Világ
Őrizetbe vettek két gyanúsítottat a Louvre kirablásával kapcsolatban
Betűméret:             

Két gyanúsítottat vettek őrizetbe a párizsi Louvre Múzeumból ellopott koronaékszerekkel kapcsolatban – jelentette a francia sajtó szombaton. A múlt vasárnap elkövetett rablás során 88 millió euró értékű ékszert zsákmányolt négy tolvaj, akik elektromos szerszámokkal törtek be a világ leglátogatottabb múzeumába fényes nappal. A francia igazságügyi miniszter azóta elismerte: a biztonsági protokollok „csődöt mondtak".

A Le Parisien című francia lap információi szerint a gyanúsítottak a párizsi Seine-Saint-Denis külvárosából származnak, egyiküket épp akkor fogták el, amikor a Charles de Gaulle repülőtéren készült felszállni egy járatra – írta a BBC alapján az Index.hu. A szombat esti elfogást követően a speciális rendőri egységek vették át az ügyet, akik akár 96 órán keresztül is kihallgathatják őket. A két férfi korábban már szerepelt a hatóságok adatbázisában betöréses lopások miatt.

A rablók múlt vasárnap reggel érkeztek a Louvre-hoz, röviddel azután, hogy a múzeum megnyitott a látogatók előtt. A banda egy járműre szerelt mechanikus emelő segítségével jutott fel az Apolló-galériához, amelynek erkélye a Szajna folyó felé néz.

Ketten behatoltak az épületbe úgy, hogy elektromos szerszámokkal átvágták az ablakot, majd megfenyegették az őröket, akik evakuálták az épületet. A tolvajok ezt követően két vitrint törtek fel, amelyekben az ékszerek voltak.

Az eset utáni előzetes vizsgálat megdöbbentő hiányosságokat tárt fel: a megtámadott múzeumrész helyiségeinek egyharmadában egyáltalán nem voltak biztonsági kamerák – közölte a francia média.

A rablók mindössze négy percet töltöttek bent, majd két robogón menekültek el. A francia hatóságok azóta megerősítették a biztonsági intézkedéseket az ország kulturális intézményeinél. A párizsi ügyészség egyelőre nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

A francia igazságügyi miniszter azóta elismerte: a biztonsági protokollok „csődöt mondtak”.

Algériába akart repülni az egyik gyanúsított

A francia média szerint a két gyanúsítottat szombat este, helyi idő szerint körülbelül 22 órakor fogták el.

A CNN-hez tartozó BFMTV az üggyel tisztában lévő forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az egyik férfi éppen egy Algériába tartó repülőgépre készült felszállni.

A BFMTV szerint a gyanúsítottak körülbelül 30 évesek, és a rendőrség már ismerte őket korábbi bűncselekményeik miatt.

A francia kulturális minisztérium megerősítette, hogy a hozzávetőleg hét perces rablás során két szigorúan őrzött vitrinbe törtek be, és kilenc tárgyat loptak el.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Meglepő az amerikai elnök bejelentése az orosz–ukrán energiaipari tűzszünetről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, internetes kapcsolaton keresztül felszólalva a Varsói Biztonságpolitikai Fórumon, amely hétfőn kezdődött a lengyel fővárosban. Az ukrán elnök kijelentette: vasárnap „mindenkit...
2026. OKTÓBER 12.
[ 12:51 ]
Észak-Korea hétfő reggel több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába – közölte a dél-koreai hadsereg. A rakétákat Phenjan térségéből lőtték ki, és legalább az egyik több mint 900 kilométert tett meg a levegőben. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a rakétaindítás...
2026. OKTÓBER 12.
[ 8:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó