Közlemények
Versenyfelhívás: IX. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny
Betűméret:             

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében kilencedik alkalommal rendezik meg a tartományi szintű általános és középiskolás diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés.

A diákok önállóan vagy párban kell, hogy kutatást végezzenek, vizsgálhatják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra.

A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok mentor segítségét vehetik igénybe.

A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

A szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a kutatásokat.

Mindegyik résztvevő oklevelet kap, és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár.

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

A dolgozatokat, a jelentkező diákok adataival együtt, 2021. április 26-ig kell elküldeni emailben: fogy.verseny@gmail.com

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

A CMH ezúton tájékoztatja a nyertes pályázókat, hogy a 2024/2025-ös iskolaévre jóváhagyott Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése NEM kezdődött el. A Rákóczi Szövetség 2025. szeptember 26-án továbbította az érintetteknek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nacsa Lőrinc...
2025. SZEPTEMBER 29.
[ 15:44 ]
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) temerini, körzeti szervezete október 5-én, vasárnap délután négy órakor a temerini Nyugati temetőben lévő kopjafánál tart koszorúzással egybekötött megemlékezést az 1848/49-es magyar szabadságharc elesett hőseiről és kivégzett vértanúiról, valamint az 1848 nyarán porig égetett...
2025. SZEPTEMBER 29.
[ 12:32 ]
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Vállalkozz okosan! diákversenyt az általános iskolás tanulók számára gazdasági-vállalkozói témakörben. A verseny célja, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető gazdasági, vállalkozói, pénzügyi ismereteket annak...
2025. SZEPTEMBER 23.
[ 6:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó