai programot készített, amelynek központi kérdése az intézmények működőképességének helyreállítása, a korrupció elleni fellépés, a jogállamiság, a média szabadsága és az állami szervek politikai befolyástól való függetlenítése.

A diáklista mögött ugyanakkor nem áll hagyományos értelemben vett egységes ellenzéki pártszövetség. Éppen ez az egyik legnagyobb vita az ellenzéki térfélen.

Egy lista vagy több? – Az ellenzék dilemmája

A szerbiai ellenzék egyik legfontosabb belső vitája hónapok óta arról szól, hogy valamennyi kormányellenes politikai erőnek vissza kellene-e lépnie a diáklista javára, vagy szükség van külön ellenzéki listákra is.

A Demokrata Párt, a Zöld–Baloldali Front, a Kreni-Promeni és több más politikai szervezet támogatásáról biztosította a diáklistát. Több egyetemi és értelmiségi csoport egyenesen arra szólította fel a demokratikus ellenzéket, hogy ne indítson külön listát, mert szerintük minden külön indulás növeli a szavazatok szétszóródásának veszélyét.

Más ellenzéki pártok viszont nem fogadják el ezt az érvelést. Zdravko Ponoš és más ellenzéki szereplők szerint a pluralizmus felszámolása és az egész ellenzék egyetlen politikai formáció mögé terelése önmagában sem feltétlenül egészséges. Más pártok saját programmal és saját listával kívánnak választási lehetőséget kínálni azoknak a szavazóknak, akik ugyan kormányváltást szeretnének, de nem feltétlenül azonosulnak a diákmozgalom politikájával.

Így könnyen előfordulhat, hogy a választási küzdelem ugyan alapvetően két nagy politikai pólus köré rendeződik, a szavazólapon mégis számos lista szerepel majd.

Ez az ellenzék számára különösen kényes kérdés: a háromszázalékos parlamenti küszöb alatt maradó listákra leadott szavazatok közvetve a legerősebb pártok mandátumarányát növelhetik.

Két Szerbia – vagy ennél bonyolultabb a kép?

A kampány egyre inkább népszavazásszerű hangulatot ölt.

A kormányoldal lényegében azt kérdezi: folytatódjon-e az elmúlt évek politikája, amely saját értelmezése szerint stabilitást, beruházásokat, gazdasági növekedést és Szerbia nemzeti érdekeinek határozottabb képviseletét hozta?

A diákmozgalom és támogatói viszont azt állítják: nem elsősorban gazdaságpolitikai irányváltásról van szó, hanem arról, hogy működnek-e az intézmények, felelősségre vonhatók-e a döntéshozók, valóban független-e az igazságszolgáltatás és a média, illetve ellenőrizhető-e a politikai hatalom.

Ezért a választás egyik legfontosabb sajátossága, hogy a két oldal részben nem is ugyanarról beszél.

A kormányoldal a stabilitás és a fejlődés kérdését állítja előtérbe. Az ellenoldal elsősorban a rendszer működésének minőségét teszi mérlegre.

Az egyik tábor szerint az ellenzék és a tiltakozó mozgalmak destabilizálják az országot; a másik szerint éppen a hatalom túlzott koncentrációja okozta a társadalmi válságot.

A közvélemény-kutatásokból sem derül ki, ki vezet

Talán semmi sem mutatja jobban a szerbiai politikai polarizációt, mint a közvélemény-kutatások közötti szokatlanul nagy eltérés.

A Faktor Plus szeptember elején közzétett felmérése szerint a választani tudók körében az SNS 47,2 százalékon, a diáklista pedig 31,5 százalékon állt. A szocialisták 4,9 százalékot kaptak, miközben az elemzés szerint minden harmadik választó még nem hozta meg végleges döntését. A kutatást 1200 fős mintán végezték.

Ezzel szemben a CRTA és a Stanford Egyetem Democracy Action Lab júniusi, 2324 személyes, személyes megkérdezésen alapuló felmérése a már döntött választók között 44,9 százalékot mért a diáklistának és 35,7 százalékot az SNS-nek.

A Nova srpska politička misao egyik nyári kutatása ugyancsak rendkívül szoros versenyt jelzett: 39,6 százalékot mért a diáklistának és 37,5 százalékot az SNS-nek, miközben a megkérdezettek mintegy negyede bizonytalan volt.

A három felmérés tehát nem egyszerűen néhány százalékponttal tér el egymástól: még abban sem értenek egyet, hogy ki vezet.

Ezért egyetlen közvélemény-kutatást sem érdemes választási előrejelzésként kezelni. Eltérhet a felmérések módszere, időpontja, mintája, a bizonytalan választók kezelése, valamint az is, hogy a teljes népességet vagy csak a biztos pártválasztókat számítják-e.

Egy közös tanulság azonban kirajzolódik: az SNS továbbra is rendkívül erős, de hosszú idő óta először olyan kihívója van, amely több mérés szerint is összehasonlítható társadalmi támogatottságot tud felmutatni.

A bizonytalanok dönthetnek

A választás egyik kulcscsoportját ezért nem feltétlenül egyik vagy másik politikai tábor törzsszavazói jelentik.

Hanem azok, akik még nem döntöttek.

A kampány utolsó heteiben döntő lehet a részvételi hajlandóság is. A kormányoldal hagyományosan erős pártszervezettel, helyi hálózattal és mozgósítási képességgel rendelkezik. A diákmozgalom ezzel szemben új politikai szervezet, amely ugyan jelentős utcai és társadalmi támogatást mutatott fel, de ezt most először kell országos választási infrastruktúrává alakítania.

Más szóval: nem feltétlenül az nyer, akinek több támogatója van a közvélemény-kutatásban, hanem aki több támogatóját tudja elvinni az urnákhoz.

A választási feltételek ismét központi kérdéssé váltak

A kampány mellett egy másik vita is zajlik: milyen körülmények között tartják meg magát a választást?

A CRTA szeptember 8-án bemutatott jelentése szerint a hivatalos kampány kezdete előtti időszakban tovább mélyült a társadalmi polarizáció, nőtt az erőszak veszélye, és még kevésbé vált el egymástól az állami tisztségviselők, illetve a kormánypárt tevékenysége. A szervezet problémásnak tartja a médiahelyzetet, az állami erőforrások és a pártpolitika összefonódását, valamint a választói névjegyzék körüli kérdéseket.

Természetesen ezek a CRTA megállapításai, amelyeket a kormányoldal több alkalommal vitatott. A hatalom képviselői visszautasítják azt a vádat, hogy Szerbiában ne lennének demokratikus választások, és rendszeresen arra hivatkoznak, hogy a kormány legitimitását egymást követő választási győzelmek igazolták.

Éppen ezért az októberi választásnál nemcsak az eredmény lesz lényeges, hanem annak társadalmi elfogadottsága is.

Külföldön is figyelik Szerbiát

A választás nemzetközi érdeklődése jóval nagyobb lehet a szokásosnál.

Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala, az ODIHR már nyáron szükségletfelmérő missziót végzett Szerbiában, és a szervezet választási naptárában az október 25-i szerbiai parlamenti választás külön szerepel. Az ODIHR az elmúlt években több ajánlást is megfogalmazott a választói névjegyzékkel, a politikai finanszírozással és más választási szabályokkal kapcsolatban.

Az Európai Unió számára pedig a szerbiai politikai helyzet már nem egyszerűen belpolitikai ügy. Az uniós dokumentumok az elmúlt időszakban is problémaként említették az erős politikai polarizációt, a média pluralizmusának kérdését, a jogállamiságot és az intézmények működését. Az Európai Parlamentben 2026-ban is külön kérdések merültek fel a diáktüntetések kezelése és a rendőri fellépések miatt.

A külföldi figyelemnek ugyanakkor van egy érzékeny vetülete is. A kormányoldal rendszeresen azzal vádolja ellenfeleit, hogy külföldi támogatással próbálják megváltoztatni Szerbia politikai berendezkedését. Az ellenzék és a diákmozgalom ezt elutasítja, és azt állítja, hogy a tiltakozások alapvetően belső társadalmi elégedetlenségből születtek.

Így paradox módon maga a nemzetközi érdeklődés is kampánytémává vált.

Koszovó, Európa, Oroszország – ott vannak a háttérben

A választás fő témája egyelőre a belpolitikai rendszer, de Szerbia geopolitikai helyzete elkerülhetetlenül része marad a kampánynak.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás, a Koszovóval való viszony, az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok, a Kínával kialakított gazdasági együttműködés és az ország katonai-politikai semlegessége olyan kérdések, amelyekben az ellenzéki táboron belül sincs teljes egyetértés.

Ez az egyik oka annak, hogy a „kormány–ellenzék” felosztásnál a szerb politikai térkép valójában jóval összetettebb.

Van EU-párti ellenzék, nemzeti-konzervatív ellenzék, monarchista, jobboldali és baloldali irányzat, továbbá olyan politikai erők is, amelyek bizonyos kérdésekben közelebb állnak a kormányhoz, más ügyekben viszont határozottan szemben állnak vele.

A diáklista sikere részben éppen abból fakadhat, hogy eddig igyekezett nem belehelyezkedni a hagyományos pártpolitikai törésvonalakba. A választási kampány során azonban egyre nehezebb lesz elkerülni, hogy konkrét válaszokat adjon a külpolitika, a gazdaság, Koszovó vagy az európai integráció kérdésére is.

Nem egyszerűen arról döntenek, ki alakít kormányt

Az október 25-i választás tehát több szempontból is rendhagyó.

Aleksandar Vučić politikai rendszere hosszú idő után először kerül olyan választási helyzetbe, amelyben komolyan számolnia kell egy új típusú kihívóval.

A diákmozgalom viszont most fogja megtapasztalni, hogy a százezres tüntetések, a társadalmi elégedetlenség és a választási győzelem három különböző dolog.

Az ellenzéki pártoknak közben azt kell eldönteniük, hogy saját politikai identitásuk megőrzése vagy a kormányváltás érdekében történő koncentráció fontosabb.

A választóknak pedig a kampányzajban kell eldönteniük, hogyan ítélik meg az elmúlt éveket, mennyit ér számukra a stabilitás, mennyire elégedettek az ország gazdasági fejlődésével, és mekkora súlyt tulajdonítanak az intézményekkel, a korrupcióval, a médiahelyzettel és a politikai felelősséggel kapcsolatos bírálatoknak.

Ezért talán az eddiginél is fontosabb különbséget tenni állítás és tény, kampányígéret és teljesítmény, közvélemény-kutatás és választási eredmény között.

Mert jelenleg egyetlen komolyan vehető adat sem indokolja, hogy bárki lefutottnak tekintse ezt a választást.

^{(Az MI közreműködésével)}

A vajdasági magyarok számára pedig lesz még egy fontos választás. Az idén ősszel esedékesek a nemzeti kisebbségi tanácsok választásai is, így a Magyar Nemzeti Tanács új összetételéről is döntenek majd a választók. A nemzeti tanácsi – és ezen belül az MNT-választás – azonban külön politikai és közösségi kérdéskör, ezért annak szereplőivel, tétjével és választási rendszerével egy következő összeállításban foglalkozunk. A nemzeti tanácsok rendes választását négyévente, valamennyi tanács számára egy időben tartják.