Világ
Ukrajnában elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat a CIA-val és a georgiai belügyminisztériummal együttműködve őrizetbe vette Kijev mellett az Iszlám Állam terrorszervezet egyik kulcsfiguráját - hozta nyilvánosságra pénteken az SZBU.

A közlemény szerint az elfogott férfi egy bizonyos Al Bara Sisani néven ismert, georgiai állampolgárságú férfi. 2013 óta töltött be magas rangú tisztet az Iszlám Államban, a szervezet néhai "hadügyminiszterének", a georgiai csecsen Abu Omar as-Sisaninak a helyettese volt. Miután utóbbit 2016-ban likvidálták, Al Bara Sisani Szíriából Törökországba utazott, ahol folytatta a terrorszervezett koordinálását.

2018 nyarán érkezett illegálisan Ukrajnába hamis útlevéllel, ahonnan tovább folytatta a terrorszervezet egy különleges csoportjának a koordinálását. A férfit annál a Kijev környékén lévő háznál vették őrizetbe, ahol lakott. Fotójának elemzése alapján megállapították, hogy a férfi egyezik a körözött terroristával.

Jelenleg kiadatás előtti letartóztatásban van. Az ukrán hatóságok még ellenőrzik, hogy Ukrajnában követett-e el bűncselekményt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Térkép
2019. NOVEMBER 16. [ 7:24 ]

Grúzia lesz az!

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2019. NOVEMBER 16. [ 11:51 ]
Georgia lesz az. Mint már többször is megírtuk, a Grúzia elnevezés helyett az állam hivatalos képviselői arra törekednek, hogy a hivatalos kapcsolatok során a Georgia elnevezés váljék újra használatossá.

Oroszország és a NATO viszonya évről évre romlik - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnap sugárzott nyilatkozatában. "Nemcsak hogy minden megállt, de évről évre romlik" - hangoztatta a tárcavezető. Anélkül, hogy kitért volna a Krím elcsatolására és a...
2019. DECEMBER 8.
[ 17:25 ]
Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével. A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében Ferenc pápa Szűz Mária szolgálattételéről szólt. Mások...
2019. DECEMBER 8.
[ 15:09 ]
A konzervatív párti brit kormány által tervezett új szabályozással garantálható a bevándorlás csökkenése - mondta vasárnap a brit miniszterelnök. Boris Johnson a Sky News brit hírtelevízió politikai magazinműsorának nyilatkozva megerősítette, hogy ha a Konzervatív Párt kormányon marad a jövő csütörtöki...
2019. DECEMBER 8.
[ 11:19 ]
Beolvasás folyamatban