Gazdaság
Mesarović: Új támogatási csomag a mikro-, kis- és középvállalkozások számára
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kérésére a Gazdasági Minisztérium olyan intézkedéscsomagot hirdetett meg, amely vissza nem térítendő támogatásokat és kedvezményes hiteleket biztosít a mikro-, kis- és középvállalkozások számára – jelentette ki Adrijana Mesarović, a szerb kormány alelnöke és gazdasági miniszter.

A Prva televíziónak nyilatkozva elmondta: jelenleg mintegy 380.000 vállalkozó van bejegyezve Szerbiában, köztük jelentős arányban nők és 35 év alatti fiatalok.

„Két héttel ezelőtt hirdettük meg az intézkedéscsomagot Vučić elnök kérésére. Arra biztatok minden kisvállalkozót és vállalkozót, hogy használják ki az eddiginél is intenzívebb állami támogatást. A vissza nem térítendő támogatások aránya 50–55 százalék, egyes esetekben akár 100 százalék is lehet. Ha a támogatás legfeljebb 50 százalékos, a fennmaradó részt kedvezményes hitellel biztosítjuk” – mondta Mesarović.

Hozzátette, hogy a Postatakarék Bankkal együttműködve legfeljebb 15 millió dinár értékű hitelek érhetők el tartós forgóeszközökre, illetve további 15 millió dinár új beruházásokra, évi 2,5 százalékos kamattal.

„Nagyon aktuálisak ezek a hitelek, sokan úgynevezett ingyenes hitelként emlegetik őket. A beruházási hitelek futamideje 60 hónap, a forgóeszköz-hiteleké 36 hónap. A feltételek rugalmasak és minden vállalkozó számára elérhetők” – hangsúlyozta.

Mint mondta, a támogatások azoknak is szólnak, akik most szeretnének vállalkozást alapítani, valamint a falusi nőknek is, azzal a céllal, hogy gazdaságilag megerősítsék a vidéki nőket.

„Idén megdupláztuk a vissza nem térítendő támogatásokat. Nemrég hallhatták az elnököt, amikor a borászok és a párlatkészítők támogatásáról beszélt: az eddigi ötmillió dinárról tízmillióra emeltük a vissza nem térítendő támogatás összegét. Arra biztatok mindenkit a borágazatban, hogy jelentkezzen” – mondta.

Kiemelte azt is, hogy először írtak ki programot sajt és más tejtermékek előállítására százszázalékban szerbiai alapanyagokból, valamint vissza nem térítendő támogatások és kedvezményes hitelek állnak rendelkezésre szerbiai nyersanyagból készült gyümölcs- és zöldségfeldolgozásra is.

„Most először indult program bőr- és textilruházat gyártására is. Továbbra is elérhető a startupoknak és a 35 év alatti fiataloknak szóló ismert programunk, valamint az exportőrök támogatása is. Arra szólítok fel minden vállalkozót, hogy jelentkezzen és használja ki az állam támogatását” – mondta Mesarović.

A szerb kormány módosította az agrártámogatásokról szóló rendeletet, amelynek értelmében több mint 33 milliárd dinárt különítenek el az állattenyésztés támogatására 2026-ban. A kormány a mai ülésén elfogadta a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások elosztásáról szóló rendelet módosítását, amely...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 15:31 ]
A világpiaci olajár ugyan meredeken csökkent az Egyesült Államok és Irán közötti kéthetes tűzszünet hírére, de Szerbiában egyelőre nem várható az üzemanyagárak mérséklődése. Az európai Brent ára mintegy 13 százalékkal, az amerikai olajé pedig több mint 15 százalékkal esett vissza – írja a Nova ekonomija. A...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 14:09 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) kérelmet nyújtott be az amerikai pénzügyminisztérium illetékes hivatalához annak érdekében, hogy április 17. után is zavartalanul folytathassa tevékenységét. A NIS közölte, hogy új különleges engedély kiadását kérte az OFAC részéről, mivel a korábban jóváhagyott licenc...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 12:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó