Gazdaság
Új kőolajvezeték épülhet Horgos és Újvidék között
Betűméret:             

A közbeszerzési bizottság azt javasolta, hogy az MVM Dél-Bácska vezette konzorcium kapja meg az Újvidék és a magyar határ közötti kőolajvezeték megépítésére kiírt szerződést – közölte a pancsovai Transnafta vállalat, közölte az RTV.

A beruházás értéke áfa nélkül 14,5 milliárd dinár, áfával együtt pedig meghaladja a 17,4 milliárd dinárt. A kivitelezői konzorciumban több szerbiai vállalat is részt vesz.

A Transnafta még tavaly decemberben írta ki a tendert a Szerbia és Magyarország közötti kőolajvezeték megépítésére. A munkálatok a horgosi határátkelőtől az újvidéki terminálig tartó szakaszt érintik.

Az új vezeték lehetővé teszi, hogy Szerbia Magyarország felől is kőolajhoz jusson, a Barátság (Družba) kőolajvezetéken keresztül. A projekt célja az energiaellátási útvonalak diverzifikálása, valamint az ország energiabiztonságának erősítése.

A szerbiai szakasz valamivel több mint 100 kilométer hosszú lesz, tervezett éves kapacitása pedig mintegy 5,5 millió tonna nyersolaj.

Továbbra is bizonytalan, meghosszabbítja-e az amerikai OFAC a Szerbiai Kőoaljipari Vállalat (NIS) működését lehetővé tevő különengedélyt, amely július 1-jéig érvényes. Elemzők szerint nagyobb az esélye annak, hogy Washington ismét elhalasztja a szankciók alkalmazását, de ha ez mégsem történik meg, a korlátozások már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 16:52 ]
A szerbiai, észak-macedóniai, montenegrói és bosznia-hercegovinai fuvarozói egyesületek újabb közös levélben kérik az Európai Bizottságot, hogy augusztus 10-éig kínáljon elfogadható, legalább átmeneti megoldást a hivatásos teherautó-sofőrök schengeni tartózkodási korlátozásaira. A fuvarozók szerint a 90/180 napos...
2026. JÚNIUS 29.
[ 16:49 ]
A szerb kormány a héten érvényes szinthez képest mintegy 5,5 százalékkal megemelte a kőolajszármazékok jövedéki adójának összegét. Az új összegek június 29-től július 5-ig lesznek érvényben. A kőolajszármazékok jövedéki adójának ideiglenes csökkentéséről szóló, a Hivatalos Lapban megjelent új határozat...
2026. JÚNIUS 27.
[ 17:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó