Világ
Donald Trump szerint a helyzet messze New York államban a legrosszabb az országban
Betűméret:             

A New York államban kialakult járványhelyzet "messze a legrosszabb" az Egyesült Államokban - jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián.

Donald Trump elmondta, bár korábban bejelentette az úgynevezett védelmi termelési törvény alkalmazását, mégsem látja különösebben fontosnak az igénybe vételét. Ez az 1955-ben született jogszabály lehetőséget ad széles körű polgári védelemre és mozgósításra, valamint jelentős felhatalmazást biztosít a kormányzatnak bizonyos termelési kapacitások és pénzügyi források bővítésére és erőteljesebb ellenőrzésére.

Trump kijelentette, hogy New York után a vírusfertőzés által leginkább sújtott szövetségi államok közé tartozik immáron Kalifornia és Washington mellett Iowa, Michigan, New Jersey, Florida és Louisiana is. Ugyanakkor azt is elmondta: szerinte nem szükséges, hogy az Egyesült Államok teljes, több mint 300 milliós lakosságán elvégezzék a vírustesztet. Megerősítette, hogy a járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) által kiadott védelmi előírások hatálya a jövő héten jár le, s majd akkor dönt a kormányzat a következő lépésekről. Hangsúlyozta, hogy bár szívesen látná, ha az országban mielőbb visszatérne az élet a régi kerékvágásba, de a kormány sem elhamarkodott, sem meggondolatlan intézkedéseket nem fog hozni.

Az amerikai elnök dicsérte a tokiói döntést az olimpia elhalasztásáról, és bírálta az Egészségügyi Világszervezetét (WHO), mert szerinte "nagyon elfogult" Kínával szemben.

Mike Pence alelnök, a vírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport vezetője leszögezte: ez a csoport tesz majd ajánlásokat az elnöknek arra, hogy mikor kell újraindítani a gazdasági életet.

Deborah Birx, a munkacsoport egyik tagja arról tájékoztatott, hogy országszerte folynak a vírustesztek, az egészségügyi hatóságok lassan behozzák a lemaradást.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a munkacsoport másik tagja elmondta: az új típusú koronavírus várhatóan ciklikusan feltűnik majd, és erre az Egyesült Államok egészségügyi hatóságainak és szervezeteinek fel kell majd készülniük. (MTI)

A kormányzó Egységes Oroszország vezet az Állami Duma-választásokon, a válaszadók 49,4 százaléka szavazott a párt jelöltlistájára az állami Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központ (VCIOM) vasárnap közzé tett exit pollja szerint. Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, 14,2, Oroszország Liberális...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 22:35 ]
A kormányzó CDU súlyos vereséget szenvedett mindkét vasárnapi választáson Németországban. Mecklenburg-Elő-Pomerániában az AfD áll az élen az exit pollok szerint, Berlinben pedig a baloldali Die Linke. Friedrich Merz német kancellár annak ellenére, hogy pártja, a CDU gyenge eredményt ért el, és hetek óta spekulációk...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 22:21 ]
A radikális Baloldal (Die Linke) vezet a Berlinben vasárnap megrendezett tartományi választásokon az ARD és a ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint. A német fővárosban a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló felmérés alapján a Baloldal a szavazatok 24,5-26...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 22:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó