Világ
Iskolai lövöldözés Kanadában: Tízen meghaltak, 25 ember megsérült
Betűméret:             

Tízen meghaltak egy iskolai lövöldözésben Tumbler Ridge városában, Kanadában kedden – írja a CBC. A brit-kolumbiai település középiskolájában és egy lakóházban is holtan találtak embereket, az elkövető meghalt, feltehetően végzett magával. Az eset Kanada eddigi egyik legsúlyosabb iskolai lövöldözésének számít.

Összesen 25 embert kellett kórházba szállítani, ketten életveszélyes állapotban vannak. Hat áldozatot az iskolában találtak meg a rendőrök, két holttestet pedig egy lakóépületben. Azonosították az elkövetőt, de azt közölték, hogy minden bizonnyal nehéz lesz kideríteni az indítékait, a nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

Mark Carney kanadai miniszterelnök támogatásáról biztosította az érintett családokat. „Megdöbbentett a mai szörnyű lövöldözés Tumbler Ridge-ben. Imádkozom és őszinte részvétemet fejezem ki azoknak a családoknak és barátoknak, akik szeretteiket vesztették el” – írta az X-en.

„Az, hogy válság idején össze tudunk fogni, az országunk legjobb tulajdonsága”, közölte.

A mintegy 2.400 lakosú Tumbler Ridge városa több mint 1.000 kilométerre északra fekszik Vancouvertől, az albertai határ közelében. A tartományi kormány honlapja szerint a Tumbler Ridge-i középiskolában 175 diák tanul. A tankerület közölte, hogy az iskolában a héten már nem lesz tanítás.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó