Gazdaság
Újraindította termelését a Petrohemija
Betűméret:             

Goran Stojilković, a HIP Petrohemija igazgatója közölte, hogy a vállalat pancsovai gyárai – csaknem két hónapos leállást követően – ma újraindították a termelést, és bejelentette, hogy az Eleméren működő szintetikusgumi-gyár február 16-án kezdi meg a munkát.

Elmondta, hogy a Petrohemija technológiailag szorosan kapcsolódik a pancsovai fínomítóhoz, ezért a finomító termelésének leállásakor a Petrohemija is kénytelen volt szüneteltetni a működését. Hozzátette: közel két hónap után most azért indulhat újra a termelés, mert a finomítóból biztosított a nyersanyag, vagyis az elsődleges benzin.

Közlése szerint Pancsován valamennyi üzem elindul: az etiléngyár, a polietiléngyár az összes energetikai üzemmel együtt, míg az eleméri szintetikusgumi-gyár február 16-án kezdi meg a termelést.

Stojilković elmondta azt is, hogy a vállalat a kényszerszünet időszakát kisebb volumenű munkák elvégzésére használta fel, amennyire azt az időjárási körülmények lehetővé tették.

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron tárgyalt cseh kollégájával, Martin Šebestjannal, és kijelentette, hogy Szerbia és Csehország együttműködése tovább erősödik, miközben Prága új beruházásokat is fontolgat Szerbiában, közölte az RTV. A két miniszter...
2026. MÁJUS 16.
[ 20:35 ]
A közbeszerzési bizottság azt javasolta, hogy az MVM Dél-Bácska vezette konzorcium kapja meg az Újvidék és a magyar határ közötti kőolajvezeték megépítésére kiírt szerződést – közölte a pancsovai Transnafta vállalat, közölte az RTV. A beruházás értéke áfa nélkül 14,5 milliárd dinár, áfával együtt pedig...
2026. MÁJUS 16.
[ 19:07 ]
A következő napokban eldőlhet, milyen irányt vesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövője. Belgrád már átadta javaslatát a magyar Molnak, a válasz pedig várhatóan hétfőn érkezik meg. A tárgyalások középpontjában a pancsovai kőolaj-finomító működése, valamint a szerbiai üzemanyagpiac jövője áll. Dubravka...
2026. MÁJUS 16.
[ 12:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó