Világ
Ukrajna ismét csapást mért a Barátság kőolajvezetékre Oroszországban
Betűméret:             

Újabb támadás érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Tambovi területnek nevezett régiójában – írta a Reuters nyomán több nemzetközi lap. Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) forrásai szerint a robbantás még hétfőn történt, de az esetet csak szerdán hozták nyilvánosságra.

A vezetékszakaszt egy távirányítású robbanószerkezettel rongálták meg, amelyhez – a beszámolók alapján – gyújtóanyagokat is erősítettek a nagyobb tűzkár érdekében.

Ukrán hírszerzési források a kazinszkije viszelki település közelében, a Taganrog és Lipeck közötti szakaszon jelölték meg a robbanás helyét. Szemtanúk erős detonációról és fényvillanásokról számoltak be. Kijevi nyilatkozatok szerint ez már legalább az ötödik csapás idén a vezetékre, és ukrán részről további akciókat is kilátásba helyeztek. A támadásokat azzal indokolják, hogy Moszkva olajbevételei a háborús erőfeszítéseket finanszírozzák, számolt be róla a hiradó.hu portál.

A térségben nemcsak a vezetéket érte támadás: az orosz hatóságok beszámolója szerint később egy helyi olajtároló is kigyulladt, miután dróntörmelékek zuhantak rá. A létesítmény a Tambovtól mintegy 45 kilométerre fekvő Nikiforovszkajánál található; ukrán csatornák szerint több tartály is megrongálódhatott. A Barátság vezetéken keresztül egyébként naponta akár kétmillió hordónyi nyersolaj is eljuthat az európai finomítókba, a rendszer kulcsfontosságú Magyarország és Szlovákia energiaellátásában.

Orbán Viktor is reagált

A történtekre reagált Orbán Viktor is. A miniszterelnök közölte: egyeztetett a MOL vezetőivel, és a tájékoztatás szerint a vezeték Magyarország felé továbbra is zavartalanul működik. „Magyarország kőolajellátása biztonságban van” – hangsúlyozta. Orbán Viktor bejegyzése szerint az ország ellátása a támadás ellenére jelenleg nem került veszélybe.

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon. Elmondta, hogy a felszabadított forrásból 900...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:23 ]
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó