Kárpát-medence
A medvevadászat engedélyezését sürgeti a Hargita megyei önkormányzat
Betűméret:             

Az állomány túlszaporodásának megelőzése érdekében újra engedélyezni kellene a medvevadászatot Székelyföldön - jelentette ki a Hargita megyei önkormányzat elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy az elszaporodó medvék egyre nagyobb veszélyt jelentenek, a környezetvédelmi minisztérium pedig nem védi meg az embereket.

Hétfőn összehívták a megyei katasztrófavédelmi bizottságot, és azt remélik, hogy ennek nyomán végre megteszi a szükséges intézkedéseket a román kormány - tette hozzá.

Felidézte: a medvevadászatot 2016-ban tiltották be Romániában, amelynek nyomán háromezerrel nőtt a medvepopuláció. Ez a medvetámadások elszaporodásához, illetve oda vezetett, hogy az állatok lakóházakba, gazdasági épületekbe törnek be élelemért.

A műsorban elhangzott, hogy a 6800 romániai medve közül ötezer négy erdélyi megyében, Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyében él. Hargita megyében pedig az optimálishoz képest már háromszorosára nőtt a számuk az elmúlt években.

Az MPP a veszélyes medvék azonnali begyűjtésére és ideiglenes megőrzésére szólított fel

A veszélyes medvék azonnali altatólövedékes ártalmatlanítására, begyűjtésére és ideiglenes, biztonságos megőrzésére szólította fel a Hargita megyei önkormányzatot a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei önkormányzati frakciója.

Az MTI-hez kedden eljuttatott felszólításban a frakció követeli, hogy Hargita Megye Tanácsa 24 órán belül kössön szerződést egy vadásztársasággal a veszélyes medvék altatólövedékes ártalmatlanítására, begyűjtésére és ideiglenes, biztonságos megőrzésére. Az MPP képviselői azt kérik, hogy a művelet költségeit a megyei önkormányzat előlegezze meg, majd hárítsa a Környezetvédelmi Minisztériumra, melynek a feladata lenne a nagyragadozók helyzetét rendezni.

"Az emberi életek védelme minden jogszabályi kötöttséget felülír! Az emberéletet védeni kell, ezért az altatólövedékes beavatkozásokat meg kell kezdeni, amíg nem lesznek halálos áldozatai a politikusok és a hivatalnokok felelőtlenségének!" - áll az MPP-frakció keddi felszólításában.

A frakció felszólította Hargita megye vezetőségét, hogy azonnal intézkedjen Székelyföld lakosságának, és az idelátogató turistáknak az életét veszélyeztető medvetámadások megszüntetése érdekében.

"Ha a jelenlegi jogszabályok rosszak, hatástalanok, akkor módosítani kell, esetleg újakat alkotni. Ne az életet alakítsuk a jogszabályokhoz, hanem a jogszabályokat az élethez!" - áll a dokumentumban. A frakció szerint "a tiltakozások, a maszatolások, a jól csengő szalagcímek és a feltűnést keltő szereplések" nem bizonyultak hatékony megoldásnak. "Nem siránkozni kell, hanem cselekedni! Amennyiben a megyei tanács elnöke nem hajlandó erre, azonnal mondjon le!" - szólította fel Borboly Csabát, az önkormányzat Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elnökét az MPP frakciója.

Az elmúlt időszakban négy személyt sebesített meg medve az MPP-s polgármester által vezetett Tusnádfürdőn. A legutóbbi, vasárnap reggeli támadás két sebesültje került kórházba. Ugyancsak vasárnap medve tört be egy tusnádfürdői panzióba, egy élelmiszerboltba és egy gazdaságba is, az elmúlt héten pedig egy gyermekotthon ajtaját törte be a ragadozó élelem után kutatva. (MTI)

Garanciát kért Magyar Péter leendő miniszterelnök Robert Fico szlovák kormányfőtől kedden arra, hogy a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető jogszabályt Szlovákia hatályon kívül helyezi. A Tisza Párt elnöke, miután telefonon beszélt szlovák partnerével, a Facebook-oldalán közölte: Robert Ficonak világosan...
2026. ÁPRILIS 21.
[ 13:30 ]
Az erdélyi magyarok más tapasztalatok alapján alkottak véleményt az anyaországi országgyűlési választáson, mint a magyarországi választók. Erdélyből nézve más volt a kormányzati teljesítmény érzékelése, és ebből fakadóan a megítélése is - írta hétfőn a magyarországi választások eredményeiről a Facebookon...
2026. ÁPRILIS 20.
[ 22:05 ]
Továbbra is adminisztratív, jogi és intézményi akadályok nehezítik a kisebbségi jogok teljes körű érvényesülését Romániában, hiába mutat hibátlan interkulturális modellt a román államnak a Kisebbségvédelmi Keretegyezményhez benyújtott hatodik időszakos jelentése - közölték a Romániai Magyar Demokrata Szövetség...
2026. ÁPRILIS 20.
[ 18:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó