Gazdaság
Az áprilisi infláció éves szinten 9,6 százalék volt Szerbiában
Betűméret:             

Szerbiában áprilisban 1,5 százalékkal, 2021 áprilisához képest pedig 9,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal.

Az áprilisi infláció 2021 decemberéhez képest 4,3 százalékkal nőtt.

A statisztikák szerint áprilisban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára 2,7 százalékkal, a ruházati cikkek és lábbelik 2,1 százalékkal, a közlekedés 1,8 százalékkal, az éttermek és szállodák ára 1,3 százalékkal, a rekreáció és a kultúra 1,2 százalékkal drágult.

A lakhatás, a víz, az áram, a gáz és az egyéb tüzelőanyagok ára 1 százalékkal, a lakás karbantartása 0,9 százalékkal, az egészségügy pedig 0,6 százalékkal drágult.

Az egyéb termékek és szolgáltatások árai érdemben nem változtak.

Az infláció Szerbiában, csakúgy, mint a legtöbb más országban, tovább emelkedett, jelentette be a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS).

„A végrehajtó bizottság becslése szerint az elsődleges termékek, az energia világpiaci árának növekedése, valamint az importinfláció növekedése egy ideig továbbra is inflációs nyomást gyakorol majd, de ezek fokozatos gyengülése várható az előrejelzési horizonton”, emelte ki a központi bank. (Tanjug)

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 13:19 ]
A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A szén ára ezzel...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:45 ]
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagyis az átlagos...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó