Kárpát-medence
Több ezer lakás fűtés nélkül maradt az erdélyi Déván a Zsil-völgyi bányászok tiltakozása következtében

Több ezer lakás és közintézmény fűtés nélkül maradt az erdélyi Déván azt követően, hogy a Zsil-völgyi bányászok tiltakozása miatt leállt a város távfűtését is ellátó, főleg szénnel működő Mintia hőerőmű.

A vájárok már több napja tiltakoznak amiatt, hogy nem kapták meg idejében a fizetésüket. Két napja a megyeszékhelytől kilencven kilométernyire található lupényi szénbányában mintegy száz vájár elbarikádozta magát, és nem hajlandó kijönni, amíg a vállalat nem rendezi bértartozását.

A román közszolgálati rádió péntek reggeli tudósítása szerint Cristian Istoc, a bányászok szakszervezeti vezetője bejelentette, hogy a lupényi bányászok pénteken is folytatják a tiltakozást, amelyhez a térség többi bányájából is csatlakoztak vájárok. A szakszervezeti vezető közölte, hogy a munkabeszüntetés miatt csütörtökön éjfélkor fűtőanyag nélkül maradt, és leállt a Mintia hőerőmű, így Déva több ezer lakásában és közintézményében nincs fűtés.

Az elmúlt félévben ez a negyedik leállás a Mintia hőerőműnél, amely legutóbb február 9-én maradt fűtőanyag nélkül. Mintián a Zsil-völgyi bányákból származó szenet használják a villamos-energia előállítására, az erőmű hűtővizét pedig a dévai távhőszolgáltató hasznosítja.

A bányászok elégedetlenek amiatt, hogy nem kapták meg február 15-én a bérüket. Ennek oka az, hogy a bányákat, a hőerőművet magában foglaló állami Hunedoara energetikai vállalat súlyos anyagi nehézségekkel küzd, csődeljárás alatt van, adósságai meghaladják a másfél milliárd eurót. A bérek kifizetése azért lett gond, mert a vállalat bevételei január 1-től több mint ötven százalékkal csökkentek azt követően, hogy elestek kétféle állami támogatástól. A vezetőség ígéretet tett, hogy kifizetik február 26-án az elmaradt béreket, de a bányászok egyelőre bizalmatlanok. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Magyarságuk vállalását kérte a felvidéki, illetve szlovákiai magyaroktól a 2021-es szlovákiai népszámláláson a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán. A közösségi oldalán közzétett videóüzenetében Potápi Árpád János úgy fogalmazott: a ma kérdése, hogy "szeretnénk-e,...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 15:14 ]
Az új bukaresti koalíciós kormány egyik fontos célkitűzése, hogy még idén lezárja az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (CVM), és elérje Románia felvételét a schengeni övezetbe: ez nem halogatható tovább - mutatott rá Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a kormánykoalícióban részt vevő Romániai Magyar...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 14:55 ]
Az erdélyi magyar felsőoktatás és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történetében először végzett első helyen egy globális gazdasági esettanulmány-versenyen a kolozsvári egyetem négy magyar mesterszakos hallgatója, aki a kanadai Calgary-i Egyetem által szervezett nemzetközi megmérettetésen diadalmaskodott. ...
2021. FEBRUÁR 24.
[ 12:28 ]
Beolvasás folyamatban