Kárpát-medence
Kelemen Hunor: Az RMDSZ az erdélyi magyarok nagy többségével összhangban támogatta a Fidesz-KDNP-t
Betűméret:             

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) nincs oka hamut szórni a fejére amiatt, hogy a magyarországi országgyűlési választásokon a Fidesz-KDNP-t támogatta, a szövetség az erdélyi magyarok nagy többségével összhangban tette, amit tett, mondta, amit mondott - jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn az erdélyi Maszol.ro hírportálnak adott interjúban.

Az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet elnöke hangsúlyozta: az a nemzetpolitika, amelyet az elmúlt bő másfél évtizedben a Fidesz megvalósított, és amelynek a szimbolikus tartalma sokkal fontosabb volt, mint a materiális része, az erdélyi magyarok nagy többségében szimpátiát és azonosulást váltott ki, ismertette az MTI.

Kijelentette: a mostani vagy akár korábbi választások eredményeit nézve az RMDSZ akkor lenne bajban, ha mást gondol, képvisel, mint az erdélyi magyarok nagy többsége. "Azt gondolom, hogy helyesen cselekedtünk, a mi döntésünk logikus és érthető volt" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor rámutatott, hogy a magyarországi országgyűlési választásokon nagyon magas részvételnél született egy egyértelmű döntés, ami kétharmados támogatottságot jelent a Tisza Pártnak. "Ez új korszakot nyit a magyar politikában" - mondta. Hozzátette: a végeredményt tudomásul kell venni, tiszteletben kell tartani, ez az alap a demokráciában.

"Nyolcvan százalékos részvétellel rendkívül erős legitimációt biztosítva, korrekt módon zajlottak a választások. Ez azt üzeni, hogy Magyarországon erős a demokrácia, nincs szükség választások érvénytelenítésére" - fogalmazott az erdélyi politikus a tavaly megismételt romániai államfőválasztásra utalva.

Közölte, hogy miután egyértelművé vált a választások eredménye, másokhoz hasonlóan gratulált Magyar Péternek a győzelemhez, mivel ez így természetes. "Ez nem politikai opció kérdése" - fogalmazott. Hozzátette: nem beszélt telefonon a Tisza Párt elnökével.

Jelenleg nincs intézményes kapcsolat a Tisza Párt és az RMDSZ között, az RMDSZ politikusai csak az Európai Néppártban szoktak találkozni a tiszás politikusokkal - mondta.

A magyar-magyar kapcsolatok jövőbeli alakulásának mikéntjére vonatkozó kérdésre kifejtette: mindig abból kell kiindulni, hogy a mindenkori magyar kormány hogyan viszonyul a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikát folytat, ebből lehet majd következtetést levonni.

"Ez mindig így volt az elmúlt harminchat évben, Antall Józseftől egészen Orbán Viktorig. Mindig a magyar kormány van abban a pozícióban, hogy meghatározza a nemzetpolitikát és az együttműködés kereteit a határon túli közösségekkel, a külhoni magyar legitim érdekképviseleti szervezetekkel együtt" - fogalmazott.

Úgy vélte, ki kell várni, hogy az új magyar kormány beiktatása után milyen nemzetpolitikát szeretne, mivel ez az ő felelőssége. "Az a jó, ha a magyar-magyar kapcsolat korrekt, a kölcsönös tiszteleten alapul, s figyelembe veszi a különböző helyzetben lévő, Magyarország határain kívül élő magyar közösségek érdekeit" - összegezte a Maszol.ro-nak Kelemen Hunor.

Tompa Eszter marosvásárhelyi színésznő kapta a román filmes szakmától a legjobb női főszereplőnek járó Gopo-díjat. A színésznőt a Kontinental’25 című filmben nyújtott alakításáért díjazták, mely a legjobb filmnek járó elismerést is megkapta - közölték kedden az MTI-vel a szervezők. A román filmes szakma...
2026. MÁJUS 5.
[ 17:01 ]
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói részt vesznek az Ilie Bolojan vezette bukaresti kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány keddi vitáján, de nem adják le szavazatukat - jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI híre szerint. A szövetség elnöke hozzátette: ő maga nem...
2026. MÁJUS 4.
[ 19:43 ]
Meghalt Takács Csaba, a RMDSZ egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas Alapítvány elnöke – közölte pénteken az RMDSZ. Az RMDSZ méltatásában kiemelte: Takács Csaba azok közé tartozott, akik tudták, hogy közösséget nem egyetlen nagy pillanatban, hanem sok apró, kitartó munkával lehet...
2026. MÁJUS 2.
[ 16:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó