Világ
Havazás okoz fennakadást a belga és a holland légiközlekedésben
Betűméret:             

Havazás okoz fennakadást a belga és a holland légiközlekedésben: a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér eddig negyven, az amszterdami Schiphol nemzetközi légikikötő pedig 718, szerdára tervezett járatot törölt.

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap szerdán közölte: az erős havazás miatt a belga királyi meteorológiai intézet (RMI) narancssárga riasztást adott ki az egész ország területére, a tömegközlekedés több helyen akadozik.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér járattörlései 20 induló és 20 érkező járatot érintenek – erősítette meg a légikikötő szóvivője, Jeffrey Franssens. Mint fogalmazott: a hóhelyzet miatt egyes járatokat töröltek, másoknál késések várhatók, miközben a munkatársak a repülőgépek és a futópályák jégtelenítésén dolgoznak.

Az utasoknak azt javasolják, hogy online kövessék a járatinformációkat, és számoljanak azzal is, hogy a repülőtérre vezető utak síkossága miatt a tömegközlekedésben is fennakadások lehetnek – tette hozzá a szóvivő.

A hóhelyzet miatt Belgium csütörtök hajnalig korlátozza a 3,5 tonna feletti teherautók közlekedését, különösen a Franciaországgal határos térségekben. A távolsági buszok menetrendje is módosul, az ország keleti részén, főként a Liège-i régióban pedig több vonatjáratot töröltek.

A Hollandiába tartó vasúti forgalom leállt – jelentette szerdán az Infrabel belga vasúti hálózatüzemeltető. Az EuroCity vonatok közlekedését ideiglenesen felfüggesztették Brüsszel és Rotterdam, valamint Brüsszel és Amszterdam között. Belgium és Hollandia között az Eurostar vonatok közlekednek, de késések várhatók.

Az NL Times című angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerint az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér a szerdára tervezett mintegy 1100 járatból eddig 718 indulását vagy érkezését törölte, és a nap folyamán további járattörlésekre lehet számítani. A repülőtér közlése szerint több mint ezer ember töltötte az éjszakát a terminálon; számukra fekvőhelyeket biztosítottak, reggel pedig ételt kaptak.

A Holland Királyi Meteorológiai Intézet (KNMI) szerint az ország egyes részein akár 10 centiméter hó is hullhat, ezért narancssárga figyelmeztetést adtak ki szinte egész Hollandiára. A vasúti közlekedés ott is akadozik, az NS holland vasúttársaság pedig azt tanácsolja, hogy akiknek nem feltétlenül szükséges, halasszák el utazásukat. (MTI)

Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter szerdán. Az Agerpres hírügynökség által idézett...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 15:14 ]
Egymillió háztartásban okozott áramkimaradást az Egyesült Államok középnyugati államait sújtó viharos időjárás kedden. A hivatalos összesítések szerint helyi idő szerint kedden este Indiana államban 368 ezer, Ohio-ban pedig 302 ezer helyen nem volt áram. Illinois és Indiana állam több térségében megszólaltak a...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 13:16 ]
Már több mint olyan 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz, akit az orosz szakszolgálatok megpróbáltak terrortámadások végrehajtására beszervezni - közölte Andrij Nyebitov, az ukrán országos rendőrfőnök helyettese, a bűnügyi rendőrség vezetője kedden. A hatóságok emiatt az országos rendőrség honlapján tettek...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó