Világ
Kreml: Az orosz és az amerikai elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét
Betűméret:             

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból – jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.

„Igen, Trump elnök kijelentette, hogy jelenleg nem gondol a csúcstalálkozó megrendezésére. Ugyanakkor az elmúlt két napban többször megismételte, hogy nem zárja ki egy ilyen csúcstalálkozó megtartását” – mondta a Kreml szóvivője.

„Ezt a nézetet osztja Putyin elnök is, amit ő maga is elmondott tegnap, amikor a média képviselőivel beszélt” – tette hozzá.

Rámutatott, hogy a csúcstalálkozóval kapcsolatban senki nem állapodott meg annak pontos időpontjáról, így nem is beszélhettek róla, „ebben a tekintetben nagyon nehéz lett volna meghiúsítani azt, amiről nem volt konkrét megállapodás”.

„Sem Trump, sem Putyin – ők maguk is ezt mondták – nem akarják az időt vesztegetni, nem akarnak pusztán a találkozó kedvéért összeülni” – hangsúlyozta Peszkov.

Mint fogalmazott, a csúcs csak abban az esetben lehet eredményes, ha a két ország külügyminiszteri szinten elvégzi a szükséges munkát.

Az ukrajnai rendezésről folytatott tárgyalások állapotát „elhúzódó szünetként” értékelte. Ennek okát abban látja, hogy „a kijevi rezsim” nem hajlandó intenzívebbé tenni a tárgyalásokat.

„Ezt a nem hajlandóságot minden lehetséges módon ösztönzik, elsősorban a kijevi rezsim európai kurátorai” – fogalmazott.

Beszédesnek és kimerítőnek nevezte Putyin arra vonatkozó nyilatkozatát, miszerint Oroszország „megdöbbentő” választ fog adni arra, ha belső területeit Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel vagy más nagy hatótávolságú fegyverrel támadnák. Úgy vélekedett, hogy ezen „nincs mit magyarázni”.

Kilátásba helyezte, hogy Oroszország válaszolni fog a Nyugat által ellene bevezetett új szankciókra nemzeti érdekeinek megfelelően. Donald Trump ide vágó kijelentésére reagálva azt mondta: a Kreml elfogadja, hogy hat hónap múlva közösen megnézzék, mi lett a büntetőintézkedések eredménye.

Üdvözölte az új japán kormány kinyilvánított szándékát a kétoldalú békeszerződés megkötésére. „Mi is támogatjuk a Japánnal megkötendő békeszerződés megkötését” – mondta.

A korábbi japán kormányok barátságtalan lépéseit okolta azért, hogy a Moszkva és Tokió közötti párbeszéd „szinte nullára csökkent”. (MTI)

Oroszországnak tudomásul kell vennie: Ukrajna belátható időn belül rendelkezni fog a szükséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát az orosz agressziótól – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően. António Costa az uniós...
2025. OKTÓBER 24.
[ 9:26 ]
Az orosz elnök egyúttal Ukrajnát is figyelmeztette, hogy a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek bevetése súlyos válaszreakciókat fog maga után vonni. Oroszország „nagyon komoly” válaszcsapással fog reagálni, ha Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel vagy más nagy hatótávolságú fegyverrel támadják Oroszország...
2025. OKTÓBER 23.
[ 21:53 ]
A Reuters értesülései szerint a kínai állami olajvállalatok ideiglenesen felfüggesztették az orosz olaj tengeri vásárlását, miután az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a Rosznyefty és a Lukoil ellen. A lépés jelentős visszhangot keltett Moszkvában: Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke „háborús...
2025. OKTÓBER 23.
[ 16:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó