Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Eltűnhet a mocsári teknős
Betűméret:             

Évtizedeken belül eltűnhet Magyarországról a mocsári teknős a szakemberek szerint.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park honlapján olvasható beszámoló szerint a részben vízi életmódot folytató mocsári teknős az egyetlen magyarországi teknősféle. A faj Vajdaságban is őshonos. A Kis-Balatonon eredetileg magas egyedszámban volt megtalálható, mostanra viszont drasztikusan csökkent a kis teknősök száma, részben az olyan ragadozók miatt, mint a róka és az aranysakál. A fészkek több mint 90 százaléka megsemmisül. A teknősök életének első 1-2 éve a legkritikusabb, csak 1-2 százalékuk él túl. Ezzel a tempóval néhány évtizeden belül eltűnhet a faj. A másik veszélyeztető tényező az autós forgalom, ami a teknősök vándorlása során okoz veszteségeket. Harmadrészt pedig ott van az ellenségük, a vörös fülű és a sárga fülű ékszerteknős, amely kiszorítja a természetes élőhelyéről a mocsári teknőst. Miután a megunt kisállatokat szabadon engedték a felelőtlen gazdák, sikeresen elszaporodtak, és az enyhe teleknek köszönhetően túléltek. Most pedig elveszik a mocsári teknősök napozóhelyeit, amik ennek következtében kevésbé melegednek fel, kevésbé tudnak jól vadászni, és csökken a szaporodási képességük. A klímaváltozás is fenyegeti őket: az elmúlt 100 évben elveszítettük a vizes területeink 50 százalékát. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park civil szervezetekkel közösen megalkotott egy kerítésrendszert, ami a tojások, fészkek védelmét szolgálja, így remélhetően az 5 éves projekt segít növelni a mocsári teknősök populációját. (Sokszínű Vidék)

I Love Dunakanyar
Európai uniós projekt keretében állítják helyre a biológiai sokféleséget Szlovénia egyik legértékesebb természetvédelmi területén, ahol Európa egyik legnagyobb időszakos tava, a Cerknica-tó, valamint a Javorniki-dombság is található - jelentette be a szlovén területfejlesztési minisztérium hétfőn. A tárca...
2026. AUGUSZTUS 17.
[ 16:03 ]
Sara Pavkov szerb környezetvédelmi miniszter ma kijelentette, hogy a következő évtizedben a polgároknak tisztább levegőjű és vizű, kevesebb illegális szemétlerakóval és több zöldterülettel rendelkező Szerbiát kellene látniuk. – Aleksandar Vučić szerb elnök jövőképe korszerű környezetvédelmi szabványokat és...
2026. AUGUSZTUS 16.
[ 11:02 ]
A tűzoltók a régió számos pontján továbbra is küzdenek az erdő- és bozóttüzekkel. A legsúlyosabb következményekkel Horvátországban, Omiš térségében jártak a lángok, de Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Észak-Macedóniában és Görögországban is több tűzfészek aktív. A rendkívüli hőség, az...
2026. AUGUSZTUS 15.
[ 10:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó