Világ
Brit külügyminiszter: Venezuela kapcsán felvetettem az amerikai külügyminiszternek a nemzetközi jog fontosságát
Betűméret:             

Yvette Cooper brit külügyminiszter hétfőn este közölte, hogy az Egyesült Államok hétvégi venezuelai katonai akciója kapcsán felhívta Marco Rubio amerikai külügyminiszter figyelmét a nemzetközi jog tiszteletben tartásának fontosságára.

Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy az amerikai fegyveres erők "nagyszabású támadást" hajtottak végre Venezuelában, ahol elfogták és az Egyesült Államokba szállították Nicolás Maduro elnököt és feleségét.

Madurót hétfőn New Yorkban bíróság elé állították kábítószer-terrorizmus, kokainkereskedelem céljából szőtt összeesküvés, valamint gépfegyverek és robbanóeszközök birtoklása címén. Maduro az ellene felhozott összes vádpontban ártatlannak vallotta magát.

Yvette Cooper a londoni alsóház képviselőinek hétfőn késő este tartott beszámolójában úgy fogalmazott: az Egyesült Államok feladata annak kifejtése, hogy milyen jogi megalapozottsága volt a venezuelai katonai akciónak.

A brit külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a brit kormány óriási jelentőséget tulajdonít a nemzetközi jog tiszteletben tartása melletti elkötelezettségnek.

A nemzetközi jog fenntartása és a demokrácia védelme olyan alapelv és érték, amely kijelöli a brit kormány által a szöveteségeseivel folytatott párbeszéd irányvonalát olyan kérdésekben, amelyekben "vagy egyetértünk, vagy nem" - mondta a brit külügyminiszter az MTI híre szerint.

Hozzátette: Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélésein is felvetette a nemzetközi jog tiszteletben tartásának fontosságát, és London a továbbiakban is erre ösztönzi mindegyik partnerét minden kérdésben.

Yvette Cooper alsóházi felszólalásában kitért Grönland ügyére is. Úgy fogalmazott: London teljesen egyértelmű álláspontja az, hogy Grönland a Nagy-Britanniával szoros európai szövetségesi viszonyt ápoló Dán Királyság része, és a jövőjéről szóló döntés kizárólag a grönlandiakra és Dániára tartozik, senki másra.

A brit külügyminiszter nyilatkozatának előzményeként Donald Trump amerikai elnök a hétvégén megismételte azt a korábban is többször hangoztatott álláspontját, hogy az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van a Dániához tartozó, de széles körű önkormányzati jogokkal felruházott Grönlandra.

Yvette Cooper alsóházi felszólalása előtt nem sokkal Keir Starmer brit miniszterelnök is egyértelműen Dánia pártjára állt Grönland ügyében.

Starmer a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva hétfőn határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a dán kormányhoz hasonlóan ő is azt mondaná-e Trumpnak, hogy "el a kezekkel Grönlandtól".

A brit kormányfő is leszögezte, hogy Grönland jövőjéről csakis a Dán Királyság és Grönland dönthet.

Starmer a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak ugyanerről az ügyről nyilatkozva kijelentette, hogy egyetért Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel, aki hétfőn és az elmúlt napokban is többször hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga Grönland annektálásához.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó