Világ
Macron üdvözli Putyin hajlandóságát az orosz-francia párbeszédre
Betűméret:             

Miközben az Atlanti-óceán mindkét partján még mindig eredménytelenül egyeztetnek az ukrajnai béketervről, Párizs és Moszkva újra tárgyalhat egymással. A francia elnök ugyanakkor hangsúlyozza, hogy minden tárgyalás Oroszországgal a "teljes átláthatóság" mellett zajlik majd, az ukrán elnök és az európai szövetségesek részvételével.

Az Élysée-palota üdvözölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "kész" beszélni francia kollégájával, Emmanuel Macronnal. A párizsi elnöki hivatal "az elkövetkező napokban " részletezi a francia elképzeléseket, hogy miként lehetne ezt lebonyolítani, írja az Euronews.

A francia elnökség ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Moszkvával folytatandó egyeztetés a „teljes átláthatóság mellett” zaljik majd, és a cél továbbra is a „szilárd és tartós béke” biztosítása Ukrajna számára.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat este közölte, hogy az orosz elnök kész a párbeszédre" francia kollégájával, megerősítve ezzel Vlagyimir Putyin pénteki kijelentéseit, amelyeket évértékelő sajtótájékoztatóján tett.

"Készek vagyunk együttműködni [a Nyugattal]. Az Egyesült Királysággal, Európa egészével, az Egyesült Államokkal, de egyenlő feltételek mellett" - mondta az orosz államfő anélkül, hogy név szerint említette volna a francia vezetőt.

Ugyanazon a napon Emmanuel Macron is tett egy lépést ebbe az irányba. Macron pénteken, a brüsszeli EU-csúcstalálkozó végén - amelyen megállapodás született arról, hogy az EU 90 milliárd eurós hitelt vesz fel Ukrajna támogatására, a befagyasztott orosz állami eszközök felhasználása nélkül - azt mondta a sajtónak, "azt hiszem, ismét hasznos lesz beszélni Vlagyimir Putyinnal". "Megjegyzem, hogy vannak emberek, akik beszélnek Vlagyimir Putyinnal" - utalt Donald Trump amerikai elnökre és annak megbízottjára, Steve Witkoffra a francia elnök.

"Nekünk, európaiaknak és ukránoknak érdekünk, hogy megtaláljuk a keretet ahhoz, hogy kellő formában felújítsuk ezt a párbeszédet. Ellenkező esetben egymás között fogunk tárgyalni az [amerikai] tárgyalókkal, akik egyedül tárgyalnak majd az oroszokkal" - tette hozzá Emmanuel Macron.

A háború elején még égett a vonal Párizs és Moszkva között

A Moszkvához közel állónak tartott magyar és szlovák kormányfő, Orbán Viktor és Robert Fico mellett Emmanuel Macron az az Ukrajna-barát uniós vezető, aki valószínűleg a legtöbbet beszélt Vlagyimir Putyinnal az Ukrajna elleni orosz háború kezdete, 2022. február 24. óta.

Az Associated Press amerikai hírügynökség összesítése szerint a két államfő 2022. február 24. és 2022. március 7. között négyszer találkozott személyesen, és februárban - amikor Párizs diplomáciai erőfeszítései még a háború megelőzésére irányultak - legalább 11 alkalommal volt köztük informális kapcsolat. Mivel Moszkva nem volt hajlandó véget vetni az ellenségeskedéseknek, ezek a telefonbeszélgetések 2022 szeptembere és 2025 júliusa között megszakadtak. Idén július 1-jén Macron és Putyin újra felvette a kapcsolatot, a két elnök mintegy két órán át beszélt egymással telefonon Ukrajnáról és a közel-keleti helyzetről.

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon. Elmondta, hogy a felszabadított forrásból 900...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:23 ]
Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó