Gazdaság
Az állam további 2,67 milliárd dinárral adósodott el – jóval kevesebbel a tervezettnél
Betűméret:             

A dinárban kibocsátott államkötvények iránt rendkívül gyenge volt az érdeklődés a tegnapi árverésen, így az állam ezeknek az értékpapíroknak az eladásával mindössze 2,67 milliárd dinárt tudott bevonni, derült ki a Közadósság-kezelő Igazgatóság jelentéséből, írja a Biznis.rs.

A Pénzügyminisztérium előzetes terve az volt, hogy az aukción összesen 20 milliárd dinár értékben ad el kötvényeket, ám mindössze 266.951 darab, egyenként 10.000 dinár névleges értékű kötvényre akadt vevő, ami a felkínált érték 13 százalékának felel meg.

A gyenge kereslet miatt az állam drágábban tudott hitelhez jutni: a kötvényeket 4,55 százalékos hozam mellett értékesítették, miközben a kuponkamat 4,5 százalék.

Az aukción a teljes kereslet 2,93 milliárd dinárt tett ki. A kibocsátás a Szerb Köztársaság ötéves államkötvényeinek újranyitott sorozatára vonatkozott, amely 2030. július 30-án jár le. Az első kibocsátás 2025. július 28-án történt, a teljes sorozat értéke pedig 32,4 milliárd dinár.

A 4,5 százalékos kuponkamat kifizetése évente történik, minden év július 30-án a lejáratig – közölte a Közadósság-kezelő Igazgatóság.

Ez volt az első aukció azóta, hogy a Moody’s hitelminősítő a szerb államadósság kilátását pozitívról stabilra rontotta.

Az állam közvetlen banki tartozásának aránya tovább nőtt, és elérte a 12 százalékot, miután a banki hitelekből származó adósságnövekedés tavaly 807 millió eurót tett ki. A belföldi pénzügyi piac növekvő likviditása miatt a második legnagyobb növekedést a hazai piacon kibocsátott euróalapú kötvények mutatták, 242 millió euróval.

Szerbia mintegy 39,3 milliárd eurós államadósságának legnagyobb része továbbra is az eurókötvények tulajdonosainak kezében van, amelyeket az állam a nemzetközi tőkepiacon értékesít.

A Közadósság-kezelő Igazgatóság adatai szerint az eurókötvények állománya 10,3 milliárd euró, a dinárkötvényeké 7,3 milliárd euró, míg a banki hitelek összege elérte a 4,7 milliárd eurót.

A világpiaci olajár ugyan meredeken csökkent az Egyesült Államok és Irán közötti kéthetes tűzszünet hírére, de Szerbiában egyelőre nem várható az üzemanyagárak mérséklődése. Az európai Brent ára mintegy 13 százalékkal, az amerikai olajé pedig több mint 15 százalékkal esett vissza – írja a Nova ekonomija. A...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 14:09 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) kérelmet nyújtott be az amerikai pénzügyminisztérium illetékes hivatalához annak érdekében, hogy április 17. után is zavartalanul folytathassa tevékenységét. A NIS közölte, hogy új különleges engedély kiadását kérte az OFAC részéről, mivel a korábban jóváhagyott licenc...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 12:17 ]
Az iráni konfliktus miatt emelkedtek az üzemanyagárak a térségben, de Szerbia már nem számít kiugróan drága országnak – több helyen nagyobb volt az áremelkedés. A régióban hagyományosan legolcsóbbnak számító országokban, Észak-Macedóniában és Bosznia-Hercegovinában az elmúlt egy hónapban – az iráni háború...
2026. ÁPRILIS 8.
[ 17:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó