Világ
Többen meghaltak egy iráni rakéta becsapódásakor Izraelben
Betűméret:             

Kilenc ember meghalt, és többen megsebesültek vasárnap egy óvóhelyet ért közvetlen iráni rakétatalálat miatt az izraeli Bét-Semes városban, Jeruzsálemtől délre - közölte az izraeli hadsereg (IDF) polgári védelmi parancsnoksága.

Az áldozatok feltehetően az óvóhelyen tartózkodtak. Ketten súlyosan megsebesültek, egyikük egy kislány, valamint legkevesebb húszan könnyű vagy közepes sebesülést szenvedtek. Az egyik közepes sebesült egy négyéves kisfiú. A tűzoltók tovább kutatnak a romok alatt rekedtek után.

A közvetlenül eltalált épületen kívül tucatnyi közeli házban is kár keletkezett. A polgári védelem mentési egységei a helyszínen dolgoznak. A vizsgálat szerint a riasztórendszer szabályszerűen működésbe lépett a becsapódás előtt, írja az MTI.

Az ország középső részén, egy másik helyszínen egy ötven év körüli férfit repeszek megsebesítettek a karján. Askelón önkormányzata közölte, hogy a városban két elfogórakéta-maradványt találtak, de ezek nem okoztak sem kárt, sem sebesülést.

Az eltalált épületegyüttesben nyolc ház szinte teljesen megsemmisült a becsapódás és a lökéshullám következtében. A sebesülteket kórházba szállították. A helyszínen hatalmas a pusztítás, néhány sérült a lakásokban rekedt, de később kimentették őket.

Az egyenes találat a szombat reggel kezdődött háború egyik leghevesebb rakétatámadásából származott, amikor több mint negyedórán át megszakítás nélkül légiriadók voltak Izrael északi határától egészen a déli Beér-Seva város térségéig.

Az Arab Emírségekben eddig hárman haltak meg

Az iráni támadások kezdete óta az Egyesült Arab Emírségekben három ember vesztette életét, 58-an pedig megsérültek – közölték a helyi hatóságok.

A védelmi minisztérium közölte, hogy 165 ballisztikus rakétát észleltek, amelyek közül 152-t megsemmisítettek. Hangsúlyozták továbbá, hogy 506 drónt lőttek le, írja az RTV.

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát–szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az áldozatok illegálisan próbáltak meg átjutni Horvátországból Szlovéniába – közölte a horvát tengermelléki-fennsíki rendőrkapitányság. A rendőrség tájékoztatása szerint a vrbovskói...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 22:21 ]
A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában pénteken. A pápa szerint az új technológiáknak a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:09 ]
Kijevet újabb tömeges orosz dróntámadás érte péntekre virradó éjszaka és reggel. Az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, legalább nyolcan pedig megsebesültek az ukrán fővárosban. Odesszában családi házak rongálódtak meg, egy halottról és egy sebesültről tudni, Zaporizzsjában pedig két egészségügyi intézményt ért...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó