Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
A tavalyi évhez képest vékonyodott az Északi-sarkvidék jégtakarója
Betűméret:             

Az általános felmelegedés egyik újabb jele volt, hogy az Északi-sarkvidék jégtakarója az idei télen csak nagyon kis mértékben tudott regenerálódni. A amerikai műholdas felvételeket elemezve az AFP hírügynökség a geopolitikai feszültségek egyik gócpontjaként nevezte meg a sarkvidéki mérés eredményét.

A tengervíz fagyásából keletkező északi-sarkvidéki jégréteg nyáron olvad, télen pedig regenerálódik. Az éghajlatváltozás miatt azonban a regenerálódás aránya évről évre csökkenőben van.

A mértékadónak számító amerikai hó- és jégadatkutató intézet, az NSIDC szerint a 2025/2026-os télen a jégtakaró regenerálódásának mértéke alatta maradt az előző télinek, amely már szintén a legkisebb volt az utóbbi négy évtizedben.

Ha ez a tendencia március végéig folytatódik, akkor ez a tél az öt legrosszabb között lesz a 2016, 2017, 2018, 2025-össel együtt. Sőt, ha a jég egyáltalán nem hízik tovább március végéig, akkor a tavalyi rekord is megdől.

A tavalyi télen a jégtakaró március 22-én érte el a legnagyobb kiterjedését, amelyet 14,31 millió négyzetkilométerre becsültek. Idén a legnagyobb jégtakarót március 10-én mérték: 14,22 millió négyzetkilométert.

A globális hőmérséklet-emelkedés az Északi- és a Déli-sarkot aránytalanul súlyosan érinti, az Északi-sarkvidéken négyszer olyan gyors a felmelegedés, mint máshol. Az elmúlt tizenegy év a valaha mért legmelegebb volt a Földön.

Ha a sarkvidéki jégtakaró olvadása a szárazföldi jégrétegekétől – sarki jégtakarókétól és gleccserekétől – eltérően nem is emeli az óceánok vízszintjét, számos, az ökoszisztémákat károsító következménnyel jár. Ugyanis számos fajnak, mint a jegesmedvének vagy a fókának a szaporodása és táplálkozása függ a jégtakaró méretétől.

A felmelegedésnek geopolitikai következményei is vannak, mert a jégtakaró csökkenése újabb hajózási útvonalakat nyit meg, és elérhetővé teszi a természeti erőforrásokat.

Elizabeth Chalecki éghajlatváltozási és biztonsági szakértő szerint a tengeri jégrétegek éghajlatváltozás miatti olvadása rivális államok által körülvett, megosztott közös tengeri erőforrássá, egy új Földközi-tengerré változtatja az Északi-sarkvidéket. A kanadai Balsillie School of International Affaires kutatója szerint „a térségben számos lehetőség kínálkozik kőolaj-, ritkaföldfém-kitermelésre, tudományos expedíciókra”, ami felkelti egyebek mellett Oroszország, az Egyesült Államok és Kanada érdeklődését.

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon amerikai meteorológusok. Szeptember 12-én megdőlt a korábbi rekord, mert a modern meteorológia feljegyzései szerint még soha nem fordult elő, hogy az Atlanti-óceán térségében a hurrikánszezon közepéig még egyetlen olyan vihar sem alakuljon...
2026. SZEPTEMBER 13.
[ 17:15 ]
A Jane Goodall által alapított Roots and Shoots természet- és környezetvédelmi program regionális központja nyílik a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében – jelentette be Kádár András, a Jane Goodall Intézet főtitkára. A Roots and Shoots programot Jane Goodall 1991-ben, Tanzániában indította el azzal a céllal, hogy a...
2026. SZEPTEMBER 12.
[ 18:07 ]
A Tarcal-hegységi Nemzeti Park munkatársai minden hétfőn nagyszabású takarítási akciót szerveznek, hogy összegyűjtsék a hétvégi kirándulók után maradt hulladékot. Leggyakrabban élelmiszer- és italcsomagolásokat, műanyag zacskókat és más szemetet szednek össze. Dragan Vidović, a nemzeti park megbízott igazgatója...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 18:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó