Gazdaság
Szerbiában januárban magasabb volt az infláció az uniós átlagnál
Betűméret:             

Szerbiában januárban magasabb volt az éves infláció, mint az Európai Unió átlagában – derül ki a Makrogazdasági elemzések és trendek (MAT) legfrissebb jelentéséből, amelyet a Tanjug ismertet.

Az EU 27 tagállama közül hét országban volt magasabb az éves infláció, mint Szerbiában.

A harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) alapján számított éves infláció Szerbiában 2,7 százalék volt januárban, míg az Európai Unióban 2,0 százalék, az eurózónában pedig 1,7 százalék.

Az eurózónában és az EU egészében az infláció 0,3 százalékponttal csökkent 2026 januárjában a 2025 decemberi értékhez képest.

Országonként vizsgálva az adatokat, januárban mindössze három országban – Cipruson, Szlovákiában és Németországban – nőtt az éves infláció, míg 23 országban csökkenést jegyeztek fel.

A jelentés szerint a Szerbia, az EU és az eurózóna közötti inflációs különbségek minden termékkategóriában megfigyelhetők.

Élelmiszerek esetében például Szerbiában mindössze 0,8 százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben, miközben az Európai Unióban 3,1 százalékos drágulást mértek.

Az energiaárak alakulása ezzel szemben ellentétes tendenciát mutatott: Szerbiában 2,5 százalékkal nőttek, míg az EU-ban 2,9 százalékkal csökkentek.

Szerbiában emellett nagyobb mértékben drágultak a nem energiahordozó ipari termékek és a szolgáltatások is.

Az Európai Unió július 1-jétől három eurós vámilletéket vezet be minden, az EU-n kívüli országból érkező csomagban található termékre. Ez tovább drágítja az olyan online platformokról történő vásárlást, mint a Temu, az AliExpress vagy a Shein. A három eurós illeték az import során fizetendő adó alapjába is...
2026. JÚLIUS 1.
[ 11:04 ]
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) újabb 30 nappal meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét. Az új engedély lehetővé teszi a NIS számára a működés folytatását, vagyis a nyersolaj-feldolgozást. „Az OFAC éppen most...
2026. JÚLIUS 1.
[ 7:42 ]
Továbbra is bizonytalan, meghosszabbítja-e az amerikai OFAC a Szerbiai Kőoaljipari Vállalat (NIS) működését lehetővé tevő különengedélyt, amely július 1-jéig érvényes. Elemzők szerint nagyobb az esélye annak, hogy Washington ismét elhalasztja a szankciók alkalmazását, de ha ez mégsem történik meg, a korlátozások már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 16:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó