Gazdaság
Varga Mihály: Az óvatos és adatvezérelt monetáris politika erősíti a gazdasági stabilitást
Betűméret:             

A bizonytalan világgazdasági környezetben Európának óvatos makrogazdasági politikát kell folytatnia, miközben az innováció ösztönzésével erősítheti versenyképességét - jelentette ki az IMF éves közgyűlésén Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Az MNB tájékoztatása szerint a jegybankelnök kiemelte:

Magyarország gazdasági kilátásai jelentősen javultak az elmúlt időszakban, ugyanakkor a megemelkedett energiaárak és a globális bizonytalanság továbbra is óvatos, adatvezérelt monetáris politikát indokol.

Varga Mihály elmondta, az infláció az idei évben várhatóan a jegybank 3 százalékos célja alatt marad, miközben a reálgazdasági növekedés számottevően gyorsulhat.

A jegybank elsődleges célja továbbra is az árstabilitás elérése, amely elengedhetetlen a célul kitűzött euróbevezetéshez is.

A monetáris tanács legutóbbi szeptemberi ülésén 2,5 százalékra módosította az inflációs célját, amely kiszámíthatóbb gazdasági környezetet és tartósan alacsony inflációs szintet eredményezhet hosszútávon.

A jegybankelnök az euró jövőbeni bevezetéséről szólva hangsúlyozta: a csatlakozás megfelelő időzítésének meghatározásakor azt kell mérlegelni, hogy a lehetséges előnyök mikor haladják meg a kapcsolódó költségeket. A sikeres csatlakozás feltétele a megfelelő felkészültség és a gazdasági felzárkózás, amihez a jegybank az árstabilitás fenntartását biztosítja - szögezte le Varga Mihály.

Az MNB arról is tájékoztatott, hogy Varga Mihály kétoldalú találkozót tartott Mateusz Szczurekkel, az IMF európai régióért felelős igazgatójával, valamint Timur Suleimenov kazah jegybankelnökkel, akivel együttműködési megállapodást kötött a két ország jegybankja közötti hosszú távú együttműködés megerősítése érdekében.

A Mol egyelőre nem kíván részleteket közölni a Szerbiai Kőolajipari Vállalatban (NIS) lévő orosz többségi tulajdonrész megvásárlásáról folytatott tárgyalásokról. A vállalat az RTS-nek megerősítette, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumától október 30-áig meghosszabbított engedélyt kapott a tárgyalások...
2026. OKTÓBER 15.
[ 11:45 ]
Szerbia a 23 vizsgált ország közül a 18. helyen áll a használt autók vásárlásával járó kockázatok tekintetében, ami egyhelyes javulást jelent az előző évhez képest. A carVertical kutatása szerint a Szerbiában idén ellenőrzött használt autók több mint 40 százaléka szenvedett korábban közlekedési balesetet, vagy...
2026. OKTÓBER 14.
[ 14:41 ]
Az olajárak emelkedtek a friss hírek nyomán, amelyek szerint Irán hajókat támadott meg a Hormuzi-szorosban. Az európai gázárak közel négyéves csúcson mozogtak, miközben az ázsiai részvények vegyesen reagáltak, az európai részvénypiacok magasabban nyitottak. Az olajárak emelkedtek a szerdai korai kereskedésben, miután a...
2026. OKTÓBER 14.
[ 13:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó