Kárpát-medence
Orbán: Kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról
Betűméret:             

Ilyen időszakban diverzifikálni kell, nem leválni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán mondott köszöntőjében Budapesten. Hangsúlyozta azt, hogy komolyan kell venni a változtatás felkínált lehetőségét: a rendszerváltást képviselő, jelentős erők is indulnak a választáson, egy rendszerváltás pedig a nemzetpolitika megváltoztatását is jelentené.

Kapitális stratégiai hiba volt az európai leválás az orosz energiahordozókról – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a diverzifikáció az ellátás lehetőségeinek szűkítése helyett azok bővítését jelenti.

Megemlítette: az elmúlt 15 évben duplájára emelkedett a fegyveres konfliktusok száma a világban, ennek legújabb példája a közel-keleti háború, amelynek mindannyian érezzük hátrányait.

Hangsúlyozta: a konfliktus olyan államoknak is gondot okoz, amelyeknek vannak saját szénhidrogán-készletei.

Orbán Viktor arról a közegről szólva, amelyben mindez történik, elmondta: a veszélyek száma megnőtt, a legszűkebb környezetünkben, Európában káosz uralkodik. A világ átalakulási folyamatban van, ez pedig arra sarkall minket, hogy ne az eddig megismert világ logikája szerint gondolkodjunk – figyelmeztetett.

Kiemelte: a világgazdaság súlya keletre tolódott, a világ nagy technológiai központjai fele-fele arányban osztódnak Nyugat és Kelet között, a kritikus ásványkincsek és a tradicionális energiahordozók felett pedig nem a Nyugat, hanem a Kelet rendelkezik. Eközben a katonai kiadásokat a Nyugat megduplázta, a Kelet megtriplázta, a különbség napról-napra csökken.

Ezek a változások azzal jártak, hogy a konfliktusok száma megnőtt, ezt a „saját bőrünkön is érzékeljük” a szomszédban zajló háború miatt – jegyezte meg, hozzátéve: ezek a konfliktusok iszonyatos összegeket emésztenek fel. Magyarországnak úgy kell számolnia, hogy az orosz-ukrán háború okozta károk, ami a gazdasági fejlődés kiesett mennyiségét jelenti, meghaladták a 10 ezer milliárd forintot – összegzett.

Beszélt arról is, hogy a választások utáni időszak legnagyobb tétje, hogy lesz-e olyan kormány, amely képes arra, hogy a háború felé haladó európai politikában a béke irányába tartó magyar kül- és belpolitikát folytasson.

Orbán Viktor érétkelése szerint az európai gazdaság gerincét megroppantotta az orosz-ukrán háború és a közel-keleti konfliktus. Arra figyelmeztetett: az ukrajnai háború négy évvel ezelőtti kitörése óta az európai gazdaság nem tud 1 százaléknál jobban növekedni évente, miközben az Egyesült Államok gazdasága három, Kínáé pedig öt százalékkal növekszik. A drámai következmények első megnyilvánulásának nevezte, hogy „bekopogtatott a munkanélküliség korszaka” Európában.

Jelezte azt is: Németországban, amelyhez leginkább kötődik a magyar gazdaság, a munkanélküliség csúcson van és 20 éves rekordot döntött a csődbe ment cégek a száma. Úgy fogalmazott: „nem kell atomtudósnak lenni”, hogy emögött felfedezzék az orosz olcsó energiahordozókról történő leválás negatív következményeit.

Hangsúlyozta: a magyar kormány felfogása szerint ebben a helyzetben Európának a béke lenne az érdeke, ezzel szemben az európai vezetők nyíltan és vállaltan háborús politikát folytatnak azzal a céllal, hogy Oroszországot megrendítsék és legyőzzék, nem a tárgyalóasztalnál, hanem a frontvonalon.

„Háborús politika folyik ma Európában, amitől mi, magyarok, egy radikálisan eltérő talapzatú politikát folytatunk, és a választások utáni időszaknak is ez a legnagyobb tétje, hogy lesz-e olyan kormány, amely akar és képes arra, hogy egy háború felé haladó európai politikában egy béke irányba tartó magyar kül- és belpolitikát folytasson” – jelentette ki.

A román környezetvédelmi minisztérium engedélyét kérték hétfőn egy medve kilövéséhez az erdélyi Beszterce-Naszód megyében. A védett állat feltehetően egy asszony halálát okozta. Múlt héten Székelyföldön is hasonló esetről számoltak be a helyi hatóságok. Az észak-erdélyi Beszterce-Naszód megyében azután...
2026. MÁJUS 11.
[ 22:23 ]
Aláírták hétfőn a kivitelezési szerződést a Kolozsvárt hat környező településsel összekötő helyi vasútra. A főként az ingázók helyzetét megkönnyítő beruházás 1,4 milliárd lejből (95,5 milliárd forintból) valósul meg – jelentette be Emil Boc polgármester. A Kolozsvár és agglomerációja számára nagy...
2026. MÁJUS 11.
[ 15:19 ]
Idén először marad el a nagyváradi Szent László Napok, amely az elmúlt több mint egy évtizedben a partiumi és erdélyi magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatává nőtte ki magát. A szervezők szerint a döntés hátterében elsősorban a magyarországi támogatások megszűnése áll, miközben a...
2026. MÁJUS 8.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó