Gazdaság
Döntő szakaszába érkeztek a NIS jövőjéről szóló tárgyalások
Betűméret:             

A következő napokban eldőlhet, milyen irányt vesz a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövője. Belgrád már átadta javaslatát a magyar Molnak, a válasz pedig várhatóan hétfőn érkezik meg. A tárgyalások középpontjában a pancsovai kőolaj-finomító működése, valamint a szerbiai üzemanyagpiac jövője áll.

Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter szerint több kérdésben sikerült közeledniük az álláspontoknak, ugyanakkor néhány kulcskérdés továbbra is nyitott. Branislav Jorgić bróker úgy fogalmazott: minden lehetőség nyitva áll, és a következő napokban kiderülhet, megszületik-e a megállapodás, vagy új tárgyalási folyamat kezdődik, közölte az RTV.

A szakértők szerint a pancsovai finomító sorsa az egyik legfontosabb kérdés, mivel jelenleg meghatározó szerepet tölt be a szerbiai üzemanyag-ellátásban. A becslések szerint a nagykereskedelmi piac mintegy 80 százalékát, míg a kiskereskedelmi piac közel felét látja el.

A tárgyalások ugyanakkor jóval túlmutatnak egy egyszerű tulajdonosváltáson. Továbbra is számos nyitott kérdés van a NIS jövőbeli működésével kapcsolatban: mi lesz a Petrohemija sorsa, hogyan alakul az olajmezők helyzete, mi történik a kisebbségi részvényesekkel, és megmarad-e a vállalat tőzsdei státusza.

A lehetséges forgatókönyvek között szerepel a Mol bevonása stratégiai partnerként, egy új befektető megjelenése, de akár az is, hogy a szerb állam növeli részesedését a vállalatban. Jorgić szerint az sem kizárt, hogy Belgrád újra tárgyalóasztalhoz ül az orosz féllel, vagy más nemzetközi olajcégek – például az ADNOC – felé fordul.

A folyamatot jelentősen befolyásolják a nemzetközi szankciók és a szabályozási előírások is. A Mol stratégiai igazgatója szerint a tranzakció csak akkor valósulhat meg, ha teljes mértékben megfelel az Oroszországgal szembeni nyugati szankcióknak, különösen az Egyesült Államok Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalának (OFAC) előírásainak.

Emellett az európai és szerb versenyvédelmi hatóságok jóváhagyására is szükség lesz, mivel a tulajdonosi átrendeződés jelentősen befolyásolhatja a régió olajpiacát.

A következő napok így nemcsak a NIS, hanem a szerbiai energiaellátás és az ország geopolitikai mozgástere szempontjából is meghatározóak lehetnek.

Drágul az üzemanyag - illusztráció
2026. JÚLIUS 3.
[ 13:21 ]
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter szerint minden érintett fél egyre türelmetlenebb a NIS jövőjéről szóló tárgyalások miatt, annak ellenére, hogy az amerikai OFAC újabb 30 nappal meghosszabbította a NIS és a Mol engedélyét a tárgyalások lezárására. Hozzátette, Szerbia mindent megtett annak...
2026. JÚLIUS 1.
[ 15:03 ]
Mától bírságot szabnak ki minden olyan 4-es kategóriába tartozó jármű tulajdonosára, illetve használójára, aki az úthasználati díjat nem elektronikus úton, TAG-készülékkel fizeti meg. A TAG-készülék használata a tehergépjárművek számára az idén január 1-jén vált kötelezővé a vonatkozó törvény alapján. A...
2026. JÚLIUS 1.
[ 12:07 ]
Az Európai Unió július 1-jétől három eurós vámilletéket vezet be minden, az EU-n kívüli országból érkező csomagban található termékre. Ez tovább drágítja az olyan online platformokról történő vásárlást, mint a Temu, az AliExpress vagy a Shein. A három eurós illeték az import során fizetendő adó alapjába is...
2026. JÚLIUS 1.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó