Míg Magyarországon a családok mintegy 28 százaléka egyszülős, a határon túli magyar közösségekben ez az arány magasabb – mondta Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapító-vezetője pénteken Budapesten, a szervezet szakmai konferenciáján.
Nagy Anna az Egyszülős családok a Kárpát-medencében című fórumon elmondta: a határon túli magyar egyszülős családokról korábban nem álltak rendelkezésre adatok, ezért az adott országok népszámlálási adataiból igyekeztek következtetni, és azokat a megyéket vizsgálták, ahol a magyarok száma meghaladja a 20 ezret.
Ugyanakkor Kárpátalja esetében nem találtak statisztikákat, mivel ott több mint húsz éve nem volt népszámlálás – jegyezte meg.
Megállapították, hogy Romániában 27 százalék az egyszülős családok aránya, azonban a megyei mutatók elég nagy szórást mutatnak: míg Temes, Brassó és Arad megyében 27–29 százalék ez az arány, addig Kovászna és Hargita megyében 20–22 százalék.
Érdekességként említette, hogy amíg Magyarországon az egyszülős családok 19 százalékában neveli a gyerekeket egyedül az apa, addig Romániában ez az arány 30 százalék. Szlovákiában országos szinten 38 százalék az egyedülálló szülők aránya – Kassa kerületben 42, Nagyszombat kerületben 36 százalék –, és 10 százalékban nevelnek az apák egyedül.
Szerbiában 31 százalék az egyszülősök aránya, és 22 százalékban vannak egyedül az apák – ismertette Nagy Anna.
Kiemelte: az egyszülős családok esetében még mindig magas az anyagi bizonytalanság, és jelen van a stigmatizáció is; az ő életük olyan, mint egy „háromlábú asztal”, ezért különösen fontos a támogatásuk.
Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára az Egyszülős Központ friss kutatását méltatva azt hangsúlyozta: fontos, hogy kiderüljön, miben tud az anyaország segíteni a határon túli egyszülős magyar családoknak, így erősíthető a nemzeti összetartozás.
Az összetartozás azt jelenti, hogy nemcsak a boldogságban, hanem a nehézségekben és a szomorúságban is osztozunk, és az elmúlt 16 év segített abban, hogy ez jobban megvalósuljon – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Kiemelte: az egyszülős családoknak abból a szempontból nehezebb, hogy náluk „nincs váltótárs, akinek átadható a staféta”, ezért nagyon fontos, hogy az őket érintő kihívások – például a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése vagy a mentális egészség megőrzése – megjelenjenek a kormány családpolitikájában.
A támogatások közül megemlítette, hogy a családi adókedvezmény megduplázása és a kétgyerekesek szja-mentessége éppen úgy érinti az egyszülősöket, mint a teljes családban élőket, illetve a gyereküket egyedül nevelők előnyt élveznek a bölcsődei és óvodai felvételben.
A határon túli egyszülős családok is igénybe tudják venni a köldökzsinórprogram keretében az anyasági támogatást és a babakötvényt, valamint élvezhetik a bölcsőde- és óvodafejlesztések eredményét – tette hozzá Beneda Attila.
Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi helyettes államtitkára bemutatta a fogyatékossággal élő gyermeket nevelőknek szóló kormányzati támogatásokat és pályázatokat, amelyeket a gyereküket egyedül nevelők is igénybe vehetnek, hiszen – mint mondta – nagyon gyakori, hogy egy ilyen gyermek születése után a család egyszülőssé válik.
A fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok erősítése megjelenik az Országos Fogyatékosságügyi Programban is; esetükben nagyon fontos például a mentális támogatás és a rekreáció lehetővé tétele – mutatott rá a helyettes államtitkár.
Radomszki Lászlóné megemlítette a gyermekek otthongondozási díját (GYOD) is, amelyben több mint 38 ezer család részesül, és amely a minimálbér összegével pótolja a család kieső jövedelmét.
A helyettes államtitkár végül kitért arra is, hogy tavaly elkezdődött egy hálózatépítés a fogyatékossággal élő gyermekek támogatása terén a határon túli magyar szervezetekkel. Ennek első lépéseként Csíksomlyón rendeztek szakmai konferenciát, az idén pedig egy magyarországi rendezvénnyel folytatódik a munka.
A mostani konferencia célja, hogy magyarországi és határon túli szakemberek és szervezetek párbeszédet indítsanak, és egy olyan együttműködő hálózat jöjjön létre, amely valódi segítséget jelent a Kárpát-medencében élő egyszülős családok számára.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




