Világ
Fontos védelmi és kereskedelmi megállapodásokat kötött Nagy-Britannia és az EU
Betűméret:             

Széles körű együttműködési csomagot jelentett be Nagy-Britannia és az Európai Unió. Az egyezség számos területre kiterjed, köztük a halászatra, az utazásra, valamint a két fél közti vámok ügyére is.

A BBC New szerint az egyezség 12 évre megnyitja a szigetország tengereit az EU-s halászhajóknak, ezt a Skót Halászok Szövetségének elnöke, Elspeth Macdonald egyenesen katasztrofálisnak nevezte. Ezzel szemben az Egyesült Királyság kommunikációja szerint az új együttműködések „csökkenteni fogják az élelmiszerárakat, valamint a bürokráciát, és megnyitják a hozzáférést az Uniós piachoz is.”

Az egyezség egy másik fontos eleme lehetővé teszi majd az EU-s, valamint brit állampolgároknak, hogy a két terület közötti utazáskor úgynevezett e-útlevél kapukat használjanak, jelentősen meggyorsítva az útlevélellenőrzési folyamatot.

A két fél további tárgyalásokat folytat majd arról is, hogy hogyan támogassák a fiatalok mobilitását, tervben van például, hogy az Egyesült Királyság visszacsatlakozik az Erasmus-rendszerbe.

A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen történelmi pillanatnak nevezte az egyezséget, amely „új fejezetet nyit majd a két fél kapcsolatában.” A brit miniszterelnök, Keir Starmer azt mondta, „hölgyeim és uraim, Nagy-Britannia visszatért a világ színpadára és olyan üzleteket köt, melyek növelik a gazdaságot, és több pénzt juttatnak a dolgozó emberek zsebébe.”

Keir Starmer brit miniszterelnök arra kérte hétfőn az Európai Unió tagországait, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé a brit beutazóknak az elektronikus beléptető kapuk használatát a határátkelőhelyeken – írta az MTI hétfő délután.

Starmer kijelentette: arra szólítja fel az összes EU-tagországot, hogy haladéktalanul segítsék elő az e-kapuk használatáról szóló megállapodás gyakorlati megvalósulását. hangsúlyozta: a kezdeményezés alapján a fiatalok szabadon utazhatnak és vállalhatnak munkát Európában és Nagy-Britanniában, de a brit kormány e program végrehajtása során „megfelelő létszám- és időtartambeli korlátozásokat, valamint vízumelőírásokat” kíván érvényesíteni. A brit kormányfő nem részletezte, hogy a programban résztvevő európai uniós fiataloknak milyen vízumra lesz szükségük.

Ebben a kérdésben egyelőre nézeteltérés van London és az EU között, mivel az Európai Bizottság több ízben jelezte, hogy a munkáspárti brit kormány által célként kitűzött érdemi közeledés egyik kulcsfontosságú elemének tartaná a 18-30 év közötti uniós és brit állampolgárok megkötések nélküli utazási, letelepedési, tanulási és munkavállalási lehetőségének megteremtését.

Az európai uniós állampolgárok április 2-a óta csak elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába. Az ETA két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, de esetenként legfeljebb hathónapnyi tartózkodást engedélyez, és munkavállalásra nem jogosít.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte vesztegetés elfogadása miatt Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert a Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbírósága - közölte hétfőn a kínai állami média. A kínai állami médiában felidézett vád szerint Tang 2006 és 2022 között magas tisztségeit felhasználva...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:18 ]
Donald Trump nem érdemli meg a Nobel-békedíjat - jelentette ki hétfőn Wlodzimierz Czarzasty, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke, hozzátéve, hogy nem fogja támogatni az amerikai elnök jelöléséről szóló, mások mellett neki címzett amerikai-izraeli kezdeményezést. Czarzasty, aki az egyik kisebb lengyel...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:14 ]
Hétfőn megindult a korlátozott személyforgalom a Gázai övezet és Egyiptom között vasárnap még csak próba-üzemmódban megnyitott határátkelőnél, Rafahnál. Az amerikai közvetítéssel Izrael és Hamász között megkötött tűzszünet második szakaszának részeként megindulhatott a személyforgalom az egynapos próbaüzem...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 11:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó