A több mint 16 órán át húzódó brüsszeli csúcs végén az uniós vezetők elkerülték a nyílt kudarcot, de csak egy senkit sem lelkesítő kompromisszum árán: a Mercosur-megállapodás aláírása elcsúszott, az orosz vagyonra épített nagy terv megbukott, Ukrajna finanszírozását pedig egy átmeneti, közös 90 milliárd eurós hitelfelvétellel mentették meg. A végső döntések inkább tükrözték az EU belső törésvonalait, mint a stratégiai egységet, miközben a politikai kármentés legalább azt biztosította, hogy Kijev 2026–2027-ben nem marad pénz nélkül. Egyszerre örülhet és lehet csalódott a végig vétót belengető magyar és a belga kormány, de az Ukrajnát támogató tagállamok vezetői is, miközben Kijevet mégis felszínen tudták tartani, írja a Porfolio.

A teljes kudarcot ugyan sikerült elkerülni a maratoni, több mint 16 órán át tartó csütörtöki uniós csúcstalálkozón, de valójában csak egy arculatmentő, köztes megoldást találni az Európai Unió tagállamainak vezetőinek, amit igazán senki nem értékelhet pozitívan. A vita viszont nem indult, és a legkatarktikusabb ügyeknél a Portfolio-nak helyszínen nyilatkozó tagállami és uniós szakdiplomaták is arról beszéltek még csütörtök kora este is, hogy biztosan áttöréssel érnek véget az egyeztetések. A leginkább a klasszikus brüsszeli jogászkodásban hittek.

A csúcstalálkozónak két fontos célja volt: az egyik a Mercosur-kereskedelmi megállapodás aláírása, a másik pedig az, hogy az EU-tagállamok végre megoldást találjanak Ukrajna 2026–2027-es finanszírozására.

Ebből lett végül a kereskedelmi egyezmény elhalasztása, és egy kényelmetlen, 90 milliárd eurós közös hitel elfogadása.

Pedig szerda este, amikor a vezetők megérkeztek Brüsszelbe, még sokan arról beszéltek, hogy ez a vita akár szombatig is elhúzódhat; ugyanakkor a folyosókon már akkor is az tűnt valószínűbbnek, hogy valamilyen kompromisszummal péntek délelőttre le lehet zárni a csúcsot. A logisztika – tolmácsok, catering, „beírt” műszakok – ezúttal is többet mondott a feszültségről, mint a kamerák előtti mosolyok: mindenki tudta, hogy a két nagy ügy közül legalább az egyiknél elkerülhetetlen lesz egy komoly meghátrálás, vagy halasztás.

A vita elején a menetrend papíron még tág volt: Ukrajna, Közel-Kelet, védelem és biztonság, a következő többéves pénzügyi keret, bővítés, migráció, geoökonómia. A valóságban viszont már a nyitányban látszott, hogy a csúcs „energiája” egyetlen pontra fog összesűrűsödni: hogyan lehet pénzt tenni Ukrajna asztalára úgy, hogy közben ne robbanjon szét az EU belső kompromisszumrendszere. A vezetők Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is véleményt cseréltek, és közben ott lógott a levegőben az ukrán figyelmeztetés:

ha 2026 elején nem érkezik új, stabil finanszírozás, az állam működése és a háborús védekezés is a töréspont közelébe kerülhet.

Az Európai Bizottság eredetileg két, jogilag védhetőnek és technikailag kivitelezhetőnek tartott megoldással ment neki ennek a csúcsnak. Ursula von der Leyen elnök később úgy beszélt erről, hogy a testület az egyik oldalon a tőkepiaci uniós hitelfelvételt, a másikon pedig a „jóvátételi hitelt” tette le az asztalra. Utóbbinál az volt a politikai ígéret lényege, hogy a befagyasztott orosz állami vagyon „immobilizált” állapotára, illetve az ahhoz kapcsolódó pénzáramlásokra építve lehetne Ukrajnának nagyobb összeget adni úgy, hogy végül – ha lesz jóvátétel – Ukrajna csak akkor fizessen, amikor Oroszország már fizetett.

A gond csak az volt, hogy a csúcs előtt egy héttel ugyan született egy nagy jogi-politikai lépés az orosz eszközök hosszabb távú immobilizálásáról, de a konkrét hitelmechanizmusnál a pénzügyi kockázat kérdése azonnal beleállt a talajba. Belgium – ahol az Euroclear miatt a befagyasztott orosz állami vagyon döntő része koncentrálódik – olyan garanciákat akart, amelyek a többiek szemében már „blank cheque” jellegű kockázatmegosztásnak tűntek. Bart De Wever miniszterelnök később azt sugallta, hogy miközben sokan érzelmi elégtételt láttak volna abban, ha „Putyin pénzét” mozdítják meg, ő inkább pénzügyi stabilitási szempontból közelített, és azt állította: szerinte ez a nap a racionalitás győzelméről szólt.

Ezzel párhuzamosan ott futott a másik, régi-új törésvonal: a közös eladósodás tabuja.

Több tagállam eleve azért akarta elkerülni a tőkepiaci közös hitelfelvételt, mert attól tartott, hogy precedenst teremt, és a következő többéves költségvetés körüli vitákban visszaüt majd. Csakhogy ahogy telt az idő – és a csütörtök este átcsúszott péntek hajnalba –, egyre világosabb lett: ha a jóvátételi hitelhez szükséges garanciacsomagot nem lehet gyorsan összevarrni, akkor marad az a megoldás, amit sokan politikailag kellemetlennek, de végrehajthatónak tartottak.

A fordulat végül klasszikus brüsszeli koreográfiával jött: előbb mindenki más témákról beszélt, majd az éjszaka közepén visszakanyarodtak az ukrán pénzhez, amikor már senkinek nem maradt tere hosszú elvi monológokra.

Közben viszont technikai szinten – vagyis nem a kormány- és államfők –, hanem a Bizottság szakértői és a belga diplomaták hat órán át dolgoztak egy garanciacsomagon az immobilizált orosz vagyon felhasználására. Bár a felek végül éjszakára találtak egy a belga kormánynak megfelelő megoldást, a többi tagállam szakpolitikusai, majd kormányai lesöpörték a tervet.

Ekkor jött egy újfajta, önkéntes alapú, de közös hitelfelvétel ötlete, hogy Kijev pénzhez jusson, az EU ne béna kacsaként bedobja a törülközőt valódi megoldás nélkül, de fel kell adni az államszövetség egyhangúságot hangsúlyozó arcélét.

Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke a megállapodás után úgy próbálta keretezni a helyzetet, hogy vállalták, és most teljesítették: 90 milliárd eurós hitelről döntöttek Ukrajna számára 2026–2027-re.

A konstrukció lényege az lett, hogy az EU a tőkepiacokról vesz fel hitelt, amelyet az EU-költségvetés „headroomja” fedez, és mindezt megerősített együttműködés keretében viszik végig.

A csúcs következtetéseiben ennek a kompromisszumnak a legfontosabb biztosítékai is ott vannak: a 90 milliárd eurós hitel uniós hitelfelvételen alapul, és a jogi eszköz az EUMSZ 212. cikkére épül; emellett kimondták, hogy az uniós költségvetés forrásainak a hitel garanciájaként történő bármiféle mozgósítása nem lesz hatással Csehország, Magyarország és Szlovákia pénzügyi kötelezettségeire. Ez volt az a mondat, amellyel a csomag egyszerre lett elég rugalmas ahhoz, hogy a „renitens” vagy elzárkózó kormányok – így Orbán Viktor kabinetje – se borítsanak asztalt, és elég erős ahhoz, hogy a többiek valódi pénzt tudjanak mögé tenni.

A végül elfogadott 90 milliárd eurós hitelkonstrukció lényege, hogy az Európai Unió saját nevében vesz fel hitelt a nemzetközi tőkepiacokon, az uniós költségvetés még ki nem használt mozgásterére, az úgynevezett headroommal megadva a fedezetet. A kölcsönt megerősített együttműködés keretében bocsátják ki, vagyis nem minden tagállam vesz benne részt – mint a SAFE-hitel esetében –, de az EU jogi és költségvetési kerete biztosítja a hitel hitelességét a befektetők szemében. Politikai biztosítékként rögzítették azt is, hogy a garanciák mozgósítása nem keletkeztet pénzügyi kötelezettséget azoknak az országoknak, amelyek kimaradnak a konstrukcióból, miközben a részt vevő tagállamok vállalják a közös hitelfelvétel kockázatát azért, hogy Ukrajna finanszírozása ne omoljon össze.

Von der Leyen a csúcs utáni nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a cél közös volt:

igazságos és tartós béke Ukrajnának, és ehhez előbb pénzügyi túlélés kell a következő két évben. Úgy értékelte, hogy megszületett a megállapodás Ukrajna finanszírozási szükségleteinek fedezésére, és a tagállamok a tőkepiaci uniós hitelfelvételt választották; szerinte ezt megerősített együttműködéssel oldják meg, az EU költségvetési mozgásterére támaszkodva.

Azt is jelezte, hogy a logika a jóvátételi hiteléhez hasonló: Ukrajnának csak akkor kellene visszafizetnie, amikor jóvátételt kap, addig pedig az orosz eszközök immobilizáltak maradnak, és az Unió fenntartja a jogot, hogy a kapcsolódó cash-balance-okat a finanszírozáshoz felhasználja.

A kompromisszum attól lett „klasszikus”, hogy egyik félnek sem hozott tiszta győzelmet. A jóvátételi hitel hívei – Berlin és a Bizottság környékén sokan ide sorolták magukat – azt kapták, hogy a téma nem került le az asztalról: Costa arról beszélt, hogy mandátumot adtak az Európai Bizottságnak a jóvátételi hitel munkájának folytatására, a következtetésekben pedig külön szerepel, hogy a Tanácsot és az Európai Parlamentet is ösztönzik a technikai-jogi részletek továbbvitelére. A közös hitelfelvételt ellenzők viszont azt kapták, hogy „csak” két évre szól a csomag, és a politikai magyarázat úgy hangozhat: nem az eladósodásról szól, hanem arról, hogy Ukrajnának pénz kell, mégpedig gyorsan.

Orbán Viktor magyar, Andrej Babiš cseh, valamint Robert Fico szlovák miniszterelnökök pedig végül úgy bólinthattak rá az uniós közös hitelfelvételi lépésre, hogy ők maguk kimaradnak belőle.

Emmanuel Macron francia elnök mindezt a maga nyers pragmatizmusával keretezte: úgy érvelt, hogy a közös hitelfelvétel a hosszú viták után a legreálisabb és legpraktikusabb megoldásnak bizonyult. Közben egy másik, kényes mondatot is bedobott a hajnalban: szerinte „hasznossá válhat” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel beszélni, és a békekeretet a „európaiak és ukránok” részéről kell kialakítani, hogy ne csak közvetítők vezessék a párbeszédet, így a háború lezárásánál, vagy Kijev finanszírozásánál is átvehetik a kezdeményezést a Donald Trump vezette amerikai adminisztrációtól.

A csúcs tehát egyszerre szólt pénzről és arról, hogy Európa nem akar statisztaszerepbe szorulni, miközben az amerikai békeközvetítés körül is gyorsulnak a folyamatok.

A másik nagy cél, a Mercosur-megállapodás aláírása, ezzel szemben nem összejött végül, hanem elcsúszott – de úgy, hogy közben mindenki próbálhatott eredményt kommunikálni. Von der Leyen azt mondta:

áttörést értek el, ami kikövezi az utat a januári sikeres lezárás felé, csak néhány tagállami aggály kezeléséhez kell még pár hét.

A javaslatot a francia gazdák problémái miatt végig ellenző Macron úgy fogalmazott, hogy túl korai megmondani, elég lesz-e a halasztás ahhoz, hogy Franciaország számára elfogadhatóvá váljon a csomag; szerinte a megállapodás „tartalmán” is változtatni kell, és több védzáradékra, „mirror clause”-okra van szükség. Friedrich Merz eközben a saját politikai veszteségét is sikernarratívába csomagolta: úgy állította be, hogy a Mercosur-ügyben „hidat építenek” Európa és Latin-Amerika között, és ha 25 év után pár hetet még várni kell, az belefér.

A javaslat végül az olasz miniszterelnökön, Giorgia Melonin úszott el, aki elfogadhatónak nevezte a kereskedelmi csomagot, de pár, az EU mezőgazdasági gazdálkodóit védő intézkedés biztosítását kérte még, így januárra tolódhat az aláírás. A minősített többségi döntésnél Róma átállása el is döntheti a vitát januárban akkor is, ha a szintén a Mercosur-egyezményt támadó Lengyelország, Magyarország és a franciák továbbra is ellenezni fogják.

Péntek hajnalra így állt össze a 16 órás csúcs végeredménye: egy olyan kompromisszum, amely senkinek sem igazán jó, de mindenkinek nagy áldozat. Belgium elérte, hogy ne az ő kockázatára mozdítsák meg az orosz vagyonra épített konstrukciót, De Wever pedig azt mondhatta: elkerülték a káoszt és a megosztottságot.

A közös hitelfelvételtől ódzkodók lenyeltek egy kényelmetlen precedenst, viszont két évre, célhoz kötötten, és három tagállam pénzügyi részvétele nélkül. Ukrajna pedig megkapta azt, amit a legtöbben a csúcs igazi tétjének tartottak: egy olyan, papíron és politikailag is elég erős ígéretet, amire rá lehet írni, hogy 2026–2027-ben nem a pénzhiányon fog elcsúszni a védekezés. Mette Frederiksen végül a legegyszerűbben vont mérleget: azt mondta, a lényeg, hogy a mai nappal garantált az EU támogatása Ukrajna felé – és mire ez a mondat elhangzott, Brüsszelben már rég nem a szombati catering volt a kérdés, hanem az, hogy ki mennyit tud aludni a következő tárgyalási kör előtt.

Az oroszok üdvözölték, hogy nem veszik el a pénzüket

Kirill Dmitrijev, az orosz állami vagyonalap igazgatója péntek hajnalban a X-en reagált arra, hogy az Európai Unió a korábbi tervekkel ellentétben mégsem az orosz állami vagyonból, hanem 27-ből 24 tagállam közösen felvett hiteléből oldja meg Ukrajna további támogatását, írja azmfor.hu

„Ha igaz, az EU eredeti, az orosz külföldi tartalékok felhasználásáról szóló illegális tervének fiókba kerülése egy nagy győzelem a jog és a józan ész számára – és a racionalitás európai hangjainak, amelyek megvédték az EU-t/Eurót/Eurocleart (egyelőre)” - írta Dmitrijev.

Ursula von der Leyen totális vereségével ért véget az EU-csúcs. - Ursula von der Leyen egyetlen éjszaka alatt kettős vereséget szenvedett, sem a magyar gazdákkal, sem a belgákkal nem bírt. Az Európai Unió saját költségvetésének terhére vesz fel hitelt Ukrajna támogatására, miután Belgium kitartott, és nem engedett az akaratának. Ursula Von der Leyennek a Mercosur-megállapodás sem jött össze, az uniós csúcson bejelentette, hogy az aláírást elhalasztották. Ez valószínűsíthetően részben a brüsszeli gazdatüntetés következménye is.