Szerbiában fél éve tartanak az újvidéki tragédiát követően kirobbant tiltakozások. A tiltakozó diákok hétfőn bejelentették, hogy rendkívüli parlamenti választások kiírását követelik.
„Követeljük a köztársasági parlament azonnali feloszlatását és rendkívüli parlamenti választások kiírását a Szerb Köztársaság alkotmányának 109. szakasza alapján” – közölték a tiltakozó diákok az X közösségi oldalon.
Korábban jelezték, hogy széles körű civil kezdeményezés jött létre, egy közös platform azok számára, akik a diákmozgalom céljaival – a diákok követeléseinek teljesítésével és az intézmények polgári kézbe való visszaadásával – azonosulnak.
„Egyértelmű és határozott szándékunkat fejezzük ki, hogy ez a harc az egészséges társadalomért és működő intézményekért olyan megoldással záruljon, amely mögé minden polgár és diák felsorakozhat, és amely kivezet minket a mély társadalmi válságból” – áll a közleményben.
A diákok választási követelése nyomán – mint azt Aleksandar Baucal, a Belgrádi Bölcsészettudományi Kar tanára mondta – a polgárok, tanárok, kutatók, civil szervezetek és a demokratikus ellenzék összefoghatnak. Hangsúlyozta, hogy összefogással együtt szabadíthatják ki a társadalmat, az államot és az emberek életét a hatalom karmai közül.
„Ebben a folyamatban mindenkinek szerepet kell vállalnia és valamilyen módon hozzájárulnia. Minden más csak részletkérdés” – fogalmazott Baucal a FoNetnek.
Rámutatott, már régóta nyilvánvaló, hogy a hatalom nem hajlandó teljesíteni a diákok követeléseit, hanem olyan országmodellt kíván ráerőltetni a polgárokra, amelyben nem érvényesül a jogállamiság, az intézmények a hatalmat szolgálják, és a köztisztviselők egyetlen személynek, nem pedig a polgároknak felelnek.
Baucal szerint ez a helyzet már fenntarthatatlan volt, és már régóta látszott, hogy a diáktüntetések és polgári tiltakozások politikai megfogalmazást igényelnek, vagyis a hatalomváltás nélkül a diákok követelései nem valósulhatnak meg.
Véleménye szerint csak két lehetőség létezett – átmeneti kormány, majd szabad választások, vagy választások kiírása annak érdekében, hogy olyan kormány alakuljon, amely ténylegesen átmeneti szerepet tölt be a következő tisztességes választásokig.
„Egyik lehetőség sem ideális – az első (az átmeneti kormány) megtartja a jelenlegi parlament összetételét, a másodikban pedig győzni kell egy nem tisztességes és nem szabad választáson. Mivel egyik sem jobb a másiknál, fontos volt, hogy a diákok döntsenek valamelyik mellett” – értékelte Baucal.




Tudja, kedves Béla, utálom, amikor szemérmetlenül hazudnak, és ezt demokráciának nevezik. Ezért vagyok bizalmatlan mindkét fél meséivel szemben. Javaslom ezt Önnek is, még mielőtt nagyot csalódna.
Mindenek elött nem szeretem a váltságot./Talán 65 évvel ezelött négy osztály volt egyben hát elcsaltak egy tanyára hazajöttem késö délután apám kihuzta a nadrágszijjat kaptam ám.Most a gyerekek azt csinálhatnak amit akarnak mert kiskorujak teljes a neveletlenség
Olvadó....Önt meg már 12 éve vezetik az orránál fogva,az most jobb?
De hát kezdettől fogva erről volt szó, a politikai hatalmi harcról. Mégis az orruknál fogva vezették a diákságot, eljátszatva velük a hasznos idióták szerepét.