Gazdaság
Lehet jelentkezni az állami földek bérlésére Magyarkanizsán
Betűméret:             

A 2022-as évi program alapján az állami földek bérbeadására vonatkozó első köri nyílt felhívás szeptember 12-én jelent meg és szeptember 21-én déli 12 órakor zárul. Mintegy másfél ezer hektár állami föld került meghirdetésre 15 éves bérleti futamidőre. A részletekről érdeklődtünk Vass Zoltánnál, a Magyarkanizsai Községi Tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tagjánál.

- Az adott terület 709 bérbeadási egységre van tagolva, amelyek a 2022 évi bérbeadási pályázat területeit foglalják magukba. Elektronikusan lehet jelentkezni legkésőbb szeptember 21-én délig, a szükséges dokumentáció feltöltésével. Minden szükséges segítséget a mezőgazdasági osztályunk munkatársai megadnak, de fontos, hogy az érdeklődő bérlők minél előbb jelentkezzenek a magyarkanizsai városházán, a földszinti 14-es irodában, hisz az első kör hamarosan a végéhez ér, mint mondtam, szeptember 21-én. Hogy sikeres legyen a jelentkezés, ahhoz időben el kell kezdeni a szükséges dokumentáció beszerzését. A 14-es irodában azt is megtudhatják, hogy milyen területek kerülnek bérbeadásra, milyen feltételekkel és hogyan lehet jelentkezni.

Milyen jellegű földterületekről van szó?

- Egy része szántó, bár ez már a kisebb része a bérbe adandó területeknek, a jelentősebb része viszont legelő és kaszáló.

Ezek a parcellák mely településeken vannak?

- Gyakorlatilag valamennyi településen egy bizonyos terület bérleti konstrukcióra kerül, a kaszálók és legelők legnagyobb része mégis Martonos Helyi Közösség területén található, illetve még néhány a nagyobbak közül Horgos területén, de minden településen van bérelhető parcella.

Mennyi általában a bérleti díj?

- Az árak nagyon különbözőek, minderről a munkatársaink fognak egészen pontos információval szolgálni, ami lényeges, hogy jelenleg hosszabb konstrukcióban lehet gondolkodni, 15 évre lehet bérelni ezeket a területeket.

Megtekinthetik-e a gazdák azokat a földeket, amelyek érdeklik őket?

- Első körben a 14-es irodában lehet jelentkezni és megnézni számítógépen, hogy mennyire lehet érdekes az adott terület, és ha komoly érdeklődést mutat rá a potenciális bérlő, akkor a munkatársunk a helyszínen is megmutatja a parcellákat.

Az idevágó hivatalos hirdetmény a helyi önkormányzat hivatalos honlapján, a www.kanjiza.rs címen is megtekinthető, ahol minden információ elérhető, illetve személyesen is lehet érdeklődni a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal Gazdasági és helyi gazdaságfejlesztési főosztályán. (Városháza, földszint, 14-es iroda, 8,00 és 14,00 óra között. Tel: 024-875-166, lok.: 243 és 240.).

Amint említettük, a Mezőgazdasági Minisztérium Földhivatala által kifejlesztett webalkalmazáson keresztül lehetőség nyílik valamennyi érdekelt mezgazdasági termelő számára, hogy elektronikus úton vehessen részt az állami mezőgazdasági földterületek bérbeadására vonatkozó nyilvános pályázaton. A webalkalmazás a következő linken érhető el: https://upz.minpolj.gov.rs/sadrzaj/ , ahol magyar nyelven is olvasható az útmutató az alkalmazás használatára vonatkozóan.

Németh Ernő
Több jogot kapnak a banki ügyfelek - illusztráció
2026. OKTÓBER 10.
[ 10:36 ]
Október 15-én kezdődik a fűtési idény Szerbiában. A Szerbiai Energiaügynökség számításai szerint továbbra is a földgázzal és a tűzifával történő fűtés a legolcsóbb, míg a közvetlen elektromos fűtés kerül a legtöbbe. A különbség egyetlen fűtési idény alatt akár 190 ezer dinár is lehet. Az ügynökség egy...
2026. OKTÓBER 9.
[ 15:30 ]
Jövő héten megkezdődik a Szerbiát és Észak-Macedóniát összekötő új gázvezeték építése – jelentette be Dubravka Đedović Handanović, Szerbia ügyvezető energiaügyi minisztere a Belgrádban megrendezett Danube Future fórumon. A tervek szerint a Szerbián áthaladó vezeték 145 kilométer hosszú lesz, ebből elsőként...
2026. OKTÓBER 9.
[ 14:24 ]
Komoly gázhiánnyal nézhet szembe az Európai Unió a közelgő télen. Szakértői jelentések szerint akár 14 milliárd köbméter földgáz is hiányozhat, ami az uniós fogyasztás mintegy hét százalékának felel meg. Ha nem sikerül elegendő gázt beszerezni, tovább emelkedhetnek az energiaárak, és egyes országokban a fogyasztás...
2026. OKTÓBER 9.
[ 9:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó