Gazdaság
Több mint 10 milliárd dinár támogatást fizetett ki az állam a gazdáknak
Betűméret:             

A szerb állam eddig több mint 10 milliárd dinár támogatást fizetett ki a mezőgazdasági termelőknek a hektáronkénti 18 ezer dináros ösztönző program keretében – közölte Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter. A kifizetések a tervezett, összesen 36 milliárd dináros keretből történnek.

A minisztérium tájékoztatása szerint a támogatásokat folyamatosan, naponta utalják a gazdáknak, anélkül hogy meg kellene várni a pályázati felhívás lezárását. A miniszter azt is elmondta, hogy jelenleg nyitva áll a mezőgazdasági hitelekre vonatkozó pályázati lehetőség, amelyre június 30-ig lehet jelentkezni. A programban kilenc bank vesz részt, a műtrágya vásárlására felvehető hitelek kamatlába pedig nulla százalék, ami a termelési költségek csökkentését szolgálja, közölte a 021.rs portál.

A minisztérium további beruházási támogatásokat is tervez a mezőgazdaságban. A fóliasátras termelés fejlesztésére például olyan pályázatot hirdetnek meg, amelynél a befektetések 50–65 százalékát téríti vissza az állam, legfeljebb 1,5 millió dinár értékben. A felhívást a tervek szerint az év végén, november és december között teszik közzé.

A nemzetközi fuvarozók kétnapos blokádot kezdtek kedden a Montenegró és Szerbia, illetve a Montenegró és Bosznia-Hercegovina közötti határátkelőkön. A tiltakozó akció oka a fuvarozók szerint egyrészt az Európai Unió hivatásos gépjárművezetőkre vonatkozó szigorú szabályozása - amely előírja, hogy a nem...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 11:35 ]
Egyelőre nem érezhető teljes súlyában a globális gazdasági válság Szerbiában, ugyanakkor az infláció erősödése és az európai gazdaság lassulása a közeljövőben már hatással lehet a növekedésre és az életszínvonalra – mondta Bojan Stanić, a Szerbiai Gazdasági Kamara képviselője az RTS beszámolója szerint. A...
2026. ÁPRILIS 13.
[ 12:40 ]
A szerbiai energetikai miniszter, Dubravka Đedović Handanović szerint rendkívül összetett tárgyalások zajlanak a Szerbai Kőolajipar Vállal (NIS) tulajdonosi szerkezetének átalakításáról. Mint mondta, a folyamatban a magyar Mol és az orosz Gazpromnyefty saját érdekeit képviseli, ugyanakkor Szerbiának is megvannak a maga vörös...
2026. ÁPRILIS 11.
[ 12:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó