Gazdaság
Mali: Szerbia Európa tíz vezető gazdasága között a GDP-növekedés tekintetében
Betűméret:             

Szerbia Európa tíz vezető gazdasága között van, így az ország már nem csak a régió országaival versenyez, jelentette ki ma Siniša Mali pénzügyminiszter.

„A negatív GDP-növekedéstől elérkeztünk odáig, hogy 2018-ban gazdaságunk 4,3 százalékos növekedést produkált, ami Európa tíz vezető gazdasága közé juttatta e tekintetben. A növekedési arány tekintetében többé nemcsak a régióbeli országokkal hasonlítjuk össze magunkat és versenyzünk, hanem az európai országokkal is” – mondta a pénzügyminiszter fiataloknak tartott előadásában.

Mali arról is beszélt, hogy 2014-ben a szerbiai költségvetésben hiányt könyveltek el, ma pedig többletet jegyeznek, ami áprilisban 5,5 milliárd dinárt tett ki.

Hozzátette, a jelenlegi hatalom gazdaságpolitikája lehetővé tette az államadósság csökkenését, a külföldi beruházók érkezése és a gyárak megnyitása hozzájárult a munkanélküliség csökkenéséhez, a pénzügyi konszolidáció, vagyis a bér- és nyugdíjcsökkentés pedig a csőd előtt álló szerb gazdaság javulását segítette elő.

Leszögezte, a cél a minimál- és az átlagbér összegének emelése, hogy jobb legyen a polgárok életszínvonala, a kormánypolitika pedig arra törekszik, hogy a fiatalokat Szerbiában tartsa. (FoNet, Tanjug)

Szerbiában egyre nagyobb a kereslet az építőipari szakmunkások iránt, a középiskolákban mégis sorra szűnnek meg azok a szakok, amelyeken ácsokat, kőműveseket és betonvasszerelőket képeznek – írja a Nova.rs. Az építőipar folyamatosan munkaerőhiánnyal küzd, miközben Belgrádban és Szerbia-szerte számos nagy...
2026. ÁPRILIS 28.
[ 7:49 ]
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a Hankook új gumiabroncsgyártó-sorának létrehozását célzó, 71,6 millió eurós beruházásának magyar állami támogatását - számolt be a brüsszeli testület hétfőn az MTI híre szerint. Az uniós bizottság közleménye szerint az...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 15:46 ]
Több mint 1300 kilogram élelmiszert vontak ki a forgalomból az idei év első negyedében a felügyelőséi ellenőrzések során, miután számos szabálytalanságot találtak. Összesen 229 ellenőrzést végeztek az év első negyedében a növényi eredetű élelmiszerek biztonságát felügyelő agrárfelügyeleti ellenőrök, és 43...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 13:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó