Gazdaság
A kormány 600 euróra emelné a minimálbért
Betűméret:             

A szerb kormány azt javasolja, hogy a jelenlegi 550 euróról 600 euróra emelkedjen a minimálbér jövőre – közölte Siniša Mali pénzügyminiszter, miután a kormány képviselői egyeztettek a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőivel a minimális munkabérről.

Mali elmondta, hogy a javaslat 9,2 százalékos emelést jelent. A kormány korábbi tervei szerint jövőre az átlagfizetésnek el kell érnie az 1400 eurót, az átlagnyugdíjnak a 650 eurót, a minimálbér pedig a következő év végére 650 euróra emelkedne.

A pénzügyminiszter szerint az állam a minimálbér-emelésből eredő terhek jelentős részét átvállalná a munkáltatóktól. Ennek érdekében a kormány azt is javasolta, hogy 9,2 százalékkal növeljék a jövedelem adómentes részét. Mali reményét fejezte ki, hogy ezt a megoldást a munkáltatók és a szakszervezetek egyaránt elfogadják.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2010-ben mintegy 15 ezer dinár volt a minimálbér Szerbiában, amelyet akkor 350–400 ezer munkavállaló kapott. Hozzátette, hogy a gazdasági mutatókat is figyelembe veszik a minimálbér meghatározásakor. Közlése szerint az idei gazdasági növekedés várhatóan legalább 3,3 százalékos lesz, míg júliusban 1,9 százalékos inflációt mértek.

A Szociális-gazdasági Tanács kedden ülésezik, ekkor várható a jövő évi minimálbérről szóló végleges döntés. Amennyiben a szociális partnerek nem jutnak megállapodásra, a munkaügyi törvény értelmében a szerb kormány határoz a minimálbér összegéről.

Vásárlóerő tekintetében hét uniós tagállamot előz meg Szerbia

Az Eurostat adatai szerint a szerbiai bruttó minimálbér 743 euró, vásárlóerő-egységben számolva pedig 1094 PPS-nek felel meg. Ezzel Szerbia a vizsgált európai országok között a 17. helyen áll, és hat helyet javított az előző évhez képest.

A vásárlóerőt tekintve Szerbia hét európai uniós tagállamot – Máltát, Szlovákiát, Magyarországot, Csehországot, Bulgáriát, Lettországot és Észtországot – előz meg, valamint Montenegrót és Albániát is.

Az Európai Unióban jelentős különbségek vannak a minimálbérek között. A július 1-jei adatok szerint Bulgáriában 620 euró, Luxemburgban pedig 2771 euró a havi bruttó minimálbér. Hat tagállamban – Luxemburgban, Írországban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban – meghaladja az 1500 eurót.

Két dinárral drágul az üzemanyag - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 17:34 ]
Az energiastratégia szerint az évtized végére Szerbiában a megújuló energiaforrások részarányának el kell érnie a 45 százalékot. A Nemzetközi Energiaügynökség arra figyelmeztet, hogy a jövő év végéig világszerte jelentősen és gyorsan növekszik majd a villamos energia iránti kereslet. Danijela Isailović, a Szerbiai...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 11:06 ]
A Ryanair ír fapados légitársaság arra figyelmeztetett, hogy jelentősen emelkedhetnek a rövid távú európai repülőjáratok jegyárai, ha 2027 nyaráig tartósan magas marad az olaj ára. Egyes légitársaságokat akár csőd is fenyegethet. A vállalat közlése szerint a kerozin hordónkénti ára jelenleg mintegy 140 dollár, míg a...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 13:48 ]
Augusztus 31-én a szerbiai lakosság és a gazdasági szereplők banki hiteltartozása összesen 4.757,19 milliárd dinárt tett ki. Ebből a lakosság tartozása 2.161,30 milliárd, a jogi személyeké 2.493,62 milliárd dinár volt, a fennmaradó összeg pedig a vállalkozók adóssága. A Szerbiai Bankszövetség Hitelirodájának...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó