Világ
A G7-országok külügyminisztereit és az uniós főképviselőt aggasztja az iráni tüntetőkkel szembeni hatósági erőszak
Betűméret:             

A világ hét legfejlettebb ipari országát (G7) képviselő külügyminiszterek és az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője közös közleményben fejezték ki aggodalmukat csütörtökön amiatt, hogy az iráni hatóságok erőszakot alkalmaznak a tüntetőkkel szemben, ezért a külügyminiszterek további szankciók bevezetését helyezték kilátásba Teherán ellen.

„Mély aggodalommal töltenek el bennünket az iráni tüntetésekkel kapcsolatos fejlemények. Határozottan ellenezzük a hatósági brutalitás fokozódását az iráni néppel szemben, amely tavaly év vége óta bátran hangot ad jogos vágyainak a jobb élet, az emberi méltóság és a szabadság iránt” – írták a G7-es külügyminiszterek (kanadai, francia, német, olasz, japán, brit és amerikai), valamint Kaja Kallas uniós főképviselő.

„Mélységesen riasztónak” nevezték a biztonsági erők által okozott halálesetek és sérülések magas számát, és elítélték a szándékos erőszakot, az önkényes fogva tartást, valamint minden egyéb megfélemlítő intézkedést.

„Felszólítjuk az iráni hatóságokat, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, tartózkodjanak az erőszaktól, és tartsák tiszteletben Irán állampolgárainak emberi jogait és alapvető szabadságait, beleértve a szólásszabadságot, az információhoz jutás szabadságát, az információk terjesztéséhez fűződő jogot, a békés gyülekezéshez való jogot, valamint azt, hogy a tüntetőknek ne kelljen félniük a megtorlástól” – fogalmaztak.

A G7 tagjai és az Európai Unió készen állnak további korlátozó intézkedések bevezetésére, amennyiben Irán továbbra is erőszakosan lép fel a tüntetések résztvevőivel és a más nézeteket vallókkal szemben, megsértve ezzel nemzetközi emberi jogi kötelezettségeit.

Alkotmányosnak nyilvánította a Francia Alkotmánytanács pénteken közzétett határozatában a halálba segítés szigorú feltételek melletti legalizálásáról júliusban elfogadott törvényt. A bírák azonban szükségesnek ítélték bizonyos rendelkezések gyakorlati alkalmazásának tisztázását, egyebek mellett mentesítették...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 22:08 ]
Nem az ukrán légtérben kellene megállítani az orosz rakétákat, bombákat és drónokat, hanem már gyártásukkor – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Facebookon, reagálva az Oroszország által végrehajtott éjszakai légitámadásokra, amelyekben három civil vesztette életét. „Oroszország naponta...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 21:34 ]
Harminchat ember megsérült, közülük heten életveszélyes állapotban vannak annak a nagy kiterjedésű erdőtűznek következtében, amely csütörtök este ütött ki a dél-horvátországi Omiš közelében, majd az éjszaka folyamán lakóházakra is átterjedt. A térségből mintegy ezer helyit és turistát menekítettek ki, péntek...
2026. AUGUSZTUS 14.
[ 9:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó