Világ
A hágai ENSZ-bíróság szabadlábra helyezte Bruno Stojić egykori boszniai horvát védelmi minisztert
Betűméret:             

Az ENSZ hágai székhelyű bírósága (ICJ) szabadlábra helyezte hétfőn - büntetésének lejárta előtt - Bruno Stojić volt boszniai horvát védelmi minisztert, akit az 1992 és 1995 közötti háborúban elkövetett háborús bűncselekményekért, egyebek között muszlimok meggyilkolásáért és deportálásáért ítéltek el és börtönöztek be 2013-ban.

Stojić és további öt vádlott - Jadranko Prlić, az 1993-ban kikiáltott boszniai horvát állam miniszterelnöke, Milivoj Petković és Slobodan Praljak tábornokok, a boszniai horvát milícia vezetői, Valentin Ćorić, a boszniai katonai rendőrség volt parancsnokhelyettese, valamint Berislav Pušić, a háborúban a hadifogolycserék lebonyolításáért felelős tisztviselő - önként adta fel magát a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgáló hágai ENSZ-bíróságon 2004 áprilisában.

Az ügyükben készült közös vádirat szerint mind a hatan bűnösök etnikai tisztogatásban, valamint számos boszniai muzulmán civil jogtalan bebörtönzésében. A vádlottak ártatlannak vallották magukat a terhükre rótt mind a 26 vádpontban. Mind a hat vádlott 2013-ban 20 évi börtönbüntetést kapott, írja az MTI.

Graciela Gatti Santana bíró hétfőn bejelentette, hogy az Ausztriában bebörtönzött Bruno Stojićot szabadon engedték, és visszatérhet Horvátországba. Kijelentette, hogy az idén 70 éves elítélt jó magaviseletű volt a börtönben, elismerte bűncselekményei súlyosságát, és esetében nem feltételezhető a visszaesés veszélye. Noha bűncselekményei súlyosak, ami az idő előtti szabadlábra helyezése ellen szól, számos pozitív tényező viszont mellette - jegyezte meg.

A horvátok és a muzulmánok szövetségesek voltak a szerbekkel szemben a boszniai háború legnagyobb részében, de 1993-94-ben 11 hónapon át egymás ellen is harcoltak ellentéteik miatt.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Meglepő az amerikai elnök bejelentése az orosz–ukrán energiaipari tűzszünetről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, internetes kapcsolaton keresztül felszólalva a Varsói Biztonságpolitikai Fórumon, amely hétfőn kezdődött a lengyel fővárosban. Az ukrán elnök kijelentette: vasárnap „mindenkit...
2026. OKTÓBER 12.
[ 12:51 ]
Észak-Korea hétfő reggel több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába – közölte a dél-koreai hadsereg. A rakétákat Phenjan térségéből lőtték ki, és legalább az egyik több mint 900 kilométert tett meg a levegőben. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a rakétaindítás...
2026. OKTÓBER 12.
[ 8:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó