Gazdaság
Körvonalazódik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodás
Betűméret:             

Jelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén vasárnap.

Scott Bessent szerint "nagyon fontos" és "nagyon hatékony" megbeszélések zajlottak Svájcban. A tárcavezető a kínai partnerekkel elért eredményekről hétfőre ígért részletes tájékoztatót.

Azt mondta, hogy a szombaton kezdett egyeztetéseken Kínát a miniszterelnök-helyettes, valamint miniszterhelyettesek képviselték. Arról is beszámolt, hogy Donald Trump amerikai elnököt tájékoztatták a tárgyalások menetéről, írja az MTI.

A kínai féllel folytatott kétnapos svájci megbeszéléseken részt vett Jamieson Greer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője, aki arra mutatott rá, hogy a vártnál gyorsabban sikerült elérni a megegyezést Kínával. Azt is kijelentette, hogy a megállapodás segít majd lezárni a Donald Trump által korábban kihirdetett nemzeti vészhelyzetet, amelyet az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitjével indokolt.

Hivatalba lépését követően az amerikai elnök több körben megemelte a Kínából származó áruk vámját, amely jelenleg 145 százalék. Válaszul Kína 125 százalékra növelte az Egyesült Államokból származó termékek behozatali vámját.

Donald Trump a vámok elsődleges indokául a jelentős amerikai kereskedelmi deficitet említette. Az Egyesült Államok csak 2024-ben 1200 milliárd dollárral nagyobb értékű árut importált, mint amennyit külföldön értékesített.

A Köztársasági Adóhivatal közleményben emlékeztette a lakosságot, a vállalkozásokat és a jogi személyeket, hogy az ingatlanadóra vonatkozó ügyintézés – beleértve a kiszabást, a befizetést és a nyilvántartást – nem a Köztársasági Adóhivatal hatáskörébe tartozik, hanem a helyi önkormányzatok illetékes...
2025. NOVEMBER 12.
[ 18:37 ]
A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 szeptemberében a mezőgazdasági és halászati termékek termelői árai 9,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának szintjét. A legnagyobb áremelkedést a gabonafélék, az ipari növények, valamint az állat- és baromfitenyésztés területén...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:26 ]
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosai hivatalosan is kérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma szankciókat felügyelő hivatalához (OFAC), hogy meghosszabbítsák a cég működéséhez szükséges engedélyt. A kérvényt – a szerb kormány szerint – egy harmadik féllel folytatott...
2025. NOVEMBER 12.
[ 11:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó