Világ
A francia elnök elítélte az „új imperializmust”, és bírálta az amerikai nemzetközi kapcsolatokat
Betűméret:             

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön élesen bírálta a nemzetközi kapcsolatokban „az új gyarmatosítást és az új imperializmust”, elsősorban Donald Trump amerikai elnök külpolitikájára célozva, amely szerinte „fokozatosan elfordul” egyes szövetségesektől, és „átlépi a nemzetközi szabályokat”.

A francia nagykövetek éves konferenciáján elmondott beszédében Emmanuel Macron a „szabályozás nélkül maradt világra” adott válaszként a „hatékony multilateralizmust” védte.

„Elutasítjuk az új gyarmatosítást és az új imperializmust”, de „elutasítjuk a vazallusodást és a feladást is” – fogalmazott a köztársasági elnök.

„Nagyhatalmak világa felé tartunk, amelyben valódi kísértés a világ felosztása” – hívta fel a figyelmet, elsősorban a venezuelai elnök, Nicolás Maduro amerikai elfogására, valamint az amerikai elnök Grönlandra vonatkozó ismételt követeléseire utalva.

Jóllehet a francia elnök Kínát és „egyre gátlástalanabb kereskedelmi agresszivitását”, valamint Oroszországot, mint az Ukrajnában fellépő „destabilizáló erőt” egyaránt bírálta, az újdonságot elsősorban az Egyesült Államokról tett megjegyzései jelentették.

Az Egyesült Államok „fokozatosan elfordul egyes szövetségeseitől, és áthágja a nemzetközi szabályokat, amelyeket még nemrégiben ő maga népszerűsített” – vélte Emmanuel Macron, aki egyre inkább jelen lévő „neokoloniális agresszivitásról” is beszélt.

Egy évvel ezelőtti beszédében az államfő már támadta a „reakciós internacionálét”, amelyet szerinte a milliárdos Elon Musk képvisel, de akkor azt hangoztatta, hogy Franciaországnak és Európának is szüksége van arra, hogy „tudjon együttműködni” Donald Trumppal. Idén már tovább ment a trumpi diplomácia kritikájában, de anélkül, hogy a világ első számú hatalmával való szakítást szorgalmazta volna.

A francia elnök arra kérte a diplomatákat, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy „kommentátorai” maradnak annak, amit „mindenki más csinál”, és „nézői annak, ami szétesik”.

„Fordítva! Nem azért vagyunk itt, hogy kommentáljunk, hanem azért, hogy cselekedjünk!” – jelentette ki Emmanuel Macron.

Utalva arra, hogy Franciaország éppen átvette a G7 országcsoport elnöki tisztét – amely az Egyesült Államokat, Németországot, Olaszországot, az Egyesült Királyságot, Japánt és Kanadát is magában foglalja –, megerősítette, hogy ezt a fórumot a „globális egyensúlyhiányok” „együttműködő” módon történő leküzdésére kívánja felhasználni, elsősorban Kínával.

Úgy vélte, hogy a G7-ből semmiképpen nem szabad „anti-BRICS klubot” csinálni – amely olyan „nagy feltörekvő országokat” foglal magában, mint Brazília, Oroszország, India vagy Kína –, hanem a júniusi G7-csúcstalálkozón, amelyet a francia Alpokban, Evianban tartanak, a feltörekvő országokkal együtt szeretné Emmanuel Macron „végrehajtani a globális kormányzás és az Egyesült Nemzetek reformját”, ami szerinte mára valódi ördögi körré vált. (MTI)

Távollétében halálra ítélte a bíróság kedden Damaszkuszban a 2024-ben megbuktatott és Oroszországba menekült Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnököt háborús és emberiesség elleni bűnök miatt. A testület hasonló vádakkal ítélte el a volt államfő öccsét, Mahert is. Ő a szíriai hadsereg 4. páncélos...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 13:15 ]
Jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is elkobozható lenne az illegálisan szerzett vagyon Montenegróban az úgynevezett maffiaellenes törvény szerint, amely augusztus 24-én kerül a parlament elé - számolt be róla a podgoricai Vijesti című hírportál. A régóta beharangozott, az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:12 ]
Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a gyermekkori oltási ajánlások átalakításáról: kevesebb rutinszerűen javasolt vakcinát szeretne, az MMR-oltást pedig külön kanyaró-, mumpsz- és rubeolaoltásokra bontaná. A gyermekorvosok szerint a döntés veszélyes és zavart kelthet a szülők körében. Donald Trump amerikai...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó