Világ
A szlovén Korrupciómegelőzési Bizottság szerint a miniszterelnök megsértette a feddhetetlenségi törvényt
Betűméret:             

Megsértette a feddhetetlenségi törvényt Robert Golob szlovén miniszterelnök azzal, hogy 2022 novemberében két szöveges üzenetet küldött a rendőrség személyi állományával kapcsolatban az akkori belügyminiszternek – állapította meg a szlovén Korrupciómegelőzési Bizottság (KPK). A kormányfő szerdán elutasította a lemondásra felszólító ellenzéki követeléseket, és bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a döntést.

A KPK megállapítása szerint Golob az üzenetek elküldésével túllépte hatáskörét, mivel a hatályos jogszabályok egyértelműen rögzítik: a rendőrség irányításával kapcsolatos jogkörök kizárólag a belügyminisztert illetik meg, a miniszterelnöknek közvetlen befolyása nem lehet ezen a területen. A bizottság szerint a kormányfő ezzel megsértette az integritási és korrupciómegelőzési törvényt, mivel eljárása nem kormánydöntésen alapult. A rendőrség személyi kérdései miatt kialakult nézeteltérés nyomán Tatjana Bobnar akkori belügyminiszter 2022 decemberében lemondott tisztségéről.

Tina Divjak, a KPK alelnöke a Szlovén Rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: jogi szempontból nem az üzenetek száma, hanem azok tartalma a döntő. Elmondta, hogy a törvény világosan meghúzza a határt a miniszterelnöki és a miniszteri hatáskörök között, és a KPK-nak nem volt mérlegelési lehetősége az ügyben. Hozzátette: a kormány ugyan tartott egy általános személyzeti áttekintést a ciklus elején, de a rendőrséget érintő konkrét iránymutatás nem született, így Golob üzenetei nem alapultak kormánydöntésen.

A döntés ugyan közvetlen szankciót nem von maga után, de jogkövetkezményekkel járhat: a feddhetetlenségi jogszabálysértést megállapító határozat alapján az érintett személy nem tölthet be tisztséget állami vagyonkezelő testületekben és állami tulajdonú vállalatok felügyelőbizottságaiban. A miniszterelnöknek 30 napja van arra, hogy bíróságon támadja meg a határozatot – magyarázta a KPK alelnöke.

Robert Golob közölte, hogy nem mond le tisztségéről, elutasítva az ellenzék erre irányuló felszólításait. Hangsúlyozta, hogy a KPK döntése félreértelmezi szerepét és az ügy súlyát. Szerinte miniszterelnökként joga van véleményt nyilvánítani a miniszterek felé, és a két üzenet nem jelent törvénysértést. Úgy fogalmazott: legfőbb kötelessége a választók felé fennálló ígéreteinek betartása, a végső ítéletet pedig a választók mondják ki.

A kormányfő megkérdőjelezte a döntés időzítését is, utalva arra, hogy az politikai elszámoltatás benyomását keltheti. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a KPK nem szabott ki szankciót, nem szólított fel lemondásra, és az ügy még nem jogerős. Szlovéniában március 22-én tartanak általános választásokat.

A bizottság visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint az eljárás lezárását a választási kampányhoz időzítették. Divjak szerint az ügy elhúzódását ügyészségi megkeresések és számos eljárási kifogás okozta, és a döntés visszatartása politikai beavatkozást jelentett volna.

A KPK egy másik ügyben is vizsgálja a miniszterelnököt összeférhetetlenség gyanúja miatt. Az eljárás annak tisztázására irányul, hogy Robert Golob megsértette-e a feddhetetlenségi törvényt azzal, hogy élettársával egy olyan horvátországi tengerparti ingatlanban nyaralt, amely egy üzletember és párttársa tulajdonában áll, akit a kormány később két állami kórház tanácsába delegált. (MTI)

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó